Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.100.: Edzőtábor 1/3

Az akciónk után nem tudtuk végig nézni a filmet, mert mindketten elálmosodtunk, így inkább az alvás mellett döntöttünk.
Reggeli ébredés egy kicsit nehézkes volt, de végül mindketten magunkhoz tértünk. Bakugou még az ágyból kikelés előtt magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Beszélnünk kell még valamiről. -mondta halkan a reggeli karcos hangján.
-Beszélni? -kérdeztem vissza meglepetten. Igazából ettől a mondattól egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom, ugyanis ez sosem jelent jót. -Va-valami baj van?
-Nem kell pánikolni. -próbált megnyugtatni. -Csak a tábor miatt.
-Tábor miatt miért? -egyáltalán nem nyugodtam meg.
-Szeretnék a táborban az edzésre koncentrálni, így valószínűleg egy kicsit hanyagolni foglak. Előre is szeretném letisztázni, mielőtt félreértés vagy sértődés lenne belőle. -mondta szokatlan hangon, mintha egy kicsit tartana a reakciómtól.
-Rendben. -bólintottam rá mosolyogva. Tudtam, hogy ez milyen fontos neki, és nekem is kicsit rá kellett feküdjek az edzésre, mivel elégé elhanyagoltam a rengeteg tanulás, na meg persze Bakugou miatt.
-Ennyi? -vonta fel a szemöldökét meglepetten.
-Mit kellene mondjak? Nem szeretnék a terhedre lenni. -mosolyogtam tovább, miközben a szemébe néztem.
-De nem lesz együtt alvás.
-Egyébként sem hiszem, hogy meg tudnánk oldani. Biztos, hogy nem egy személyes szobák lesznek.
-Egy hétig nincs randi.
-Úgysem lesz rá energiánk.
-Még csókot sem kapsz.
-Muszáj kompromisszumot kötnöm.
-De puszit sem, és ölelést sem.
-Nem probléma, valahogy kibírom.
-Ilyen könnyen belemész?! -háborodott fel.
-Hogyha ezt szeretnéd, akkor igen.
-Tch...
-Viszont van egy feltételem. -emeltem fel a mutató ujjam, pont az orra elé.
-Mégpedig?
-Szerdán az edzések után, amikor Kirishima buliját tartjuk...
-Igen?
-...egész este lóghatok a nyakadon.
-Pfff...Milyen hülye feltétel ez? -nevetett ki.
-Elfogadod vagy nem? -kulcsoltam össze a kezeimet.
-Legyen. -egyezett bele.

A "nagy" megbeszélés után kicsit összekaptuk magunkat, majd elindultunk a konyhába valami reggeli szerűt keresni. Hétvégéhez képest korán reggel volt, de anya már a konyhába készítette a harapnivalót.
-Elég korán fent vagytok. Még csak fél nyolc. -fordult felénk anya meglepetten. -Kicsit még várnotok kell a reggelire.
-Nem probléma. -vakartam a tarkómat. Igazából elé szokatlan anyát így látni, általában mindig valami jobb dolga van.
-Bakugou-kun! Maradsz ebédre? -kérdezte anya.
-Azt hiszem, hogy azt nem várom meg. Még be kell pakolnom az edzőtáborra, és itt sem szeretnék sokáig zavarni. -válaszolt a fiú. Egy kicsit irigylem Bakugout, hogy ilyen könnyen beszélget a szüleimmel, azt hiszem én ezt sosem fogom tudni megszokni.

Reggeli után még egy kicsit visszamentünk a szobába, majd miután Bakugou összeszedte a cuccait, a távozás mellett döntött.
-Már mész is? -kérdeztem egy kicsit csalódottan.
-Muszáj lesz. -vette a vállára a táskát. -De azért remélem legalább kikísérsz. -kacsintott egyet.
-Persze. -mondtam ugyan azon a letört hangon.
-Most mi az? -tette a kezét az állam alá, hogy magára emelje a tekintetemet.
-Egy kicsit azért nehéz lesz a táborban. -húztam a számat.
-Ha nagyon nem bírod csak szólj. -húzott közel magához, amitől egy kicsit lelkiismeret furdalásom lett. Tényleg nem szeretnék problémát okozni neki, vagy akadályozni a hőssé válásban.