Assemble - Bosszúvárók 1.

Esernyő nélkül az esőbe

Az épület összedőlni látszott. Tristan másodpercenként pillantott a bejárat felé, Lila és Ginny azonban nem bukkantak fel újra.

Mikor Lila és Sam a húga nélkül tértek vissza, Morgan kis híján a haját kezdte tépni dühében – hármuknak együtt sikerült csupán visszatartaniuk a lányt attól, hogy egy szál fegyverrel bevesse magát a Hydra központjába, és ott a jóég tudja, miket műveljen. A mágus magában ezerszer is elátkozta Lendon nevét: kezdte úgy érezni, ha valaha is a szeme elé kerül, ő maga tekeri ki a nyakát, amiért a barátnője folyamatosan ilyen slamasztikába keveri magát miatta – közvetve pedig így az egész csapatot.

– Ez az épület egy rohadt labirintus – szitkozódott Morgan. Ő, Clint és Tristan maradtak csak hátra a quinjetben hátvédnek: a csapat többi tagja épp valahol az erőd alatt, vagy előtt küzdött. – Eddig három szintet sikerült feltérképeznem, de tuti, hogy van még több, és ezek is vagy négy kilométer hosszúak. Egészen a fővárosig elérnek, képtelenség úgy felrobbantani akár egyet is közülük, hogy ne essen kár a lakóépületekben.

– Attól még robbanthatnánk – húzta el a száját Clint, miközben szélsebesen kilőtt egy újabb nyilat. – Különben honnan tudná a világ, hogy itt jártunk?

Morgan horkantva felnevetett, Tristannek azonban nem volt kedve vigyorogni: megpillantott ugyanis egy magas, feketébe öltözött alakot a lépcső tetején, vállán egy aprócska lány ernyedt testével, aki nem lehetett más, csak Ginny! Asztrálpajzzsal a tenyerén vágtatott le a pár lépésnyi pallón, ám hamar a földbe gyökerezett a lába.

Lilával egy férfi is érkezett.

– Mehetünk! – zihálta Lila, amint a mágus mellé ért. Tristan reménykedett benne, hogy esetleg rosszul látta, és az az élettelen báb az íjász vállán mégsem az ő Ginnyje, most azonban minden reménye semmivé lett; ezt a szőke hajkoronát és a dacos, állandóan gondterhelt arcot akármikor felismerte volna.

– És Lendonék? – nézett körül, hiszen az idegen, akit Lila hozott magával, nem a barátja és nem is Vita volt.

A lány borús pillantása minden elárult.

– Már nincs időnk – sóhajtotta lemondóan. – Az egész kóceráj össze fog omlani.

– Ginny is, ha holnap nem találja Lendont.

Lila nem tudott mit felelni, holott Tristan nem is igazán vitatkozásnak szánta a szavait – inkább jóindulatú figyelmeztetésnek. Ő is tudta, hogy jobb lenne azonnal kereket oldaniuk, mielőtt tényleg a fejükre omlana a Hydra-bázis, de lehetőleg még ez előtt tudatosítani szerette volna az íjászban, hogy a magába zuhanó Ginny mindennemű pátyolgatása az ő felelőssége, ha nem megy vissza Lendonért.

Lila vagy nem volt tisztában ezzel, vagy nem érdekelte, mindenesetre rántva egyet az ájult lányon tovább indult a quinjet felé. A magas férfi, aki vele jött, már rég a gép ajtajában magyarázott Morgannek, aki szemmel láthatóan nem dobta el magát tőle, akármit mondott is.

– Igen, honnan tudjuk, hogy nem a Hydra kémje vagy?! Mi a neved?

– Pietro Maximoff! – zihálta az idegen.

Odabentről törés-zúzás hangja hallatszott, mintha valaki puszta kézzel próbálná átverekedni magát egy regimentnyi wakandai páncélos orrszarvún, majd kisvártatva Clint feldúlt, sápadt arca jelent meg az ajtófélfa mellett.

– Pietro! Te vagy az?!

– Clint? – A férfi arcán őszinte megkönnyebbülés suhant át. – Hála istennek! Beengedsz?

Mielőtt azonban Pietro akár csak egy lépést is tehetett volna, Morgan vércseként csapott le a karjára, hogy megállásra késztesse. Clint ugyan vitatkozni akart, a lány viszont könyörtelenül a torkára forrasztotta a szót.