Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.91.: Idő

-Hallottad az asszonyt. -vette viccesre a figurát a vöröske.
-Tch...Majd később szájba váglak. -fordult sarkon a szöszi, majd felém indult enyhén szólva is gyilkos tekintettel.
-Kit és miért kell szájba vágni? -szállt ki a liftből Aizawa sensei.

-Senkit-senkit Tanár Úr! -próbálta menteni a helyzetet Kirishima.
-Értem. Akkor megtudhatnám mire ez a nagy lárma? -koppintott a körmére a két fiúnak.
-Nem is voltunk olyan hangosak. -szabadkozott a vöröske, míg Bakugou rá sem nézett Aizawa senseire.
-Nem, annyira nem. Épp csak 2 emelettel lejjebb hallottam a vircsaftotokat. -sóhajtott az osztályfőnökünk.
-Elnézést Tanár Úr! -hajolt meg Kirishima.
-Ugye a kishölgy csak korrepetálás céljából tévedt a fiúk folyosójára? -fordult felém a sensei.
-T-természetesen Aizawa sensei. -hebegtem.
-Remek. Vegyétek lejjebb a hangerőt. -bólintott, majd visszaindult a lifthez.
-Huhh... srácok ez meleg volt. -fújta ki a levegőt a vöröske.
-TE VAGY MÁR A MELEG!!! -emelte megint a hangját Bakugou.
-Shhhh!!!! -csitítottam a harsány fiút. -Most szóltak ránk.
-Ne csitítgassál! Ha ez a nyomorult tudna kopogni, akkor most nem jött volna fel a tanár!
-És ha nem ordítottál volna, szintén elkerülhetjük ezt. -védtem Kirishimát.
-Faszom tele van mindkettőtökkel! -emelte a hangját ismét Bakugou, majd trappolva bement a szobájába, majd úgy becsapta az ajtót, hogy az kis híján kiszakadt a keretéből.
-Ne haragudj, hogy így felidegesítettem. -kért bocsánatot a vöröske.
-Ugyan semmi baj. -legyintettem, majd elindultam a szobám felé.
-Nem mész utána?
-Eszem ágában sincs, majd ha megnyugodott akkor úgyis szól. -fordultam vissza egy mondat erejéig.
A szobámba visszaérve kissé megfáradva vetettem le magam az ágyra. A telefonomat nézegettem, és azon gondolkoztam, hogy felhívjam-e az anyámat.
-Le kéne tudni a kötelezőt. -gondoltam magamban.
-Csak hogy megjöttél. -szólalt meg a terasz felől egy hang.
-Zorome! Bolond vagy?! Fényes nappal van. -pattantam fel az ágyamról és hangsebességgel rohantam az ajtóhoz, hogy kulcsra zárjam azt.
-Igen és? -nézett rám kérdően.
-Megláthatnak! -néztem vissza rá felháborodva.
-Láthatatlan vagyok. Rémlik? -flegmázott, miközben épp az ingjét gombolta.

-Egek! Mit művelsz? -takartam el a szemem.
-Nem mintha még nem láttál volna félmeztelen csávót. -forgatta a szemét.
-De miért pont a szobámba öltözködsz? -néztem ki egy résen az ujjaim közt.
-Adj egy pólót és ne kérdezősködj. -parancsolt rám a sápadt fiú.
-Hékás! Mi ez a stílus? És minek neked póló?
-Adj egy fehér pólót! Csak van valahol egy nagyobb. -szólt rám ismét.
-Jól van már. -mentem duzzogva a szekrényemhez. -Csak bordó van.
-Akkor nézz körül jobban! Fehér kell. -nyomatékosította.
-Miért pont fehér? -vontam fel a szemöldökömet. -Zorome mi van veled?
-Mert csak a fehér póló lesz velem együtt láthatatlan. -kapkodott össze-vissza. -Mindjárt elmesélem, csak adj már egy kurva fehér pólót!
-Tessék. -dobtam oda neki kb. 5 perc kutakodás után. -Mostmár elmondod, hogy mi ez az egész?
-Ezt égesd el! MOST! -dobta oda nekem a hófehér ingjét.
-Dehát ez...
-Ne nézegesd! Csak égesd el! -emelte fel a hangját.
-Jól van, jól van... -megtettem amit kért és a képességem segítségével porrá égettem a ruha darabot.
-Ne haragudj ezért a jelenetért. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha véres a ruhám. -rázta ki a hideg.
-Mitől véres a ruhád? -kérdeztem bele a részletekbe.
-Azt hiszed, hogy csak te szúrod az otthoniak szemét? -tette fel a költői kérdést.
-Azt ne mondd, hogy te...
-Muszáj Hinami. -szakított félbe. -Így tudtam neked egy kis időt nyerni. Sora már így is tombol.
-Azzal nyersz időt nekem, hogy embereket öltök? -estem pánikba.
-Nem nem nem! A mai pont ilyen volt, de nem. -hadonászott a kezeivel. -Csak elvégezzük azt a munkát, amire ha mi nem lennénk itt, akkor valaki mást küldenének.
-Mégis milyen munkát?! -ijedtem meg egyre jobban.
-Mindenfélét! Pénzbehajtás, fenyegetés, megfélemlítés és még sok minden más. -sorolta fel, mintha mi sem lenne természetesebb.
-Titeket nem hősnek képeztek?!
-De igen. De valakinek el kell végeznie a piszkos munkát és amúgy is, ezek egytől egyig rossz emberek.
-Zorome. Elvileg engem is azért akarnak, mert az ő szemükben rossz ember vagyok.
-Ez nem igaz! -emelte fel a hangját.
-Azért mondod, mert ismersz. Honnan tudod, hogy az ember akit ma megöltél, ő valójában milyen ember volt?
-Nem tudom Hinami, és őszintén nem is érdekel. Utálom ezt csinálni. Azért teszem, hogy legalább amég ezekkel a munkákkal kell foglalkoznunk, Sorának ne legyen ideje rád vadászni. -lépett közelebb hozzám.
-Nem biztos, hogy ez helyes. -csóváltam a fejem.
-Nem érdekel, hogy helyes-e vagy sem. -jött szinte pár centire tőlem.
-Ne csináld ezt, kérlek. -hajtottam le a fejem.
-Nekem te mindenkinél fontosabb vagy. -fogta meg az állam, majd felemelte, hogy a szemembe nézhessen. Egyre közelebb hajolt, és én nem tettem semmit. Hirtelen a kulcsra zárt ajtó kis híján kiszakadt a helyéről, amire mindketten odakaptuk a fejünket.
-El kell menned. Gyorsan. -mondtam, majd Zorome abban a másodpercben köddé vált.
-ENGEDJ MÁR BE! -hallottam Bakugou harsány hangját az ajtó túl oldaláról.
-Megyek már, megyek. -nyitottam ajtót a szöszinek.
-Mit zárkózol be? Depressziós vagy, vagy mi? -csukta be maga után az ajtót.
-Nem, csak nem szeretném, hogy minden jött ment...-néztem végig rajta. -...bemászkáljon a szobámba.
-Mire szeretnél kilyukadni? -vonta fel a szemöldökét.
-Arra, hogy akkor zárlak ki, amikor akarlak. -fordultam el, miközben a karomat összekulcsoltam.
-Aha hogyne. -bólogatott. -Végig sírtad volna az éjszakát ha nem jövök utánad. -húzott oda magához a derekamnál fogva.
-Nem nem! Azt a régi Hinami csinálta volna. Ő már meghalt. -fordultam vissza a fiú felé.
-Igen, gondolom. -mondta, majd belecsókolt a nyakamba.
-Hékás! Ez nem azt jelenti, hogy kibékültünk. -toltam el magamtól.
-Ha nem vesztünk össze, akkor nem kell kibékülni. -fogta meg a kezem, hogy ismét odahúzhasson magához. Köpni nyelni nem tudtam, igazából nem nagyon akartam ellenállni neki. Közelebb hajoltam hozzá, és egy apró csókot nyomtam az ajkaira, ő pedig viszonozta.
-Látod igazából nem is haragszol. -mosolygott az orra alatt.

Külön köszönet azoknak, akik már hónapokat vártak rám. ❤️