Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.6.: Angolozás

Nem is haboztunk tovább. Bakugou durcásan elindult a gyengélkedő felé, én pedig utánna.
-Ne segítsek valamit? -léptem mellé, de a tekintetéből az jött le, hogy a háta közepére nem kíván.
-Te mindig ennyit beszélsz? -nézett rám.
-Csak segíteni akarok. -védekeztem.
-Minek? Nincs semmi bajom. -szokatlanul nyugodt volt a hangja.
-Azt látom. -néztem a sérült kezére.
-Tch...és azt hiszed, hogyha folyamatosan beszélsz hozzám, akkor jobban leszek? -kérdezte még mindig nyugodt hangon, de elég lekezelően.
-Sajnálom. -néztem szomorú szemekkel a fiúra.
-Engem nem igazán hatnak meg a szomorú szemeid. -nézett maga elé.
-Veled aztán nem könnyű összebarátkozni. -jegyeztem meg.
-Tch...Minek akarsz összebarátkozni velem? -megállt majd egyenesen a szemembe nézett.
-Nem is tudom. -álltam meg én is a fiúval szembe. -Inkább felejtsd el. -legyintettem, majd tovább indultam a folyosón. Egy szót sem szólt, csak csendben jött utánam. Az orvosi szobához érve megálltam az ajtó előtt, majd a fiúra néztem.
-Gondolom innen már egyedül is menni fog. -mondtam neki még mindig kicsit letört arccal.
-Eddig is ment volna egyedül. -jegyezte meg flegmán, majd a kilincsért nyúlt. Még egy utolsó pillantást vetettem a fiúra, de mielőtt megfordultam volna, ismét a hangját hallottam. -Héé, Hinami! Kösz. -nézett vissza rám a válla fölött.

A meglepettségtől egy szót sem tudtam szólni, csak nyeltem egyet, majd bólintottam. Hirtelen nem is tudtam, hogy melyik lépett meg jobban, hogy Hinaminak szólított, vagy hogy megköszönte. Akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra, és úgy mentem vissza a többiekhez. Visszaérve néhányan Bakugouról kérdeztek, amire igyekeztem válaszolni. A nap többi része unalmasan telt. A nap végeztével mindneki visszaszállingózott a koleszba. Néhányan ma is elmentek a plázába, de én inkább a tanulás mellett döntöttem. Egy pár órányi magolás után jött az ötlet, hogy mi lenne ha ránéznék a szöszire. Az asztalomtól felállva a szobája felé indultam. Az ajtója előtt ismét tétováztam, de aztán erőt vettem magamon és bekopogtam. Most nem tartott annyi ideig még ajtót nyitott.
-Hát te? -láttam a meglepettséget az arcán, amitől újra átfutott az agyamon, hogy vajon jól tettem-e, hogy idejöttem.
-Cs-csak megnéztem, hogy minden rendben van-e veled. -éreztem, ahogy egyre vörösödik a fejem, szóval megpróbáltam elmenekülni a beszélgetésből. -De látom, hogy már jól vagy, szóval én megyek is. -már fordultam is, hogy kereket oldok, de ekkor a kezét éreztem, ahogy megfogja a karomat.
-Ha már idejöttél, akkor nincs kedved bejönni? -állított meg.
-De én nem akarlak zavarni. -néztem vissza rá.
-HA ZAVARNÁL, AKKOR NEM HÍVTALAK VOLNA BE! -emelte fel a hangját, amitől összerezzentem. Csak nyeltem egyet, majd a szobájába bemenve kérdően néztem rá, hogy mégis miért hívott be. -Igazság szerint épp a segítségedet szerettem volna kérni. -nézett rám.
-Miben?
-Elég szarul megy az angol, szóval ha már úgyis annyira barátkozni szeretnél, akkor segíthetnél. -láttam, hogy nehezére esett kimondani ezeket a szavakat. Nem tűnt olyan gyereknek, aki szívesen kéri másoknak a segítségét, szóval eléggé meglepett.
-Mit nem értesz? -léptem közelebb hozzá.
-Az angol tanár szerint borzalmas a kiejtésem. Az az idióta szerint elharapom a szavak végét. -elindult és egy egy plusz széket húzott az íróasztalához.
-Szóval mindent értesz, csak nem jó a kiejtésed igaz? -foglaltam helyet a bekészített széken.
-Te süket vagy? -förmedt rám.
-Sajnálom. -kértem elnézést. A szememmel követtem, ahogy kiveszi a táskájából a könyvet, majd hanyagul az asztalra dobta. Leült mellém, majd kinyitotta a könyvet a jelenlegi anyagnál.
-Elkezdek olvasni, te pedig javítsd ki. -utasított, amire csak bólintottam. El is kezdte olvasni a szöveget. Az elején még elég nyögvenyelősen ment, de hamar belerázódott. Igyekeztem úgy kijavítani a hibáit, hogy ne kapja fel a vizet, de szokatlanul toleráns volt.
-Nagyon gáz? -nézett fel a könyvéből.
-Nem, dehogy is. -nyugtattam meg. -De szerintem mára ennyi is elég lesz, úgyis lassan vacsora idő van. -néztem az asztalon lévő órára.
-Ma már másodjára segítesz rajtam, ha így folytatom még a végén az adósod leszek. -vakargatta a fejét.
-Hogy lehet valaki ennyire aranyos? -áradoztam magamban. -Ne viccelj, szívesen segítek. -mosolyogtam rá.
-Úgy érzem, hogy én szimpatikusabb vagyok neked a többi fiúnál. -nézett mélyen a szemembe. Köpni nyelni nem tudtam ettől a hirtelen kijelentéstől, csak éreztem, ahogy még a fülem is bevörösödik.
-B-bárkinek szívesen segítek. -mentegetőztem.
-Csak nekem szívesebben. -incselkedett.
-Miből gondolod? -igyekeztem magabiztosabbnak tűnni, amitől csak még gázabbnak éreztem a helyzetet.
-Mármint, hogy miből gondolom, hogy tetszek neked? -nézett rám kérdően. Ez a mondata ismét hideg zuhanyként ért.
-Ilyen átlátszó lennék? Igen azt! -vágtam rá, de közben belül az asztal alá süllyedtem.
-Abból, hogy már attól is elvörösödsz, hogy ha rád nézek. -nevetett ki. 
-Ez egyáltalán nem vicces! Lehet hogy csak azért vörösödök el, mert nem szoktam meg a fiúk társaságát. -szabadkoztam. Nem feszegette tovább a témát, de a szája sarkában ott csücsült az a győztes vigyor.
-Ha gondolod lemehetünk együtt vacsorázni, de ha nem vagyok szimpi, akkor mehetsz egyedül is. -nézett rám, miközben a könyveit pakolászta.
-Nekem vacsi előtt még át kéne öltöznöm, és lezuhanyozni sem ártana. -néztem rá, valamiért kezdtem úgy érezni, hogy oldódik köztünk a feszültség.
-Akkor igyekezzél, itt megvárlak. -fordult felém. Én úgy tettem, ahogy mondta, sietősen átmentem a szobámba és összekapkodtam a fürdős cuccomat. Ezúttal senkivel sem futottam össze a fürdőbe menet. Szerencsémre a fürdőbe sem volt senki. Semmi bajom a többiekkel, de biztos voltam benne, hogyha összefutok valakivel, akkor esélyes, hogy kínos kérdéseket kapok, és most nem volt kedvem magyarázkodni. Gyorsan lefürödtem, majd a pizsimbe bújtam, ami egy háromnegyedes sötétszürke gatya és egy világos szürke pólóból állt. Hónom alá csaptam a törölközőmet, és már igyekeztem is fel a szobámba, hogy ledobáljam a cuccomat. Miután megvoltam vele egyenesen Bakugou szobája felé vettem az irányt. Még csak 7.22 volt, és csak 8-tól van vacsi, szóval tudtam, hogy még lesz egy kis időnk beszélgetni, ami nagyon feldobott. Az ajtó előtt megállva kopogtattam, majd hamar választ is kaptam.
-Gyere! -kiabálta, habozás nélkül nyitottam be, de a látvány amivel szembe találtam magam beleégett az agyamba. 
-B-bakugou! -kiáltottam a félmeztelen fiúra, miközben eltakartam a szemeimet.
-Hülye vagy? -lépett oda hozzám és befogta a számat. -Mit sikítozol? -ahogy a kezét a számra tette relfexből vettem el saját kezem a szemem elől. Ezután nem tudom mi történt. A következő kép már az volt, hogy Bakugou fölöttem támaszkodik a törölközőjével a nyakában.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj .
Legyen szép napod! :)