Assemble - Bosszúvárók 1.

A teszt

– Rendben, tatamik készen – puffantotta le az utolsó szőnyeget is Lila.

– A falon is vannak? – Ginny még ahhoz is túl izgatott volt, hogy hátranézzen, így nem láthatta barátnője határozott bólintását.

– Elsősegélydoboz és a mentők száma készen – fonta keresztbe a karját Patricia. – Kíváncsi vagyok, mikor lesz rájuk szükség.

– Valaki izzítsa be a kamerát is – vigyorgott Lila, miközben visszasétált a hercegné mellé. Ginny csak egy grimaszt küldött felé, mert félt, ha kinyitná a száját, kihányná a kávét, amit reggel ivott.

– Ne aggódj, nem lesz baj. Elég stabilnak tűnik. – Peter gyors, gyakorlott mozdulatokkal ellenőrizte a lány testére erősített páncél különböző részeit. Megkocogtatta a vibraniumot, meghúzgálta a vezetékeket (Ginny legszívesebben rákiáltott volna, hogy ezt ne tegye), majd utolsó simításként a hálóvetőt is meghúzta a lány csuklóján. Végül kisfiúsan elvigyorodott, és nyomott egy gyors csókot a homlokára. – Na gyerünk, adj neki!

Ő is visszahúzódott a hevenyészett, fegyverasztalokból összetámasztott paraván mögé, majd a védőszemüvegét az orrára tolva intett Ginnynek, hogy mehet. Patricia mellette feszülten figyelt, Lila pedig a telefonjával kamerázott.

A lány felsóhajtott, és elkezdett rákészülni a legelső próbálkozására, ami arra irányult, hogy repülésre bírja a páncélját. Megrázta a végtagjait, kiropogtatta az ujját, elsöpört nemlétező hajszálakat a szeméből – egyszóval mindent megtette, hogy minél később kelljen felszállnia. Végül, mikor már tényleg nem húzhatta tovább, felsóhajtott, és megnyomott a jobb kézvédőbe telepített vezérlőn egy gombot. A talpán kissé felhevült a vibranium, fütyülő hang hatolt a fülébe, és mielőtt felocsúdhatott volna, olyan erővel repült fel a helyéről, mintha egy taposóaknára lépett volna. Elfúló kiáltással a falra erősített szőnyegeknek repült – micsoda szerencse, hogy Lila gondolt rájuk! –, majd legurult a földre.

Hát ez egy elég egyértelmű kudarc.

– Jól vagy?! – pattant ki Peter a paraván mögül. Ginny csak intett egyet, de mire a férfi odaért hozzá, már ő is talpon volt.

– Hát ez nem jött össze – motyogta elkenődve.

– Az lett volna a csoda, ha igen. – Peter ezt már csak a fogai közt szűrte, valójában minden figyelmét a szerkezetnek szentelte. – Jó, nem tört össze. Az tuti, hogy strapabíró. Ülj le!

Ginny engedelmesen lehuppant az egyik tatamira, és hagyta, hogy Peter kihúzza alóla a lábait. Mikor a férfi hozzáért a talpához, felszisszent, és sietve elkapta a kezét.

– Te szereltél ebbe valami hőelvezetőt?

– Van benne egy ventilátor – vonogatta a vállát a lány, de már akkor érezte, hogy hülyeséget beszél, amikor kimondta.

– Ventilátor?! Ebbe egy egész hűtőrendszer kéne! Örülj, hogy nem gyulladtál fel!

Peter aggodalmas arccal azonnal nekilátott, hogy a tűzforró fémre fittyet hányva leszedje a lány lábáról a védőket. Így, hogy a levegő megcsókolta a zokniját, Ginny már maga is érezte, mennyire átforrósodott a talpa. Szégyenkezve lehajtott a fejét, és elfogadva a férfi kezét feltápászkodott a padlóról.

– Nem égtél meg? – nyújtogatta a nyakát Patricia. Ginny nemet intett a fejével – most már a kedve is elment a beszédtől. Hogy nem gondolhatott arra, hogy a páncél túl fog melegedni ekkora energiától?!

– Nem baj, ezt könnyen bele lehet szerelni – karolta át a vállát Peter. – Beugrok délután és segítek, oké?

A lány bólintott, mert nem akarta megbántani Petert azzal, hogy elküldi – pedig valójában ő maga akart nekiugrani. Mégis milyen hős lenne ő, ha még a saját fegyverét se lenne képes megcsinálni?!