Az Ártatlan (Bakugou x OC)

Ep.23.: Kényelmesebb?

-Nem kényelmesebb így? -igyekeztem uralni a helyzetet, hogy végre egy kicsit én irányítsak.
-Sokkal kényelmesebb. -hajolt közelebb az arcomhoz egy pimasz vigyor keretében. Abban a pillanatban, hogy a vörös szemeibe néztem azonnal előtört belőlem a szégyenlős.
-M-mennyi lehet az idő? -romboltam le a romantikus pillanatot.
-Számít ez? -kezdte el simogatni az arcomat.
-N-nem akarok bajba kerülni. -próbáltam rejtegetni a zavaromat, de nem sikerült valami jól.
-Felesleges zavarba lenni. -sóhajtott egyet. -Mondtam, hogy nem fogok semmi olyasmit csinálni, amit nem szeretnél.
-N-nem is feltételezek ilyet. -védekeztem. -D-de mondtam, hogy ez még nagyon új nekem.
-Akkor miért húztál magadra? -vonta fel az egyik szemöldökét, miközben értetlenül nézett rám.
-Csak nem akarom, hogy...
-Nyugodtan adhatod önmagad, mondtam már, hogy pont a kis esetlen, félénk viselkedésed tetszik. -szakított félbe. Egy pillanatra felcsillant a szemem. Egyből azon kezdtem agyalni, hogy egy ilyen Bakugou féle "rossz fiúnak" miért pont egy olyan beszari lány kéne mint én. -Már megint min gondolkozol? -csettintett egyet a szemem előtt.
-Miért pont én? -nyögtem ki halkan.
-Mi?
-Miért pont egy olyan lány tetszik neked mint én? -ismételtem meg a kérdésemet egy kicsit kibővítve.
-Gyagyás vagy? -nézett rám furcsálló tekintettel.
-Nem, csak kíváncsi. -ültem fel.
-Honnan tudjam, hogy miért pont te jössz be? -követett a szemével még mindig ugyan abban a fekvő helyzetben maradva. -Te talán meg tudod indokolni, hogy neked meg miért pont én?
-Nem...-motyogtam magam elé bámulva.
-Akkor meg minek kérdezel hülyeségeket? -most már ő is felült, majd a derekamra tette a kezét, amitől kirázott a hideg.
-Bocsánat. -néztem a szöszire.
-Olyan hülye vagy. -mondta, majd egy finom puszit adott a számra. Nem is tudtam semmit válaszolni, csak egy aprót sóhajtottam. -Mi bajod? -simogatta meg a fejemet.
-Csak az, hogy hülye vagyok. -néztem bele a szemeibe.
-Fejezd már be, olyan mintha depis lennél. -emelte fel a hangját, amitől egy kicsit meghökkentem.
-N-nem vagyok depis. -válaszoltam egy kicsit felháborodva.
-Akkor ne is viselkedj úgy. -mondta, de mire válaszolhattam volna a tenyerét a szemeim elé tette, amitől nem láttam semmit.
-M-most mit csinálsz? -kérdeztem meglepetten.
-Shh...-csitított el, majd a száját a nyakamra tapasztotta.
-B-bakugou...-csuklott el a hangom, miközben a szöszi csókjai egész a fülem mögé vándoroltak.
-Nyugalom. -suttogta a fülembe, amitől még a légzésem is szaporább lett. Nem értettem, hogy mi történik.
-N-ne csináld. -ellenkeztem, miközben a mellkasára tettem a kezeimet, hogy egy kicsit eltoljam magamtól.
-Most meg mi van? -nem erőszakoskodott, engedte hogy eltoljam magamtól.
-N-nem szeretném, hogy ezt csináld. -engedtem lazábbra a kezem, de ő tartotta a távolságot.
-Miért mit csinálok? -biccentette oldalra a fejét.
-N-nem tudom, de furcsa érzés. -mondtam enyhe pírral az arcomon.
-Azt hiszem, hogy egy kicsit elsiettem a dolgokat. -vakargatta a tarkóját. -Egy kicsit elragadott a hév. Sajnálom. -szóhoz sem jutottam, annyira meglepett. Az elmúlt másfél hét alatt amióta itt vagyok, még egyszer sem láttam Bakugout komolyan bocsánatot kérni.
-A-azt hiszem, hogy jobb lenne, ha most elmennék. -úgy éreztem, mintha megfutamodnék, de ebben a helyzetben ezt láttam a legjobb döntésnek. Ahogy kimondtam ezt a mondatot, már álltam is fel, hogy elhagyjam a szobát.
-Ne menj még el. -fogta meg a csuklómat, amitől majdnem visszaestem az ágyra.

-D-de még tanulnom kell. -kerestem valami kifogást. -És amúgy is mindjárt takarodó. -szerintem megérezhette, hogy menekülőre fogtam a dolgot, így nem is ellenkezett tovább.
-Azért akarsz elmenni, mert kényelmetlen helyzetbe hoztalak? -engedte el a csuklómat.
-Szó sincs róla, csak tényleg ideje mennem. -néztem az elég letörtnek tűnő fiúra. Meglepett, hogy egyből rájött a hirtelen menekülésem okára, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy ez az ő hibája.
-Rendben. -mondta egy kissé szomorú hangon, amitől összeszorult a szívem. Egy pár másodpercig, csak gondolkoztam, hogy mivel deríthetném jobb kedvre. Mivel maradni semmiképp sem szerettem volna, így odaléptem hozzá, és átöleltem. Elég alacsony vagyok, így az ülő fiú feje épp a mellkasomra dőlt.
-Holnap úgyis találkozunk. -szorítottam magamhoz, aminek hatására ő is átölelt a derekamnál.
-De holnap nem menekülsz el. -motyogta még mindig a mellkasomra hajtva a fejét. Ennek hatására elmosolyodtam. Búcsúzóul még egy puszit adtam a homlokára, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak. Mosolyogva mentem be a szobámba, ahol az ágyamra dőltem, hogy elgondolkozzak a mai napon.

Mindenesetre igyekszem összekapni magam és gyakrabban hozni a részeket.
Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a részt. Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj.
További szép napot! :)