Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.48.: Hogy kivel?

A jelenetet követően ablakot, ajtót bezárva mertem csak visszafeküdni az ágyba. Valahogy ez túl sok infó volt nekem. Nagyon nehezen tudtam visszaaludni.
A reggeli ébredést követően nehezemre esett kikelni az ágyból. Visszaemlékezve az éjszaka történtekre kicsit olyan érzésem volt, mintha csak álmodtam volna, de ahhoz túl élénkek az emlékeim. Nagyon rosszul éreztem magam, szinte az élethez sem volt kedvem. Szívem szerint egyből hívtam volna Manamit, de úgy éreztem, hogy ezt talán nem telefonba kéne megbeszélni. Magamba eldöntöttem, hogy ma csak a túlélésre fogok menni, amihez tartottam is magam. A reggelitől kezdve az órákig, az edzés és az összes "kényszer" beszélgetés is kínszenvedés volt.
-Mi van ma veled egész nap? -bökött oldalba a szöszi, miközben csapatosan sétáltunk vissza a kolesz felé.
-Valamiről beszélnünk kell. -néztem komoly arccal a fiúra.
-Szedjétek már a lábatokat! -kiabált Mina, mert egy kicsit lemaradtunk.
-Menjetek, beszélgetünk. -hessegette el a többieket Bakugou, majd újra felém fordult. -Miről van szó?
-Nem beszélhetnénk meg inkább a szobába? -tartottam a komoly hangvételt.
-Persze. -fordult menetirányba, majd a finoman megfogta a kezem. Egész jól esett, hogy ilyen kedves, de még mindig bántott, hogy tegnap olyan csúnyán átvertem. Egész a koleszig kézen fogva sétáltunk, ahol csak a liftből kifelé engedtük el egymást.
-Elmegyek átöltözni és utána átmegyek hozzád. Rendben? -néztem a szöszire.
-Siess. -mondta, majd a saját szobája felé indult. Igazából csak kellett egy pár perc, hogy átgondoljam, hogy mit fogok mondani Bakugounak. Nem voltam biztos abban, hogy egyáltalán meg merjem-e említeni Todorokit, vagy őt hagyjam ki a történetből. Miközben ezeken gondolkoztam, a testem magától cselekedett, és mire észbe kaptam, addigra már a szobámban álltam póló nélkül. Nem akartam túl komplikálni az öltözködést, egy egyszerű rövid ujjút vettem fel egy fekete pamut gatyával. Gondoltam mielőtt átmegyek a szöszihez, felhívom Manamit. Pechemre nem vette fel a telefont, hanem a hangpostát dobta be. Egy mély sóhaj után indultam Bakugou szobájába. Lehajtott fejjel mentem, mert egy kicsit szégyelltem magam. Az ajtóhoz érve kopogtam, majd egy hangos "GYERE" után be is mentem a szobámba. A szöszi jó szokásához híven ismét félmeztelen volt, de most valahogy zavarba jönni sem volt erőm. Nagyon fáradt voltam hiszen alig aludtam, és egész nap agyaltam.
-Na mesélj, miről szeretnél beszélni? -huppant le az ágyra, majd megpaskolta maga mellett a helyet, ezzel jelezve, hogy üljek oda.
-N-nem is tudom, hogy kezdjem...-vettem egy mély levegőt. -Tegnap nagyon sok furcsa dolog történt.
-Mire gondolsz? Apukáddal történt valami? -kérdezte.
-Nem tudom mi van apával, tegnap elmentem a kórházba, de amikor az infós pulthoz mentem, hogy megkérdezzem, hogy hol van, akkor azt mondták, hogy nincs is benne a nyilvántartásba. -magyaráztam az első furcsa dolgot.
-Nem lehet, hogy már haza engedték?
-Nem hinném, ugyanis arról biztos, hogy szólt volna Manami.  -hajtottam le a fejem.
-Akkor miért nem kérdezed meg tőle? Amúgy ő nem volt ott veled tegnap?  -értetlenkedett a szöszi.
-Szerintem valamit titkol előlem. Kérlek most ne akadj ki, de tegnap amikor Todorokival kiszálltunk a kórház liftjéből....
-Hogy kivel? -vágott közbe a fiú.
-T-todo....
-ELSŐRE IS HALLOTTAM. - pattant fel, miközben felemelte a hangját.
-De nem ez a lényeg, találkoztunk valakivel és....
-KURVÁRA NEM ÉRDEKEL! -kiabált, amitől egy kicsit összerezzentem.
-Bakugou kérlek hallgass me....
-HAHH...HALLGASSALAK MEG?! -vágott közbe ismét. -NA NE VICCELJ! ELPOFÁZTAM, HOGY NE MENJ A KÖZELÉBE NEM?
-Valóban, de...
-NINCS DE! -vágta rá, majd miután az ijedt arcomat meglátta egy kicsit lejjebb vett a hangjából. Be kell látnom valóban ijesztő volt ilyen idegesnek látni. -Jobb lenne, ha most elmennél. -fordult el tőlem.
-De Bakugou...Kérlek ne haragudj... -álltam fel, miközben lassan közelebb mentem a fiúhoz.
-Azt mondtam, hogy menj el. -de csak nem hátráltam, mégközelebb mentem, majd a vállára tettem a kezem.
-Hallgass meg kérlek. -könyörögtem tovább.
-TE SÜKET VAGY BAZDMEG?! -fordult meg és visszakézből olyan pofont adott az arcomra, hogy a földre estem tőle.
-B-Bakugou... -néztem fel könnyes szemekkel a fiúra, miközben az ütés helyét fogtam az egyik kezemmel.

Mindesetre köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)