Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.37.: Béküljünk

-Nagyon kedves vagy, de szerintem Bakugou agyvérzést fog kapni, ha túl sokat beszélgetünk. -igyekeztem gyorsan válaszolni és sietősen elindultam a kolesz felé, hogy ne nagyon legyen ideje észrevenni a kipirult arcomat.
-Miért érdekel ennyire? Alig ismered, mégis túl sok mindent nézel el neki. - igyekeztem kerülni a szemkontaktust, de Todoroki annál inkább kereste azt.
-Szó sincs erről...
-De igen is van. -vágott közbe a fiú. -Nehogy azt mondd nekem, hogy ha veled van akkor a személyisége 180 fokos fordulatot vesz és mindig kedves veled, mert ezt úgysem hiszem el.
-Nem, egyáltalán nem. -ráztam a fejem. -Egyáltalán nem ismered őt, nem kiabál mindig és nem minden esetben ilyen arrogáns. -keltem Bakugou védelmére.
-Ezek szerint te vagy az aki egyáltalán nem ismeri. -mondta lemondóan. Erre már inkább nem is válaszoltam aminek köszönhetően meghalt a beszélgetés. Egész a koleszig nem szóltunk egymáshoz, ahol Todoroki a közös konyha felé vette az irányt.
-Amit mondtam azt komolyan gondoltam. -fordult vissza egy pillanatra. -Gondold át. -Erre sem válaszoltam, csak tovább mentem a lift felé, remélve hogy Bakugout a szobájában találom. Fel is mentem az emeletünkre egyenesen a fiú szobája elé. Gyengén kopogtam az ajtaján, de nem érkezett válasz, így megismételtem egy kicsit erősebben.
-Mit csinálsz Hinami-chan? -kérdezte a szobájából éppen kifelé tartó Kirishima.
-Bakugout keresem. Nincs a szobájába? -néztem a vöröske felé.
-Ohhh, dehogy nincs ott. -nevetett, nem igazán értettem, hogy mi lehet ilyen vicces. -Gondolom épp durcizik, azért nem nyit ajtót.
-Igazán felnőttes. -mormogtam.
-Hallottam megint összekaptatok. -jött közelebb.
-Igen...ismét. -válaszoltam.
-LEGALÁBB NE AZ AJTÓM ELŐTT BESZÉLJETEK KI, IDIÓTÁK! -hallottuk a szöszi hangját a ajtó túl oldaláról.
-Szerintem menj be nyugodtan. -nevetett ismét Kirishima. A kilincshez nyúltam, meg is próbáltam lenyomni a kilincset, de hiába. Bezárkózott.
-EZ MOST KOMOLY?! -emeltem fel a hangom. -MAJD SZÓLJ, HA FELNŐTTÉL! -meg se vártam a reakcióját, csak dühösen a saját szobámba indultam, ott hagyva Kirishimát és a begubózott Bakugout. A folyosó vége felé még hallottam ahogy kattan a zár, de eszem ágába sem volt megállni egész a szobámig. Nagyon ideges voltam, legszívesebben megütöttem volna. Át akartam öltözni valami kényelmesebb ruhába, de dühömbe kis híján széttéptem az egyenruhámat. Itt kapcsoltam, hogy kicsit le kéne nyugodni. Miután sikerült a vérnyomásomat újra normálisig levinni átöltöztem. Egy sárga rövid gatyát vettem fel egy fekete trikóval. Az ágyamra vágódtam és a kezembe vettem a telefonom.

Bakugou Katsuki:
Gyere át, most!

-Hát ez tuti idióta. -mondtam ki hangosan a gondolataimat. Felálltam az ágyamból és ismét a szöszi szobája felé vettem az irányt. A fejemben körülbelül hatszor fogalmaztam meg, hogy hogy fogom kiosztani. Mikor a szobájához értem mindenféle kopogás vagy jelzés nélkül bementem a szobájába, ami ezúttal nyitva volt. Az ágyon feküdt, és az ajtó nyílás hangjára nézett csak felém.

Igyekeztem nem dühkirohanást kapni és nem a nyakába zúdítani mindent.
-Hova lett az egész napi kamu mosolyod? -egész eddig a pontig.
-Mi az, hogy hova lett a kamu mosolyom?! Pontosan tudod, hogy mi a helyzet otthon!
-És mi az összefüggés az otthoni helyzeted és a kamu mosolyod között?
-Te ennyire buta vagy? Miért akarnám mindenki orrára kötni, hogy azért vagyok szomorú mert...
-Nem tetszik a stílusod. -vágott közbe.
-Ja...mert csak akkor szólalhatok meg, ha neked tetszik a stílusom? -még soha senkivel nem beszéltem így, mindig próbáltam mindenkivel kedves lenni, de egész jó érzés volt mindent kiadni magamból.
-A kedvesebb énedet jobban kedvelem. -mondta, miközben lehajtotta a már így is az ágyról lógó fejét.
-Én meg azt az énedet kedvelem jobban amelyik nem ilyen lekezelő. -a szöszi felemelte a fejét és egy pillanatra rám nézett, majd felállt az ágyból és a hosszujjú pólóját egy rövid ujjúra cserélte. -Ezzel nem fogsz kizökkenteni. -reagáltam le azonnal a helyzetet.
-Nem is akartalak, folytasd csak. -ült le az ágy szélére.
-Akkor meg mi értelme volt ennek a jelenetnek? -tettem keresztbe a kezeim.
-Nem azt mondtad, hogy nem foglak tudni kizökkenteni? -most megfogott.
-Nem is! -fordítottam oldalra a fejem. -Csak tudni akartam.
-Azért mert melegem volt. -sóhajtott egyet.
-És nem bírtad volna addig amég visszamegyek a szobámba? -néztem morcosan a félmeztelen fiúra.
-Miért vissza fogsz menni a szobádba? -húzott szemtelenül pimasz vigyort a szájára, majd felhúzta a pólóját.
-Mert szerinted a mai nap után van kedvem itt maradni? -tértem vissza a problémámhoz, nehogy már ő nyerjen.
-Gondolom azért akartál velem beszélni, hogy újra jóba legyünk. -vonta meg a vállát.
-Eredetileg azért, de te reménytelen eset vagy. -vágtam hozzá az igazságot.
-Mégis itt vagy. -mosolygott továbbra is.
-Miért is vagyok itt? -tettem fel a költői kérdést, majd sarkon fordultam, hogy faképnél hagyjam a szöszit.
-Csak nem Todorokihoz mész? -szólt utánam.
-És ha igen? -néztem vissza a vállam fölött.
-Akkor ide többet nem kell jönnöd. -állt fel az ágyról.
-Miért is érdekel? - fordultam vissza az ajtó felé, de ő egyre közelebb jött. Hirtelen éreztem, ahogy a kezeit derekamon végig csúsztatva összekulcsolja. Éreztem, ahogy az egész teste hozzáér az enyémhez és azt is, ahogy ennek hatására az én testem enyhén bizseregni kezd, majd a fülemhez hajolt.

-Mert az én barátnőm ne mászkáljon át más fiúkhoz. -súgta a fülembe.

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)