Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.85.: Simogass!

Egy pár perc erejéig még mozdulatlanul álltam és a szobát fürkésztem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Zorome tényleg elment-e. Az ajtóhoz sétáltam, majd a kulcsot elfordítva kinyitottam az ajtót. Úgy döntöttem, hogy ezúttal én megyek át Bakugouhoz. El is indultam a folyosón. -elég csendes volt. Akaratlanul is lopakodva mentem, pedig még majd egy óra volt takarodóig. Hirtelen az egyik ajtó ami mellett elhaladtam kinyílt, amitől majdnem infarktust kaptam.
-H-hi-hinami chan...?-szólalt meg Midoriya vörös arccal.

Ochako szobájából jött ki, így teljesen megértettem a zavarát.
-M-midoriya? -kezdtem én is vörösödni, hiszen hova máshova mentem volna, mint Bakugouhoz. Egy pár pillanatnyi kínos csend következett, mire neki sikerült először megszólalni.
-É-én csak segítséget kértem Ochako-chantól. -kezdett magyarázkodni.
-É-értem. -erőltettem mosolyt az arcomra, az egész szituáció olyan kellemetlen volt.
-DEKU TE CSICSKA! -ordított Bakugou a folyosó másik végéről.
-Ka-kacchan! -esett még jobban pánikba a zöld hajú fiú. Már előre fogtam a fejem. Tartottam tőle, hogy Bakugou túlzásba fog esni. Szegény Midoriya így is feszélyezve érzi magát.
-MIT KERESEL A LÁNYOK FOLYOSÓJÁN?! -kérdezte harsányan a szégyenlős fiút, miközben mamutokat megszégyenítő léptekkel haladt felénk.
-É-én csa-csak..izé..Ochako..Segítsé..-hebegett habogott.
-ÉRTHETŐEN BESZÉLJ MÁR! -állt bele a nála alacsonyabb fiú arcába. Kezdtem kényszert érezni arra, hogy közbe lépjek.
-Bakugou, talán...-fogtam meg a karját, aminek hatására egy kicsit hátralépett.
-Tch...Tök mindegy, csak húzz innen! -nézett szúrós szemekkel a fiúra.
-I-igen is, sajnálom! -hajolt meg, majd szaggatott mozgással elindult a lift felé.
-Idióta barom. -mormogta a szöszi.
-Mi bajod van szegénnyel? -néztem sajnálkozóan a fiú után.
-Most mit véded?! -háborodott fel. -Hát nem idegesítő?
-Szerintem aranyos. -mosolyodtam el.
-Túl jó szíved van. -csóválta a fejét, majd a kezemet megfogva a szobám felé indult.
-Hova megyünk? -kérdeztem tőle ártatlanul.
-Világgá...Szerinted? -állt meg az ajtóm előtt.
-Egyébként épp hozzád indultam. -nyitottam ki az ajtót.
-Hozzám minek? -lépett be a szobámba.
-Gondoltam beszélhetnék Kirishimával a holnapról, mert eddig csak te tárgyaltál vele.
-És akkor miért hozzám jöttél volna? -vonta fel a szemöldökét. -Amúgy meg már beszélt a húgoddal.
-Micsoda? Mikor? -kérdeztem meglepetten.
-Honnan tudjam?
-Hogy beszéltek egyáltalán?
-HONNAN TUDJAM?! -kérdezett vissza ingerültebben. -Az ő dolguk.
-Áhh...Semmi infóm nincs a holnapról. Azt sem tudod, hogy mit beszéltek?
-Szerinted kérdeztem?
-Ezek szerint nem. -vakartam meg a tarkómat.
-Tisztába vagy vele, hogy gyertyatartónak megyünk? -flegmázott.
-Ugyan, ezt már megbeszéltük. -legyintettem. -Legalább mi is kimozdulunk egy kicsit.
-Hűűű, de boldog vagyok. -"lelkesedett".
-Na, ne legyél már ilyen. -hajoltam hozzá közelebb, mire ő csak átkarolt.
-Te is rohadt idegesítő vagy. -mormogta.
-Lehet, de ha itt akarsz aludni, akkor lassan ideje lefeküdni. -csíptem meg az arcát mosolyogva.

-Ilyen korán? Minek? -nézett rám furcsálló tekintettel.
-Azért, hogy gyorsabban menjen az idő.
-És az miért is lesz jó? -kérdezte még mindig értetlenül.
-Azért, hogy hamarabb eljöjjön a holnap, és előbb találkozhassunk Manamival.
-Tch...szerintem ez hülyeség. -jegyezte meg. -De nekem jó. Amúgy is fáradt vagyok. -végül aztán nem volt nehéz meggyőzni. Hamar ágyba kerültünk és nem sokkal utána el is aludtunk.
A korai fekvés miatt én idő előtt ébredtem fel és Bakugou felé fordultam. Láttam, hogy ő még alszik ezért csak közelebb húzódtam hozzá és megsimogattam a fejét. Egy darabig néztem őt ahogy alszik. A látvány mosolyra késztetett. Nem akartam még felébreszteni ezért a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Még csak fél hat volt, több mint egy órám volt az ébresztőig. Mivel nem akartam Bakugout felkelteni, ezért csendben kikeltem az ágyból és a csaphoz mentem, hogy megmossam a fogam. Úgy döntöttem, hogy tanulással ütöm el az időt, mert úgy is sincs jobb dolgom és azt legalább hang nélkül tudom csinálni. Hamar el is telt az az egy óra és mozgolódás zökkentett ki a tanulásból. Hátra fordultam, hogy ránézzek mi a helyzet Bakugouval. Csukva volt a szeme, de a kezével mintha keresett volna valamit.

Felült az ágyban és kómás fejjel rám nézett.
-Te mit csinálsz? -kérdezte fáradt hangon.
-Fent vagyok már egy ideje, nem akartalak téged is felébreszteni ezért leültem tanulni. -magyaráztam neki, de láthatóan semmi nem ragadt meg neki a mondataimból.
-Mennyi az idő?
-Negyed hét lehet. -válaszoltam a kérdésére.
-Akkor feküdj vissza még egy kicsit. -dőlt vissza az ágyamba. Elmosolyodtam és odasétáltam az ágyhoz.
-Én nem vagyok fáradt, és lassan neked sem ártana magadhoz térni. -mondtam, majd végig simítottam a fedetlen hátát, amitől kirázta a hideg.
-Majd ha idő van. -mondta, majd átrántott magán így végül én is az ágyban kötöttem ki.
-De lassan úgyis fel kell kelni. -mentem közelebb hozzá.
-Addig simogass! -utasított, majd a fejét a mellkasomra téve várta, hogy teljesítsem a kérését.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)