Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.77.: Vita?

Nem tudtam rá mit mondani, csak kinyitottam a szemem és szótlanul néztem a fiúra.
-Na mi van? Némasági fogadalmat tettél?! -kérdezte továbbra is felháborodva.
-Bejössz? -tettem fel a kérdést, aminek hatására elengedte az arcomat.
-Minek mennék be? -lépett hátrébb.
-Azt mondtad, hogy "az" a kettő elmegy, akkor visszajössz. -idéztem az ő mondatát, majd nyitottam az ajtót és bementem a szobámba.
-MÉG TE VAGY MEGSÉRTŐDVE?! -emelte fel a hangját.
-Én nem vagyok megsértődve. -mondtam semleges arckifejezéssel.
-Szemtelen vagy! -vágta rá.
-Nem vagyok szemtelen. -válaszoltam egyszerűen. Köpni nyelni nem tudott, csak láttam, ahogy a szar elönti az agyát.
-MOST MIT VITATKOZOL?! -kezdett megint ordibálni.
-Nem vitatkozom. -egyre nehezebb volt megállni, hogy ne mosolyodjak el az ideges fejét látva.
-AKKOR MOST MIT CSINÁLSZ?! -tombolt tovább.
-Az ajtóba fogsz kiabálni, vagy bejössz? -kérdeztem meg újra. Nem válaszolt, csak puffogva megindult befelé. -Most elmondod, hogy eddig miért viselkedtél úgy ahogy?
-Miről beszélsz? -kérdezett  vissza, miután feltűnően becsapta az ajtómat, gondolom, hogy érzékeltesse, hogy valami baja van.
-Kiküldtél a szobádból, amikor bementem. -néztem a szöszire. -Feltételezem, hogy azért mert valami bajod van velem. -vezettem fel neki.
-Nem küldtelek ki a szobámból, azt mondtam, hogy "elmehetsz". -emlékeztetett a pontos megfogalmazásra.
-Mint egy kutyának. -világítottam rá a problémára.
-Egyáltalán nem, és amúgy is TE döntöttél úgy, hogy kimész. -próbálta megint az én nyakamba varrni.
-Mert meguntam a barkóbázást. -mondtam neki őszintén.
-MIRŐL BESZÉLSZ MÁR MEGINT?! MILYEN BARKÓBÁZÁST?! -emelte fel ismét a hangját.
-FOLYAMATOSAN kedveskedtem és kérdezgettem, hogy mi a bajod! -fakadtam ki. -DE TE mindenre bunkón válaszoltál és leflegmáztál. -hangsúlyoztam. Az arcára kiült a döbbenet, mert még sose beszéltem vele ilyen hangnemben. Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, már meg is bántam és féltem a reakciójától, teljesen jogosan.
-NEKEM AZTÁN ROHADTUL MINDEGY, AKKOR SÉRTŐDJ MEG ÉS OSZD MEG A GONDJAIDAT AZZAL A FELEMÁS FEJŰ BAROMMAL! -robbant ki, majd szélsebesen kiviharzott a szobámból. Az ajtót maga mögött úgy csapta be, hogy az majdnem kiszakadt a keretből. Az idegességem hamar szomorúságba ment át, de ezúttal nem akartam sírni. Az ajtóhoz sétáltam és bezártam azt, ha lehet ma már ne zavarjon senki.
-Elég szar napod lehetett. -hallottam a hátam mögül.
-Már csak te hiányoztál. -sóhajtottam egyet, és elindultam az ágyam felé. Egy pillantást se vetettem a földön csücsülő fiúra.

-Én is meg vagyok! Köszi, hogy kérdezed. -szólalt meg újra.
-Tele vagy sebtapaszokkal, mi történt? -néztem most először Zoroméra.
-Tudod elég szarul halad az utánad való nyomozás és Sora elég nehezen viseli ezt. -magyarázta.
-És mi köze ennek a sebeidhez? -néztem rá értetlenül.
-Ez a következménye annak, ha Sora-chan ideges. -magyarázta.
-Akkor miért nem mondod meg neki, hogy hol vagyok? -flegmáztam le, pedig egyértelmű volt, hogy csak jót akar nekem.
-Azt sajnos azért nem tehetem, mert akkor most nem rajtam lennének a sebtapaszok.
-És az miért is fontos neked? -tartottam a hangnemet.
-Most miért vagy ilyen? Pontosan tudod, hogy nem akarok rosszat neked.
-Egyébként hogy nem jött rá Sora arra, hogy itt vagyok? -volt még pár dolog ami nem volt tiszta, ezért gondoltam rákérdezek.
-Sora pontosan tudja, hogy itt vagy, csakhogy azt nem tudja megoldani, hogy téged kivigyen innen. Tudod ide baromi nehéz ám bejutni. -ecsetelte Sora problémáját.
-De te be tudtál jutni, ha Sora ilyen erős akkor ő miért nem? -akadékoskodtam.
-Sokkal egyszerűbb a válasz mint te azt gondolod.
-És meg is osztod velem?
-Jó, tegyük fel, hogy bejut ide. Áruld már el nekem, hogy ilyen védelem mellet mégis hogyan csempésszen ki téged? -tette fel a költői kérdést.
-Leüt, elkábít...mit tudom én. -adtam neki ötleteket a saját elrablásomhoz.
-Tele van minden kamerával, azt hiszed, hogy nem mérte fel a terepet? -vonta fel a szemöldökét.
-Akkor ő miért nem mászkál be hozzám, mint te?
-Egek, te mindenbe találsz valami kivetnivalót? -sütötte le a szemét.
-Tájékozódni próbálok. -válaszoltam.
-Nyilván nem fog eléd állni, hogy "Szia Hinami! Az a tervem, hogy elrabollak, de légyszi ne sikíts, mert lebukok" . -parodizálta ki a helyzetet.
-És most épp mi a terve? -próbáltam többet megtudni.
-Ez az, hogy nincs terve. Azt hiszem talán abban reménykedik, hogy kiteszed innen a lábad és majd valahol kint elcsíphet. -osztotta meg velem. -Szóval a kolesz és az iskola környéke Sora biztos.
-De még mindig nem értem, hogy miért téged bántott azért mert engem nem tud elkapni. -értetlenkedtem.
-Mert tisztába van vele, hogy nem segítek neki, sőt amennyire tudom hátráltatom.
-Miért nem jelenti és vitet haza?
-Mert nem teheti.
-Mitől ne tehetné? -kérdeztem vissza.
-Azért mert felfordulást csinált és bántotta a családodat.
-Akkor miért nem jelented te őt? -még mindig nem volt tiszta.
-Én sem tehetem, mivel hátráltatom őt, és védem a seggedet. Ez ilyen kölcsönös hallgatás részünkről. Ha egyik beköpi a másikat, akkor magát is megbünteti vele. -magyarázta el. Nem is értem, hogy hogy van ennyi türelme hozzám.
-De téged nem fog eltenni láb alól? -kezdtem egy kicsit aggódni érte, ha már ennyi mindent megtesz, hogy segítsen rajtam.
-Hinami? Te féltesz engem? Ez édes. -mosolyodott el. Egy kicsit kizökkentett és enyhén elpirultam. Nagyon aranyos mosolya volt.
-Nem féltelek! -vágtam rá.
-Nem is kell, mert nem is tehet el láb alól és amúgy se tudna. -mosolygott tovább.
-Akkor miért hagyod, hogy bántson? -nem értettem, ha Sora nem tud benne komolyabb kárt tenni, akkor miért engedi, hogy egyáltalán hozzáérjen.
-Én nem hagyom neki, de tudod elég kellemetlen képessége van.
-Nem tudom, milyen képessége van? -érdeklődtem.
-Hát...öhmmm...

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)