Felhőkarcoló

24. rész

Mark

Már több mint két órája ülünk anyával a tévé előtt, de még csak fogalmam sincs, mit nézünk. Csak az kattog a fejemben, hogy ő holnap elmegy, én pedig megint annyira egyedül maradok annak ellenére is, hogy Amberék mellettem maradnak.

Egy kicsit otthonosabb lett a lakás miatta, megint ehettem a főztjéből, az ő hangját hallottam utoljára elalvás előtt, minden reggel körülugrált, ölelgetett, én pedig annyira nem akarom őt megint elengedni. Hiányzik a családom, és ez a távolság annyira nehézzé teszi a mindennapjaimat.

Mintha saját magamtól fosztottak volna meg.

– Minden rendben lesz veled, miután elmegyek?

– Persze, anya.

– Aggódunk érted otthon. – A keze az enyémre téved, megszorít, de nem tudom viszonozni a tekintetét, amivel már az arcomat égeti. – Főleg ezek után. Remélem, te kérsz segítséget, ha szükséged lesz rá.

– Nem lesz, anya, jól vagyok.

– A mentális betegségek nem válogatnak, akkor is jöhetnek, ha minden rendben az életedben. Jackson majdnem tragédiája eléggé elgondolkodtatott, csak ígérd meg, hogy te figyelsz magadra.

– Nem lesz erre szükség, de ígérem. – Egy halvány mosolyt elengedve végül felé fordulok, viszonzom a keze szorítását, ami úgy tűnik, legalább egy egészen kicsit megnyugtatja. – Lehetne egy kérdésem?

– Mondjad csak.

– Miről beszéltél Ricky-ékkel? – Ahogy ez kiesik a számon, ő csak halkan felsóhajt, majd visszafordul a tévé felé, de a kezemet nem engedi el.

Olyan, mintha nem tudhatnék róla, egy kicsit talán meg is bánom, hogy ezt a kérdést egyáltalán feltettem.

– Ők szülők, akik majdnem elvesztették a fiukat. Próbáltam mellettük állni, hogy ne érezzék magukat egyedül, hiszen ha mi számíthattunk rájuk anno, akkor ők is ránk mindig, mikor szükséges. – Alig mozog a szája, miközben beszél, és hiába akarom rávenni, hogy csak egy kicsit legyen őszintébb, nem tudom megtenni. Ez a téma nekem örökre gyengepont marad. – Nagyon kétségbeesettek.

– Elhiszem.

– Csak most jöttek rá, mennyire nem ismerik a saját fiukat. – A végét már szinte teljesen elsuttogja, mintha attól félne, hogy bárki meghallhatja. – Belegondolni, hogy én mit éreznék, ha ez veled történt volna... Elviselhetetlen. Bele tudnék őrülni még úgy is, hogy most itt vagy velem.

– De én jól vagyok, nincs semmi bajom. Kár ezen aggódnod.

– Majd megérted, ha lesz gyereked, családod, hogy ez milyen rettegéssel is jár. Félni folyamatosan, mert nem tudod, mikor történik valami rossz, ami ellen te nem tehetsz. – A hüvelykujjával simogat, halkan darálja a szavait, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez az egész őt is nagyon megviselte. Nem tudom, miért, mert hát egyáltalán nem is ismeri Jacksont, mégis úgy beszél erről az egészről, mintha a saját fiáról lenne szó. – Előbb-utóbb, de megtudod. És remélem, előbb, mert pár év múlva már szeretnék a saját unokáimért aggódni. – Végül meglágyul a hangja, felém néz, én pedig annyira meglepődök, hogy még csak viszonozni sem tudom a halvány mosolyát. – Elmehetnél ismerkedni, nem maradhatsz szerelem nélkül. Biztos segítene minél jobban ideszokni.

– Nincs ilyenekre időm, anya. – Teljesen ledöbbenve makogok, összezavarodva égetem a tudatomat a tévére, amiben mintha nem is koreaiul beszélnének hirtelen. – Jézusom.