Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.98.: Vacsora

Nem sokára megérkezik Bakugou. Anya megkérdezte, hogy mit csináljon vacsorára, mondtam neki, hogy Bakugou a csípős kajákat preferálja.
-Legalább van valami közös pont bennem, meg a sündisznódban. -nevetett Manami.
-Légyszíves próbáld meg nem kihozni a sodrából, mert nem szeretném, hogy anyáék eltiltsanak tőle. -súgtam oda Manaminak.
-Meglátom mit tehetek. -kacsintott egy gonosz mosoly keretein belül.
Rohamosan telt az idő, írtam egy üzenetet Bakugounak, hogy kimegyek elé valameddig. Igazából csak fel akartam készíteni őt a családomra.

Bakugou Katsuki:
Nem vagyok ám életképtelen.
Odatalálok hozzátok.
Ina Hinami:
De azért jobb lenne, ha tudnánk váltani egy pár szót.
Bakugou Katsuki:
3 perc és a házatok előtt vagyok.

Ennél az üzenetnél nem is kaphattam volna rosszabbat. Hangsebességgel kezdtem készülni, majd leszaladtam a földszintre, hogy szóljak anyáéknak, hogy Bakugou perceken belül megérkezik. Épp hogy csak sikerült elhadarnom a mondandómat, már csengettek is.
-HINAMI! Megjött a kérőd! -kiabált Manami a nappaliból, nem mintha nem hallottam volna a csengőt.
-Megyek megyek... -haraptam a szám szélét, szerintem én sokkal jobban izgultam mint Bakugou. Az ajtó nyitást egy szem kikerekedés követte, ugyanis ott állt Bakugou egy szaggatott fekete gatyába egy egyszerű fehér pólóba és ami igazán meglepő, hogy egy szál rózsával a kezében.
-B-Bakugou? -néztem végig a fiún.
-Beengedsz, vagy még nézegetsz egy kicsit? -súgta oda egy pimasz vigyor közepette.
-Gy-gyere be. -álltam félre az útból. Bakugou hangosan köszönt, hogy mindenki hallja, majd a kezembe adta a rózsát.
-Egyébként ezt neked hoztam. -köpni nyelni nem tudtam, az hagyján hogy én nem, de Manami sem. -Bemutatnál kérlek? -nézett rám, és tőle szokatlan mód kedvesen kérdezte.
-Természetesen. -bólintottam. -Manamit már ismered. Ő itt anya, anya ő a barátom Bakugou.
-Örülök a találkozásnak. -hajolt meg finoman a fiú.
-Szint úgy. Hilary vagyok. -válaszolt anyám szintén kedves hangon, hogy viszonozza a fiú udvariasságát.
-Ő pedig itt az apám, apa ő itt Bakugou Katsuki. -léptem tovább.
-Hallottam, hogy támadás érte a kórházat, remélem hogy minél hamarabb felépül. -fogott kezet apámmal Bakugou.
-Megesik az ilyesmi. Masaru. -mutatkozott be apa, de már egy kicsit ridegebb hangon mint anyám. Egy pár alap kérdés után, felkísértem Bakugout a szobámba, hogy lepakolhassa a cuccait.
-Milyen ismerős szoba, mintha jártam volna már itt. -pimaszkodott.
-Csodálom, hogy emlékszel rá. -utaltam arra, hogy utoljára matt részegen aludt itt, miközben én próbáltam megmenteni az életét.
-Hát igen, rég volt már.
-Egyébként megleptél.
-Mármint? -vonta fel a szemöldökét.
-Mintha nem is te lennél.
-Hehh? Inkább örülj neki.
-Na jó, mielőtt elájulnál magadtól, inkább menjünk vissza a többiekhez.
-Hova sietsz? -húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
-Ne csináld most ezt! -toltam el magamtól.
-Csak egy csók! -csúsztatta fel az egyik kezét a nyakamra, miközben a másik továbbra is a derekamat ölelte.
-E-egy csók, aztán visszamegyünk! -próbáltam rejtegetni a zavaromat. Mire kimondtam ezt a mondatot, már csak arra lettem figyelmes, hogy az ajkaink összetapadtak. Bakugou nem engedett el valami könnyen, a derekamon lévő keze nagyon hamar a fenekemre csúszott.
-Hékás! Egy csókról volt szó! -állítottam meg.
-Áhh unalmas vagy. -engedett el. -Menjünk. -nem igazán tudtam hova tenni a jelenetet, így inkább ráhagytam. El is indultunk vissza a többiekhez. A földszintre érve már a megterített asztal fogadott minket. Hamar le akartam zavarni ezt a bemutatkozósdit, nehogy Bakugou hibázzon. Manami nagyon jó fej volt, próbálta Bakugout minél jobb fényben feltüntetni. A kezdeti kínos hangulat gyorsan átalakult valami egész kellemesre. Apa ellenszenve is kezdett halványulni. Összességében egész jól sikerült a vacsora.
-Majd én segítek elpakolni! -ajánlotta fel Manami.
-Köszönöm. -bólintott anya mosolyogva. -Menjetek fel nyugodtan. -nézett felénk anya.
-Ezért nagyon sokkal tartozol nekem. -súgta oda Manami. Apa még egy pillantást vetett ránk, majd ő is eltűnt a szobájába.
-Ez meleg volt. -fújtam ki a levegőt a szobámba érve.
-Nem tudom miről beszélsz. -vonta meg a vállát Bakugou, és már el is terült az ágyamon.
-Látom már otthon is érzed magad. -pillantottam a fiú felé.
-Szerintem jutalmat érdemlek. -mondta, miközben épp a gatyáját gombolta ki felé.
-M-most? N-nem k-kéne. -hebegtem, miközben az arcomon a vörös szín dominált.
-Mi? NEM! Csak rohadt kényelmetlen ez a farmer...idióta. -rázta a fejét Bakugou.

-Akkor mégis mire gondoltál? -néztem vissza a fiú felé.
-Gyere ide. -intett a mutató és a középső ujjával. Tettem amit mondott, mire a szöszi szorosan magához rántott, majd a hajammal kezdett bíbelődni.
-Még nincs olyan késő, nem nézünk valamit? -kérdeztem a fiútól.
-Mit szeretnél nézni? -emelt feljebb, hogy lássa az arcomat.
-Nem tudom, a horror filmeket szereted nem?
-Én igen, de ha jól tudom te nem.
-Ha nem zavar, hogy néha megszorítom a kezed, akkor felőlem mehet. -mosolyogtam.
-Tch... beszari. -forgatta a szemét. -Nézzünk, de én választok.
-Rendben. -egyeztem bele. Bakugou fel is pattant az ágyból, hogy kikeresse a filmet amit nézünk majd. A címét nem mondta meg, és azt sem hogy miről szól.
-De Bakugou! És ha túl ijesztő? -kérdezgettem tovább.
-Nem lesz túl ijesztő. -legyintett egyet.
-Legalább az előzetesét mutasd meg!
-Nem, és hallgass! Kezdődik. -bújt vissza mellém az ágyba.

Mindesetre köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)