Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.55.: Ő a barátom...

Nem szóltam egy szót sem, csak a fejemet a mellkasába fúrva pityeregtem. Szépen lassan kezdtem megnyugodni. Olyan megnyugtató volt, ahogy magához szorított és gyengéden simogatta a hátam. Nem akartam, hogy vége legyen. Úgy éreztem, hogy jelenleg ő az egyetlen akinek őszintén elmondhatok mindent. Úgy éreztem, hogy tényleg szeret. Egy kicsit jobban éreztem magam. Miután végre teljesen sikerült megnyugodnom, szép lassan felnéztem rá a még mindig könnyes szemeimmel. Amikor észre vette, hogy felemeltem a fejem, kicsit lazított a szorításán és egy apró puszit nyomott a homlokomra.
-Jobb már? -kérdezte szokatlanul nyugodt és meleg hangon.
-Jobb. Meglep, hogy ilyet is tudsz. -töröltem le a maradék könnycseppeket az arcomról.
-Ohh hát hogy ne, szólj be akkor is amikor kedves próbálok lenni. -váltott vissza a régibe.
-Nem szóltam be, csak meglepett. -húztam enyhe, de mégis szomorú mosolyt az arcomra.
-Kedvelem az ilyen törékeny lányokat. -pimaszkodott.
-Kedveled a gyenge, depressziós embereket? -vontam fel a szemöldökömet.
-Egyáltalán nem, szóval jó lenne ha nem lennél depressziós. Elég fárasztó lenne állandóan vigasztalni. -nézett oldalra.
-És eddig tartott a kedves és megértő Bakugou. -forgattam a szemem.
-Miről beszélsz?! -háborodott fel. -Még most is kedves és megértő vagyok!
-Persze, csak hát lefáraszt. -néztem ismét a szemébe.
-Ez van, én bunkó vagyok, te meg idegesítő. -vonta meg a vállát.
-Köszi. -hunytam le a szemem. Nem szólt rá semmit, csak elkezdett játszani egy az arcomba lógó fehér tincsemmel. Egy pár másodperc után kinyitottam a szemem és ismét a fiú szemeibe néztem, de láttam, hogy teljesen a hajamra fókuszál.
-Mit csinálsz? -mosolyogtam rá.
-Tch...Elfoglalom magam. -dobta a szemembe a játékát képező tincset. -Emlékszel még, hogy mit kérdeztem tőled egy pár napja? -váltott témát.
-Nem igazán. -vakargattam a fejem.
-Azt, hogy átjössz-e hozzám most hétvégén. -forgatta a szemét. -Nincs meg?
-De-de, így már emlékszem. -mondtam. -De nem ezen a hétvégén lesz a sátorozás? -
-És akkor mi van? -nézett rám értetlenül a szöszi.
-Tekintve, hogy én is a "szervezők" között vagyok, talán nem ártana ott lennem. -ironizáltam.
-De az valószínűleg késő délután fog kezdődni. -nagyon igyekezett rávenni a dologra, amit egy kicsit furcsálltam. -Dél körül átjössz hozzánk, bemutatlak a szüleimnek, nálunk ebédelsz és utána együtt megyünk a piknikre.
-Alig pár hete vagyunk együtt és te már bemutatnál a szüleidnek? -kérdeztem.
-Egy hónapja vagyunk együtt, és nem magamtól akarlak bemutatni, hanem azért, mert az anyám szétrágja az életemet, hogy vigyelek már haza, mert kíváncsi rád. -javított ki, majd magyarázta el a szándékának okát.
-Honnan tudja egyáltalán, hogy van barátnőd? -tettem fel a következő kérdést.
-Egek, mik ezek a kérdések? -vonta fel a szemöldökét, majd felült az ágyon. -Talán onnan, hogy elmondtam neki?

-Ehh...-néztem kínosan a szöszire. -Én még semmit nem mondtam még anyámnak. A létezésedről is csak Manami tud. -ültem fel én is.
-De az én anyám valószínűleg másképp kezeli a dolgokat mint a tiéd. -fogadta el, a legnagyobb meglepetésemre.
-Még azt se tudom, hogy egyáltalán a sátorozásra hogy beszélem rá. Gondolj bele, ha még azt is mellé mondom, hogy amúgy a sátorozás napján elmennék a barátom szüleihez bemutatkozni. -vezettem fel neki. -Biztos díjazná.
-Szerintem elengedne, nem vagy már 10 éves.
-Valóban, de anyám elég szigorúan veszi az ilyeneket.
-Lehet telefonba kéne közölnöd vele, ott talán nem kapnál akkorát. -adott ötletet.
-Bakugou, csütörtök van és szombaton lenne a program. -hívtam fel a figyelmét az esemény vészes közeledtéhez.
-Akkor ajánlom, hogy még ma vezesd fel neki a dolgot. -adta az újabb "hasznos" tanácsot .
-Itt maradsz amég felhívom? -szántam rá magam a dologra.
-Most? -kérdezett vissza meglepve.
-Most. -bólintottam.
-P-persze. -bizonytalanodott el magában. Nem is kellett több, már vettem is elő a telefonomat, hogy megkérdezzem a dolgot. Elég rizikós volt, tekintve, hogy az előbb vesztem össze vele. Esélyesnek láttam, hogy igent fog mondani, mert addig sem apáról kérdezek. A telefon kicsengése közben egyre bizonytalanabb voltam. Nem tartott túl sokáig amég felvette a telefont.
-Hinami? -szólt bele a telefonba egy kissé sértődött hangon.
-Szia Anya! -köszöntem először is. -Szeretnék elmenni hétvégén sátorozni az osztállyal. -vágtam egyből a közepébe.
-Az egész osztállyal? -nagy meglepetésemre a hangja egy kicsit lágyabb lett.
-Igen az egész osztály ott lesz. -válaszoltam egyszerűen.
-Mikor és hol? -tette fel a következő kérdést.
-Szombat délután, és a helyszínen még megy a vita. -adtam a következő választ.
-Én nem leszek otthon a hétvégén, Manami pedig remekül ellesz egyedül is. -nem hittem volna, hogy ilyen könnyen belemegy a dologba. -Elmehetsz, egy feltétellel.
-M-mégpedig? -kérdeztem egy kicsit tartva a választól.
-Ha elmondod, hogy ki volt az a fiú aki bement a szobádba. -a lehető legrosszabb feltételt szabta.
-Hát ő...-kicsit haboztam a válasszal, de végül nagy nehezen kinyögtem. -Ő a barátom volt.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt!
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)