Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.78.: Félreértés

-Hát Sora képességét elég nehéz megfogalmazni. -vakargatta a tarkóját.
-Mert? -kérdeztem vissza.
-Mert pontosan sosem mondta el, hogy mit is csinál. Nekem két elméletem van, vagy nagyon gyorsan mozog vagy teleportál. -magyarázta.
-Teleportál?
-Mondom, hogy nem tudom. -tette fel a kezeit. -Aztán lehet, hogy egyik verzió sem helytálló. Csak azt tudom, hogy nagyon gyors és emiatt elég problémás, főleg ha meg tud lepni. -folytatta.
-És akkor mégis hogy vagy képes legyőzni?
-Nem tudom legyőzni, de amit nem lát azt nem tudja megtámadni. -nevetett kínosan.
-Mindkettőtöknek elég fura képessége van. -jegyeztem meg.
-És ezt mondod te a fekete lángjaiddal. -háborodott fel, mert leszóltam a képességét.
-Sokkal egyszerűbb képesség, mint a te láthatatlanná válásod és az a másik teleportálása vagy mije.
-Azért mert egyszerűbb, még nem biztos, hogy jobb is.
-Egy szóval sem mondtam, hogy jobb. -kulcsoltam össze a kezeimet.
-De céloztál rá! -akadékoskodott.
-Nem céloztam rá! -vitatkoztam vele. Egy darabig még ezen a témán lovagolt. Elég sokáig tartott amég végül sikerült újra komolyra váltani a beszélgetést. Rengeteg kérdésem lett volna még Zorome felé, de kopogás törte meg a beszélgetésünket. A kilincs vad mozgása volt a következő, amiből egyből Bakugoura asszociáltam.
-Menned kell! -néztem Zoromére egy sóhaj keretein belül.
-Ez a kis tüskés hajú fiúcskád? -célzott egyértelműen Bakugoura.
-Azt hiszem, de továbbra sem látok át az ajtón. -utaltam a legutóbbi beszélgetésünkre.
-Akkor holnap ugyan itt ugyan ekkor, viszont legközelebb neked kell mesélned! -mondta majd a válaszomat meg se várta, már köddé is vált. Ezúttal biztosra tudtam, hogy elment így nyugodt szívvel nyitottam ajtót.
-Mit szeretnél? -néztem az ajtómban ácsorgó szőke fiúra.
-Engedj be, most! -parancsolt rám. Nem válaszoltam neki, csak arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Nem azért álltam arrébb, mert rám parancsolt, hanem azért mert reménykedtem benne, hogy békülni jön. Becsuktam az ajtót, kulcsra zártam, majd a fiú felé fordultam. Nem ment beljebb, megállt közel az ajtóhoz.
-Mi bajod van neked mostanában? -nyomott neki az ajtóhoz.

-Mi bajom lenne? -kérdeztem vissza ijedt tekintettel. Nem tűnt idegesnek, de valahogy a testbeszéde mégis azt súgta.
-Szokatlanul viselkedsz! -vágta rá.
-Egyáltalán nem viselkedek szokatlanul. -nem értettem, hogy miről beszél. Nekem nem tűnt úgy, hogy az utóbbi időben bármin is változtattam volna.
-Dehogyis nem. -szorította meg a csuklómat. -Hazudozol nekem, zárod az ajtódat. Azt hiszed nem veszem észre, hogy valamit titkolsz előlem?
-N-nem titkolok semmit. -próbáltam menteni a helyzetet. Nem beszélhetek neki Zoroméról, sem a helyzetemről.
-Megint hazudsz! -teljesen átlátott rajtam, azt sem tudtam hogy reagáljak. -Figyelj, nekem ez így nem megy! -ettől a mondattól görcsbe rándult a gyomrom és százféle forgatókönyv jelent meg a fejembe arról, hogy most mi fog történni.
-N-nem megy? -a sokk hatása alatt nem tudtam ennél értelmesebb mondatot kipréselni magamból.
-Nem tudok koncentrálni tőled semmire. Folyamatosan azon gondolkozom, hogy vajon mit titkolsz előttem és még rájön az a felemás fejű barom is. -mondta el őszintén a gondolatait.
-H-ha Todoroki a bajod, akkor ígérem, hogy nem megyek többet a közelébe. -nem akartam, hogy ennyivel zárja a dolgot. A mondataiból az jött le, hogy ő már nem akarja ezt az egészet, mert zavarja, hogy elvonom a figyelmét.
-Leszarom őt is meg a titkolózásodat is! -ő is és én is tudtam, hogy ez nem igaz, mégis fájt , hogy ezt mondja. -Nem azért jöttem a U.A.-ba, hogy ilyen semmiségekkel baszakodjak!
-K-kérlek ne haragudj rám! -éreztem, hogy ismét sírás határra kerülök, de igyekeztem tartani magam. Nem akartam előtte sírni, nem akartam hogy úgy lásson.
-Egész eddig gondolkoztam azon, hogy mit kezdjek veled. -felnéztem rá. Látta a szemeimben, hogy lassan eltörik a mécses. -Mielőtt elbőgnéd magad, tisztáznám hogy nem akarok szakítani veled. Pontosan tudom, hogy attól hogy szakítok veled, még ugyanúgy gondolnék rád.
-Te idióta barom! Miért kell neked állandóan az érzéseimmel szórakoznod?! -boxoltam bele a mellkasába, miközben a könnyeim már az arcomon folytak.
-Hát te hülye vagy! -lépett hátrébb. -Beszélgetni jöttem, nem azért hogy szidjál.
-Nem vagyok hülye! -törölgettem a könnyeimet. Nem szólt egy szót sem, csak szorosan magához ölelt.

-Bocs, ha rosszul fogalmaztam. -mormogta, miközben még mindig szorított.

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)