Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.86.: Nocsak-nocsak

Nagyon aranyosnak találtam, mert még egyszer sem bújt így hozzám. Simogattam a fejét a hátát, így elég hamar visszaaludt. Nem volt túl sok ideje, mert lassan kelni kellett.
-Bakugou...-próbáltam ébresztgetni.
-Fent vagyok. -morogta.
-Akkor ideje magadhoz térni, mert lassan kelnek a többiek is.
-Jól van már. -tápászkodott fel. Az ágy szélén ülve a fejét vakargatta.
-Fáradt vagy? -kérdeztem tőle.
-Úgy nézek ki? -nézett rám flegma arccal.
-Azért remélem össze tudod szedni magad, mire kezdődik a suli.
-Ja-ja, menni fog. -állt fel, majd egy puszit adott a fejemre és elindult az ajtó felé. Mosolyogtam egyet, majd miután Bakugou elment, készülődni kezdtem. Gyorsan felkaptam az egyenruhámat, majd bepakoltam a táskámba. Megfésülködtem és rendbe tettem magam. Elindultam a többiekhez, hogy reggelizzek.
-Hinami! -ugrott a nyakamba Mina, miközben a liftre vártam.
-Mina? -néztem rá összezavarodva. Nem tudtam hova tenni ezt a reggeli jó kedvet.
-Mit csinálsz ma suli után? -érdeklődött.
-Húgommal találkozok, miért? -vontam fel a szemöldökömet.
-Basszus már, pedig el akartam menni veled vásárolni. -húzta a száját.Beszélgetés közbe beszálltunk a liftbe.
-Vásárolni? Minek? -kérdeztem vissza.
-Te nem akarsz edzőtábor előtt bevásárolni? -tette csípőre a kezeit, mintha akkora probléma lenne az, ha nem akarok menni.
-Nem tudom, még nem gondolkoztam ezeken. -néztem az egyre morcosabb lányra.
-Hogy lehet ezen NEM gondolkozni? -háborodott fel.
-De ha szeretnéd elmegyek veled valamelyik nap, csak ma pont nem érek rá. -próbáltam nyugtatni. Időközben a lift leért a földszintre, így kiszálltunk belőle.
-Nagyon helyes, akkor holnap megyünk! -vágta rá. Nem tudtam jó szívvel beleegyezni, ugyanis ez azt jelentette, hogy ismét ki kell mozduljak.
-Csak ketten megyünk?
-Majd meglátjuk, lehet körbe kérdezem a lányokat. -mosolygott, majd a kezemnél fogva a többiek közé húzott. Gyorsan túl estünk a reggelin, majd nem sokkal később már indultunk is a suliba. A szokásos társasággal mentem. Beszélni szerettem volna Kirishimával, de úgy voltam vele, hogy majd óra előtt elkapom. Nos ezt a tervemet úgy ahogy van keresztbe húzta a szöszivel együtt, mivel óra előtt kettő perccel estek be a terembe. Maradt a szünet. Az első óra nagyon unalmas volt, nem is tudtam másra koncentrálni, csak a délutánra. Néha a szöszi felé pillantottam, de csak a szokásos unott, kedvetlen arcával várta az óra végét. Az óra végeztével mindenki készülődni kezdett, ugyanis a következő óránk másik terembe lesz megtartva. Összekapkodtam a cuccomat és Kirishima után indultam, mert még mindig beszélni szerettem volna vele.
-Kirishima! -szóltam a fiú után.
-Tessék? -fordult vissza felém mosolyogva.

-Csak hogy utolértelek. -sétáltam oda hozzá, miután ő megállt, hogy bevárjon. -Beszéltél Manamival? -tértem egyből a lényegre.
-Ohh..Igen-igen! -vágta rá. Látszott rajta, hogy nagyon lelkes.
-Én nem igazán tárgyaltam vele a mai napról, szóval gondolom te többet tudsz.
-Igen, említette hogy nem hívtad. -mosolygott továbbra is.
-Ő is hívhatott volna. -motyogtam sértődötten.
-Engem felhívott. -dicsekedett.
-Mit beszéltetek? -érdeklődtem.
-Maradt a felállás, hogy suli után visszamegyünk a koleszba, mindenki elkészül, valamelyikünk felhívja Manamit és indulunk is. -vezette fel.
-És hol találkozunk?
-Hát Manami a főteret ajánlotta, mert ott van a legtöbb lehetőség.
-Remek. -raktároztam el az információkat.
-KIRISHIMA GYERE MÁR! -kiabált oda a szöszi. Én is és Kirishima is odakaptuk a fejünket. Bakugou nem láthatta, hogy Kirishima kivel beszélt, ugyanis az ő szögéből engem teljesen kitakart a nálam egy fejjel magasabb fiú.
-Megyek már! -szólt vissza a vöröske. -Megyek, mert Bakugou nagyon türelmetlen, de majd beszélünk. -kacsintott egyet, majd megindult Bakugou felé. A szöszi továbbra is felénk nézett, így amikor Kirishima elindult felé látta, hogy én álltam a fiú takarásában. Egy pillanatra a szemembe nézett.
-Igyekezzél már! -szólította fel újra a vöröskét, de már sokkal nyugodtabb hangon.

Egy enyhe mosolyt engedtem el, majd megkerestem a magam társaságát és a megszokott menetében folytatódott a nap. Az óráink végeztével úgy döntöttem, hogy megkeresem a srácokat, ugyanis a napom hátralévő részét úgyis velük fogom tölteni. Elindultam az ebédlő felé. Egyedül mentem, mert Mina a lányokkal beszélgetett a termünkben. Mivel Kirishima és Bakugou nem volt a teremben, ezért feltételeztem, hogy az ebédlőben lesznek. Nagyon siettem az ebédlőbe, mert kezdtem kellemetlenül érezni magam ennyi idegen diák között. Hirtelen elkapott egy nagyon frusztráló rossz érzés, mintha valaki figyelne. Megálltam és akaratomon kívül cselekedtem és egy ajtó felé néztem. Pont akkor csukódott az ajtó így nem láttam semmit. Egy percre talán le is dermedtem, amikor szorító érzést éreztem a csuklómon.
-Egek! Miért kell az egész iskolát körbe járjam, hogy megtaláljalak? -förmedt rám Bakugou.
-B-bocsi. -tértem vissza a valóságba. Megráztam a fejem, mert azt hittem,hogy csak hallucináltam. -Titeket kerestelek.
-Mi meg téged. -szólalt meg Kirishima szöszi háta mögül.
-Azt hittem már az ebédlőbe vagytok. -néztem a fiúkra.
-Épp oda indultunk, amikor ennek az idióta hajúnak jött az ötlete, hogyha már úgyis együtt megyünk, akkor kajáljunk is együtt. -nézett Bakugou szúrós szemekkel a vöröskére.
-Én is pont erre gondoltam. -kacsintottam Kirishima felé.
-Tök jó, hogy egy hullámhosszon vagytok, akkor talán induljunk. -engedte el a csuklómat a szöszi, majd duzzogva megindult az ebédlő felé. Kirishimával egymásra néztünk, majd mosolyogva legyintett egyet a szöszi felé, és mi is elindultunk. Egyszer se ebédeltem még Bakugouékkal, így nem igazán tudtam hogy mire számítsak. Lényegében ugyan az volt mint bármikor máskor. Kirishima lelkes volt, magyarázott és folyamatosan mosolygott, Bakugou pedig egyfolytába azon volt, hogy letörje a fiú lelkesedését. Nem húztuk túl sokáig az időt. Gyorsan megebédeltünk, majd indultunk is vissza a koleszba. Megkerestük Aizawa senseit, hogy szóljunk neki arról hogy hova megyünk, majd a koleszba visszaérve megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk a kolesz előtt. A lifttel még együtt mentünk, majd az emeletre felérve mindenki ment a maga útjára. A szobámba beérve egyből azon kezdtem el törni a fejem, hogy mit vegyek fel. Végül úgy döntöttem, hogy inkább felhívom Manamit, ugyanis nem akarok se túl öltözni se pedig úgy kinézni mellettük, mint egy hajléktalan.
-"Mivan?" -szólt bele a telefonba a szokásos stílusában.
-Gyors kérdés, te mibe jössz? -tettem fel egyből a kérdést.
-"Valami normális ruhába."
-Hogy te mekkora segítség vagy Manami. -ironizáltam.
-"Még nem döntöttem el, de valószínűleg szoknyában és valami cuki felsőben." -válaszolt kicsit konkrétabban. -"Talán a hajamat is kibontom."
-Remek, akkor még kitalálom én hogy megyek. Mindenesetre kösz a segítséget. -akartam lerázni.
-"Mikor indultok?" -kérdezett bele.
-Fél óra múlva.
-"Szuper, igyekezzetek!" -mondta, majd rám nyomta a telefont. Nem volt túl sok időm puffogni. Gyorsan levettem az iskolai egyenruhámat és a szekrényemhez sétáltam, hogy kiválasszam a "szettemet".
-Nocsak-nocsak, te így mész? -hallottam meg a hátam mögül a sápadt fiú hangját.
-ZOROME! -kiabáltam rá a fiúra, miközben igyekeztem eltakarni magam.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommetelj! :)
További szép napot! :)