Assemble - Bosszúvárók 1.

A hiányzó rész

– Ryker! – Ginny sikoltva bukott térdre a vérrel színezett porban. Megpróbálta megérinteni, de a fiú teste mintha taszította volna. – Ryker!

Nem halhat meg. Nem halhatott meg!

Ginny élesen beszívta a levegőt, hogy megnyugtassa háborgó szívét, de mikor megérezte az orrában a forró vérszagot, zokogásban tört ki. Csukott szemmel a fiú mozdulatlan mellkasára hanyatlott, és a pólóját markolva kontrollálhatatlanul, rázkódó vállakkal sírt. Minden egyes együtt töltött pillanatuk eszébe jutott, kezdve a ma reggeltől, a reggeliasztalnál tett ígéretüktől, hogy nem hagyják meghalni a másikat.

– Ryker – sírta elakadó lélegzettel. – Kelj fel... Kérlek...

A fiú nem válaszolt. Barna szemeit az égre szegezte, Ginny szinte látta, ahogy tágul előtte az univerzum.

Az utolsó gondolat magához térítette. Nem halhat meg! Nem hagyhatja meghalni! Vakon magához húzta Ryker karját, és az ujjait a csuklójára szorítva megpróbálta kitapogatni a pulzusát. Mikor megérezte, hogy a fiúnak gyengén ugyan, de ver a szíve, remegő ajkakkal elmormolt egy hálaimát.

Az öröme azonban hamar elszállt, mikor ráébredt, hogy a bázis még jó párszáz méterre van tőlük, neki pedig két eszméletlen barátját kell oda elvonszolnia fegyvertelenül. Szorító torokkal nézett fel; a bejáratot, ami Patriciához és Ryker megmeneküléséhez vezetett, szüntelenül ostromolták a gyíkemberek, és nála egyetlen szál mordály sem volt. Émelyegve átforgatta a fiú vértől lucskos kabátjának zsebeit, de pár tartalék tőrön kívül semmit nem talált, azokhoz meg nem értett. A kezébe vette Ryker pisztolyát, és felületesen vetett rá egy pillantást. Kell ebbe golyót szereznie. De honnan?

A megoldás adta magát. Ginny most már biztosan érezte, hogy egy kis darab a reggelije maradékából elindul felfelé, de nem engedte meg magának, hogy ezen lamentáljon; odarohant a legközelebb heverő holttesthez, kiszabadította a fegyverét az ujjai közül, és a megmaradt töltényeket áttöltötte Ryker pisztolyába. Mikor a tartály kattanva a helyére ugrott, a lány összerezzent.

– Remek – morogta magának. – Hullarabló lettem.

A cselekvés végre beindította megfagyott izmait; szorosan a tenyerébe szorította a pisztolyt, és visszarohant Liláért a barikádhoz. A lány ugyanott hevert, ahol hagyta.

– Mi történt? – emelte fel a fejét bágyadtan, mikor félig lezárt szemhéjai mögött megpillantotta Ginnyt. – Miért sikítottál?

– Rykert meglőtték. – Ginny próbálta ezt olyan higgadtan közölni, ahogy csak tudta, de a hangja óhatatlanul megremegett a fiú nevénél. – El kell juttatnom őt Patriciához. Képes vagy a saját lábadon jönni?

Lila holtsápadtan, de bólintott. Ginny megvárta, míg a barátnője remegő térdekkel talpra kecmereg, csak azután rohant vissza, hogy a vállára vegye Ryker testét. Hálát adott az égnek, amiért a fiút ilyen vékonyra formálta; nem roskadozott alatta annyira, mint Lila alatt, így az első pár méteren jobban rá tudott gyorsítani. Csak párszor állt meg, hogy ellenőrizze, a lány jön-e még mögöttük; egyébként a csak és kizárólag a bejáratra fókuszált, minden egyes lépésre üvöltve biztatta magát a fejében.

Az egyik gyíkember észrevette őket. Ginny gyorsan ledobta Rykert a földre, és elsütötte a fegyverét, ám a golyó méterekkel célt tévesztett. A lány káromkodva újra akart tölteni, ám ekkor egy kéz simult a vállára.
   – Hagyd. – Lila rekedt hangja megremegett, mikor a férfi fegyvere is elsült, de szerencsére az a töltény is a porba csapódott. Ginny szó nélkül átadta a fegyvert, és letérdelve annyit ölelt magához Rykerből, amennyit csak tudott; ha meg akarják ölni a fiút, azt legfeljebb innentől kezdve csak rajta keresztül tehetik.