Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.54.: Őszintén

-Szia Hinami! Baj van? -a kérdéstől egyből átfutott az agyamon, hogy talán csak elfelejtette, vagy esetleg nem is tud róla.
-Öhmm... Nem nincs baj. -nyeltem egyet.
-Hála isten. Mondjad, mi a helyzet. -hallottam a telefonba ahogy anyám is fellélegezett. Nem tudtam, hogy rá merjek-e kérdezni, de végül csak kinyögtem.
-T-te tudtad, hogy lesz egy edzőtáborom jövő hét utáni héten? -tettem fel a kérdést egy kicsit tétovázva. A kérdésemet egy pillanatnyi kínos csend követte.
-Nem, nem tudtam róla. -kaptam választ.
-D-de ugye elmehetek? -tettem fel a következő kérdést.
-Ezt majd még átbeszéljük. -vágta rá egyből. -Ha csak ennyit szerettél volna akkor most leteszlek, mert dolgom van. -a hangja elég idegesnek tűnt, de valahogy úgy éreztem, hogy visszafogja magát. Kezdtem megelégelni, hogy mindig titkol előlem valamit.
-Apa? -mondtam a telefonba. Tudtam, hogy hazudni fog, de a fejéhez akartam vágni.
-Mi van vele? -jött a meglepett kérdés.
-Hogy van? -tettem fel a kérdést félre érthetetlenül.
-Már egyre jobban. Ne aggódj miatta. -sóhajtott bele a telefonba.
-Mégis meddig akarsz ha...-a mondatomat kopogás törte meg, majd nyílt is az ajtó.
-Ne haragudj Hinami. Gondoltam még takarodó előtt beugrok hozzád. -hallottam meg Bakugou hangját.
-Bakugou, most épp nem aktuális. -hessegettem ki a szöszit.
-Mit keres egy fiú a szobádba?! -kérdezte anya felháborodva.
-Ne tereld el a témát! -vágtam rá anya kérdésére. Tudtam hogy alapból nem érdekelné, ha fiú van a szobámba. Ez az egész "terelés" arra ment ki, hogy ne kérdezzek többet apáról.
-Nem tudom miről beszélsz, de jó lenne ha nem azért lennél koleszos, hogy legyen időd a fiúkkal foglalkozni. -meg is kaptam a fejmosós szöveget, ami csak még jobban felidegesített, így inkább rányomtam a telefont.
-Valami baj van? -jött közelebb Bakugou.
-Ugyan semmi. -sóhajtottam egyet, miközben legyintettem a fiú felé.
-Kivel beszéltél? -fogta meg gyengéden a kezem amivel legyintettem.
-Csak anyával. -hajtottam le a fejem szomorúan.
-Ne faggassalak? -engedett el.
-Hát most inkább ne. -csóváltam a fejem.
-Remélem azért egyszer elmondod, hogy mi a helyzet, mert mostanában feltűnően rossz kedved van. -folytatta. Nem reagáltam rá, csak ledőltem az ágyamba. Nem mertem szólni, de mindennél jobban esett volna, ha akkor mellém fekszik és megölelget.
-Gondolom, most csak zavarlak a depizésbe. Ne haragudj, de nincs kedvem itt állni mint egy nyomorult. -kaptam a következő mondatot. Egy kicsit szíven ütött. -Valószínűleg még fent leszek egy jó darabig, szóval írj, ha hajlandó leszel kommunikálni. -mondta, majd sarkon fordult és elindult az ajtó felé.
-Ne menj el. -suttogtam alig hallhatóan.
-Há~? -fordult vissza.
-Ne menj el. -ismételtem meg ugyan olyan halkan.
-Mivan?! -sétált oda az ágyhoz, és közelebb hajolt, hogy hallja amit mondok.
-Nem szeretném, hogy elmenj. -mondtam harmadjára.
-Te tuti fogyatékos vagy. -feküdt mellém az ágyra. Nem reagáltam semmit a kijelentésére, csak vettem egy mély levegőt.
-Nagyon hosszú a sztori, szóval próbálj meg nem elaludni rajta. -kezdtem bele abba, amit már napok óta el kellett volna mondanom neki. Mindent elmondtam. Elmeséltem neki a Todorokival történt kórház túránkat, a Manamival és anyámmal való veszekedésemet is. Elmeséltem neki azt is amit Zorome mondott. Elmondtam, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, mert fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem. Elmondtam, hogy nagyon féltem Manamit és anyámat. Végig figyelmesen hallgatta, egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy untatná, vagy hogy nem érdekelné. Miután mindent elmondtam neki, azon kaptam magam, hogy már majdnem takarodó volt. A sztorit egy pár fájdalmasan hosszú és csendes másodperc követte.
-Ez nagyon sok infó volt így egyszerre. -hunyta le a szemét a szöszi.
-Tudom, és sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, de nem voltam képes rá. -mondtam, miközben könnybe lábadt szemekkel néztem a fiúra.
-Semmi baj. -ölelt át, miközben közelebb húzott magához.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt!
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)