Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.96.: Apa?

Az együtt alvás egész jól végződött. Végül nem kaptam magyarázatot Bakugou viselkedésére, de nem akartam belőle kierőszakolni a válaszokat. Reggel elköszöntem Bakugoutól és a többiektől, majd szépen mindenki haza indult.
Értem anya jött az iskola elé, hogy ne kelljen buszoznom hazáig.
Egész haza fele úton beszélgettünk és azt mondta, hogy valami nagy meglepetés vár engem otthon. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mi lehet az, de nem is akartam találgatni. Az őszintét megvallva, amióta apával vannak ezek a zűrök, azóta nem szívesen járok haza. Mindenki titkolózik és mindig én tudom meg utoljára a dolgokat.
Másrészről kicsit feldobott, hogy anya el tudott értem jönni, mert már nem is emlékszem, hogy mikor találkoztam vele utoljára úgy, hogy beszélgetni is tudjunk.
Hamar elrepült az a fél órás út, és márcsak azon kaptam magam, hogy anya leparkolt a garázsba.

-Várj meg kicsim, majd együtt bemegyünk. -szólt rám, miközben én épp a cuccaimat cincáltam ki a kocsiból.
Miután sikeresen megbirkóztam a feladattal, anya elvette a hátizsákomat, ezzel is könnyítve a helyzetemet.
-Mi lesz a nagy meglepetés? -kérdeztem most már egyre kíváncsibban.
-Szerinted pont a cél egyenesben mondom el? -mosolygott.
-Ez esetben siessünk. -sürgettem. Fel a lépcsőn és már ott is voltunk az előszobában. Levettem a cipőmet, majd beléptem a házba. Ott állt Manami és mosolyogva fordult felém.
-Gyere-gyere! Már nagyon vártunk! -sietetett.
-Vártunk? -kérdeztem vissza, majd azzal a lendülettel egy tolószék gördült ki a konyhából benne apával.
-A-apa? -néztem rá könnybe lábadt szemekkel. -D-de hogyan? -teljesen lesokkoltam.
-Szia Kincsem! -mosolygott rám egy kicsit megfáradt arccal. Nem sokáig tartott a sokkos állapotom, szinte egyből a cuccaimat eldobva rohantam apához, hogy átölelhessem.
-De hát a kórházban azt mondták, hogy... -borultam a nyakába, miközben patakokban folytak a könnyeim.
-Ne haragudj, hogy nem lehettünk veled őszinték. -lépett mögém anya.
-Most már nem lesz semmi baj. -szorított magához apa, már amennyire az erejéből futotta.
-D-de mi történt? -kérdeztem, miközben a könnyeimet törölgettem.
-A kórházban ért egy támadás, ami miatt az volt a legbiztonságosabb, ha azt mondják, hogy én is odavesztem. Nem sokon múlt, de apádat nem olyan könnyű elpusztítani. -tartotta magasba az öklét, amit megmosolyogtam. -Ezután áthelyeztek egy magánklinikára, ahol viszont már teljes titokban voltam. Ez a pár hét alatt úgy ahogy felépültem, így hazaengedtek. -magyarázta apa.
-És erről én miért nem tudhattam? -néztem rájuk értetlenül, mire csak szó nélkül összenéztek.
-Van egy régi "barátod" aki nem régiben felkeresett... ugye? -kérdezte apa.
-Zorome? -gondoltam magamba.
-Matsuda! -szólt rá anya. -Így is lesokkoltuk szegénykémet, majd később folytatjuk.
-Szerintem is jobb. -szólt közbe Manami. -Már rohadt éhes vagyok, ennünk kéne.
-Ez remek ötlet. -bólintott rá apa. Én egy szót sem tudtam szólni. Ez az egész helyzet csak még jobban összezavart. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy apa itt van velünk és kutya baja, amikor Zorome azt mondta, hogy meghalt. Egyáltalán apa honnan tud Zoroméről. Egyre bonyolultabb ez az egész. Igyekeztek sodródni az árral, és élvezni a helyzetet. Nagyon sokat beszélgettünk az asztalnál, talán még sosem volt ilyen meghitt családi hangulat nálunk.
Kifejezetten feltöltődtem, nagyon rég nem éreztem magam ilyen jól. Az ebéd végeztével segítettem anyának elpakolni, majd apához mentem, aki már a kanapé mellé gurulva várt.
-Térjünk vissza a komoly témára. -folytatta apa amit már korábban elkezdett.
-Az egész helyzet nagyon zavaros nekem. -fogtam a homlokom, miközben helyet foglaltam a kanapén.
-Nem csodálom, szinte mindenből kimaradtál. -csóválta a fejét.
-Hát igen. -mondtam egy kicsit letört hangon.
-Tudod a fiú aki téged megkeresett. -hozta fel újra.
-Milyen fiú? -kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy Zoroméra gondol.
-Az a magas fehér hajú, sápadt gyerek. -gondolkozott a nevén.
-Zorome?
-Igen ő! -csettintett egyet. -Régen osztálytársad volt.
-Igen, de amikor először találkoztam vele még csak fel sem ismertem.
-Mit mondott neked? -kérdezősködött.
-Azt mondta, hogy meghaltál, és hogy meg akar engem védeni a másiktól.
-Tehát ketten vannak. -vakargatta a fejét. -Ez elég problémás.
-Miért? Zorome egyszer sem bántott. -védtem a fiút.
-Attól még nem szabad megbíznod benne! Elvégre őket miattad küldték ide.
-Tudom, ezt is elmondta.
-Te mit mondtál neki? -kérdezte aggódóan.
-Szinte semmit, mivel hidegzuhanyként ért minden amit mondott.
-Igen ez így volt jó. -bólogatott.
-De ő rengeteg infót mondott el. Elmondta, hogy hogy tartsam távol magam a másik fiútól. Elmondta, hogy milyen képességeik vannak. Tényleg nem akar nekem ártani. -védtem továbbra is Zoromét.
-Ő is azt hiszi, hogy meghaltam igaz? -ignorálta az összes eddigi mondatomat.
-Igen, azt hiszem.
-Az jó, így a másik is azt hiszi. -gondolkozott tovább. -Hol találkoztál vele? A kórházban?
-Nem, eljött hozzám a kollégiumba.
-Egek! Nem úgy volt, hogy az biztonságos?! -háborodott fel.
-Azt mondta, hogy a másik nem tud bejönni, de mégis láttam valamelyik nap az iskolában.
-Láttad? Hogy nézett ki? -kérdezte apa.
-Fekete haja van. Ennyi tudok róla. Nem igazán tudtam őt megnézni.
-Hol láttad? -kérdezte egyre ingerültebben.
-Az iskolától nem messze. -hazudtam neki. Nem akartam, hogy megtudja, hogy az iskolák belül láttam őt. Egyébként is Zorome azt mondta, hogy amég csak körülöttem mászkál, addig tehetetlen.
-Tehát ő nem tud bemenni. -gyűjtötte az infókat.
-Szerintem nem. -vetítettem tovább.
-Ez egy jó hír. -sóhajtott. -Csak hogy tudj róla. Magánnyomozókat fogok felbérelni, már beszéltem az iskolaigazgatóval is ezügyben. Nem fogod őket észre venni, viszont alaposan körbe szaglásznak a kis barátodról és a társáról.
-Rendben. -bólintottam rá, hátha így egy kicsit nyugodtabb lesz.
-Viszont ezt titokban kell tartanod, és szeretném ha a jövőben beszámolnál azokról amik az a sápadt fiú mondd neked.
-Rendben. -ebbe is beleegyeztem, elvégre ha Zorome ártatlan akkor úgysem fog bántódása esni, ha pedig nem, akkor meg is érdemli amit kapni fog.
-Köszönöm, hogy megérted. -simogatta meg a fejem.
-De ugye a családunknak nem fog többé bántódása esni?
-Biztos nem! -bólintott apa.

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)