Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.76.: Gyerekes

A korrep még eltartott egy darabig, de végül mindkettőjüknek sikerült elmagyaráznom az anyagot, úgy hogy meg is értsék.
-Egek, ez nagyon durván leszívja az agyam. -dőlt hátra Mina a babzsákomba. -Nem is értem, hogy te, hogy tanultál meg ilyen jól angolul. -nézett rám a rózsaszín lány.
-Hát a kint töltött évek csodákra képesek. -mosolyogtam, miközben elpakoltam a könyveimet.
-Olyan szerencsés vagy, én még sosem jártam külföldön. -kezdeményezett beszélgetést Mina, de Todoroki továbbra is csak csendben hallgatózott.
-Én is csak Angliában voltam. -ültem vissza a székembe.
-Tuti, hogy jól szórakoztál. -folytatta Mina.
-Annyira nem emlékszem az ott töltött időre, de biztos nagyon jó volt. -nem akartam belemenni a részletekbe, ugyanis nem kötött oda túl sok szép emlék.
-Majd egyszer mesélhetnél. -lelkesedett tovább.
-Majd egyszer. -mosolyogtam. Nem akartam őket sürgetni. Örültem, hogy itt vannak, de valahol motoszkált bennem a gondolat, hogy Bakugou biztos vár már.
-Köszönöm szépen, hogy segítettél. -szólalt meg Todoroki hosszú idő után először.
-Ohhh...nagyon szívesen. -néztem a fiúra.
-Igen-igen, nagyon szépen köszönjük. -pattant fel Mina, hogy meghajolhasson.
-Ugyan már. -hadonásztam zavaromban. -Nem tesz semmit.
-Azt hiszem Todoroki-kun...-nézett rám Mina egy széles mosollyal. -Jobb ha megyünk ugyanis, Hinami-channak még egy órát kell tartania. -utalt Bakugoura, miközben kacsintott egyet.
-Igazad van. -állt fel Todoroki egy mély sóhaj közepette. Szinte már nekem fájt ez a mondat, ugyanis tudtam, hogy Todorokinak nem esik jól .
-Még egyszer nagyon köszönjük ezt a csodás korrepet. -mondta Mina, miközben kifele tessékelte a felemás hajú fiút.
-Ha bármikor szükségetek van rám, gyertek nyugodtan. -próbáltam menteni, de hiába. Todoroki arcára kiült a szomorúság, amit nagyon nem szerettem volna. Nem tudom, hogy miért hatott rám így, de rosszul éreztem magam miatta. Miután kimentek, belökték az ajtómat, de az résnyire nyitva maradt. Hallottam ahogy Mina kérdezgeti Todorokit, de nem rólam, hanem Momoról. Nem igazán értettem, hogy Todoroki tulajdonképpen mit is válaszolt, de Mina egy idő után feladta és elköszönt a fiútól. Azt is hallottam, hogy Mina bement a szobájába és becsukta az ajtaját. Gondolom Todoroki a lifthez ment. Utána akartam menni, de haboztam. Végül csak elindultam ki, a fiú után. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát. A szobámból kilépve körbe néztem, hogy Mina biztos visszament-e a szobájába és, hogy Todoroki még mindig a liftnél van-e. Szerencsémre minden úgy volt ahogy gondoltam, így meg is indultam fiú után, aki már épp a liftet hívta.
-Várj egy kicsit! -szóltam utána. Visszafordult felém, közbe megjött a lift. Megvárta, hogy odaérjek, majd értetlenül nézett rám.
-Ott hagytam valamit? -kérdezte összezavarodva. Nyilván nem értette, hogy minek mentem utána.
-Nem, dehogy. -vettem mély levegőt. -Csak úgy láttam, hogy valami baj van, és ez nem hagyott nyugodni. -néztem a fiúra.
-Minden rendben van. -hajtotta le a fejét, de egyértelmű volt, hogy hazudik. A kezem magától mozdult és az arcához nyúltam.
-Nyugodtan elmondhatod. -akaratlanul jöttek ki a szavak, a fiú arcát látva.

-Köszönöm, de azt hiszem, hogy ezt most megtartom magamnak. -enyhe mosoly jelent meg az arcán. Ekkor kapcsoltam, hogy mit is csinálok, így szép lassan elengedtem őt. Az arcom egy pillanat alatt vörösödött el, és nem is tudtam mit mondani.
-De egyszer majd megbeszélhetjük. -szólalt meg ismét, majd a liftre nézett.
-Rendben. -mondtam, miközben próbáltam elrejteni a zavaromat. Még egy apró mosolyt intézett felém, majd a lift csukódott és ő elment vele. Az első gondolatom az volt, hogy vajon Bakugou milyen gyorsan csontozott volna ki, ha ezt meglátja. El is hessegettem ezt a gondolatot amilyen gyorsan csak tudtam, majd Bakugou szobája fele indultam. Kopogtam, majd miután semmi válasz nem jött benyitottam. Fel sem nézett, csak nyomkodta a telefonját.
-Itt vagyok. -még az előbbi történések hatása alatt voltam, így nem tudtam ennél értelmesebb mondatot kipréselni magamból.
-Igen, látom. -flegmázott le. Elindultam felé és leültem mellé.
-Mit csinálsz? -kérdeztem kedvesen, de takargatta előlem a telefonját.
-Nem teljesen mindegy?! -kérdezett vissza bunkón.
-Rosszat csináltam? -egyértelmű volt, hogy mi a baja, de valahogy bele kellett kezdeni a témába. Szerencsére már előre felkészültem a vitára.
-Nem. -mormogott.
-Akkor mi a baj? -kérdeztem tőle még mindig kedves hangon, ugyanis ezúttal tisztába voltam a kérdésem válaszával.
-Egy szóval sem mondtam, hogy bajom van. -adott megint egy "semmilyen választ". Nem tudtam ezzel a válasszal nagyon mit kezdeni, gondolom ez is volt a célja. Körbenéztem a szobájába valami új téma után kutatva, és ekkor megláttam az íróasztalán pihenő szemüveget.
-És egyébként mióta vagy szemüveges? Nem is tudtam róla. -dobtam fel az új témát.
-Nyilván nem tudtál róla, mivel nem hordom és egyszer sem említettem neked. -kezdtem ez a válasz után úgy érezni, hogy valami különleges érzéke van ahhoz, hogy megölje az összes létező témát amit felhozok.
-Jó, akkor következő kérdés...-nevettem kínosan. -Miért jöttél a szobámba és utána miért mentél el olyan gyorsan?
-Azért mentem oda, mert akartam valamit. Annak az okát, hogy miért mentem el, te is pontosan tudod. -nyilván tudtam, hogy miért ment el és ezt a témát nem is mertem tovább feszegetni.
-Mit szerettél volna? -tettem fel a következő kérdést.
-Már tök mindegy, megoldottam. -végig úgy beszélt hozzám, hogy a telefonból egyszer sem emelte fel a fejét.
-Akkor már nincs is szükséged rám? -kérdeztem.
-Nem, most nincs. -vágta rá gondolkozás nélkül. -Elmehetsz. -mintha egy kutyához beszélt volna. Eléggé fájt ez a mondat, de próbáltam tartani magam, amég kimegyek a szobájából. Kezdtem sírás határra kerülni, így sarkon fordultam és anélkül, hogy megszólaltam volna, elindultam kifelé. Ahogy elfordultam már könnybe is lábadt a szemem. Nem volt okom felháborodni, végül is én helyeztem őt háttérbe a többiek miatt. Elég rosszul esett, hogy bármilyen kedvesen szóltam hozzá, ő ugyanúgy leflegmázott, és a vége aztán az utolsó döfés volt a szívembe. Mire kiléptem az ajtón, már szabályosan folytak a könnyeim, de ő ezt nem láthatta, hiszen továbbra sem nézett fel a telefonból. Visszamentem a szobámba, nem futottam, csak szépen lassan visszasétáltam. Mire visszaértem, addigra sikerült egy kicsit megnyugodnom. A csaphoz mentem, hogy megmossam az arcom. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, csak el akartam terelni a figyelmemet valamivel. Introvertált ember lévén a többiekhez nem volt sok kedvem, így végül úgy döntöttem, hogy ideje kinyitni a nasi raktárat. Nem akartam szimplán csak mindent megenni, ezért kapcsoltam valami filmet is, mert az úgy sokkal elegánsabb. Észre se vettem, hogy milyen gyorsan telt el a délután. Nem volt kedvem lemenni vacsizni, főleg, hogy töménytelen mennyiségű nasit magamba toltam. A harmadik film vége után úgy döntöttem, hogy nekiülök egy kicsit tanulni. Épp pakoltam kifele a cuccaimat, amikor valaki kopogott.
-Gyere csak! -kiabáltam. Egyértelmű volt, hogy nem Bakugou az, ugyanis őt nem kellett volna beinvitálni.
-Szia Hinami-chan. -köszönt be a hegyes fogú vöröske.
-Szia Kirishima. Miben segíthetek? -néztem a fiúra.
-Hát igazából Bakugou küldött, hogy megkérdezzem, miért nem jöttél le vacsorázni. -tért is a lényegre anélkül, hogy bejött volna a szobámba.
-Ha Bakugout érdekli, akkor miért nem ő kérdezi meg? -néztem értetlenül Kirishimára.
-Fogalmam sincs, nem mondta. -vigyorgott a vöröske. -Megint összevesztetek vagy mi?
-Én nem tudom, szerintem megsértődött valamin. -vontam meg a vállam.
-És nem akarod megbékíteni? -kérdezősködött tovább.
-Megpróbáltam, de kiküldött a szobájából, szóval nem tehetek semmit. -továbbra is úgy tettem, mintha nem érdekelne ez a téma, de titkon reméltem, hogy Kirishima tud valamit és véletlenül elszólja majd magát.
-Szörnyű milyen gyerekes. -nevetett.
-Valóban. -motyogtam, miközben kinyitottam az egyik könyvem.
-Látom dolgod van, szóval nem is zavarlak tovább. Jó tanulást! -köszönt el.
-Köszi. -intéztem felé egy fél mosolyt, majd végig néztem ahogy becsukja az ajtót, és már tértem is vissza a könyveimhez. Az idő csak telt, és a takarodóhoz közeledve úgy éreztem, hogy most már ideje lefürdeni. Össze is szedtem magam, majd mentem a fürdőbe. Szerencsére senkibe nem futottam bele, így nyugodtan le tudtam zuhanyozni. Felvettem a pizsimet, majd indultam vissza a szobába. Épp a liftből szálltam ki, amikor megláttam, hogy Bakugou épp a szobám ajtaján. Észre se vette, hogy kiszálltam a liftből.
-Mit csinálsz? -léptem mellé.
-Mi az, hogy "Ha Bakugout érdekli, akkor kérdezze meg ő" ?! -fogta meg az arcomat.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)