Felhőkarcoló

30. rész

Jackson

– És?

– Mi és?

– Mi lesz a héten? – Amber egy félvigyorral pöcköl homlokon, amíg én egy szájhúzással reagálom le, az ő arcáról pedig egy másodperc alatt esik le minden jókedve. – Ugye nem azt mondod, hogy egy szabad perced sem lesz?

– Pedig úgy tűnik.

– Jackson, ne szopass már. – Nyűgösen dől hátra az ágyamon, amíg én azon vagyok, hogy fél szemmel ne a falba fúródott töltényt nézzem, ami csillog a lámpa fényétől. – Ebbe bele fogsz őrülni. Soha nem pihensz.

– Nekem mondod? És még Seomihoz sem mehetek egész héten.

– Mi? Miért?

– Mert vívásom lesz helyette. Az edzőm addig traktálta apát a faszságaival, amíg ő bele nem ment, hogy kihagyjak vagy négy kezelést a rohadt edzés miatt.

– Most ez komoly? – Elképedve mered rám, amíg én a vállam felett nézek rá hátra. Lassan felkönyököl, a homlokát ráncolja, és kiül a teljes értetlenség az arcára. – A kurva vívásóráid mióta fontosabbak, mint az, hogy meggyógyulj?

– Én is ezt kérdeztem, de apa nem tudott rá válaszolni. – A vállamat rándítom, tulajdonképpen egy másodperc alatt felmegy bennem az ideg, de Seominak hála megtanultam a dühkitöréseimet kezelni.

Veszek egy mély levegőt, csak arra gondolok, hogy egy hétről van szó, és újra mehetek kezelésre, mert azt hiszem, nagyon hiányozni fog.

– Komolyan a pofám leszakad. Ezt rohadtul nem támogatom.

– Anya is ugyanezt mondta.

– Csodálkozol? – Elég egyértelműen kiül a harag az arcára, de végül vesz annyi erőt magán, hogy ne boruljon ki. Felsóhajtva a plafonra néz, a hasára ejti mindkét kezét, és szerintem még csak a gondolat sincs meg a fejében, hogy felém forduljon megint. – Yugyeommal mi van?

– Nem tudom, mi lenne?

– Csak mostanában nagyon fura. Mondjuk Bambam sincs a toppon.

– Én nem vettem észre. – Összevont szemöldökkel meredek magam elé, miközben az pörög bennem, hogy Yugyeom talán amiatt olyan más, mert szerelmes. Egy fiúba.

Még mindig csak a hitetlenség vibrál bennem, valahányszor erre gondolok vissza, és még most sem értem igazán, miért nem meri elmondani, ki az a srác. Talán nem bízik meg bennem, vagy csak ennyire kínos neki?

– Mindegy, gondoltam, elmehetnénk valahova négyen, mert mindannyiunkra ráférne, de ezek szerint neked nem jó. Sőt, még Mark is jöhetett volna... – Halkan morog már inkább saját magának, amíg engem villámcsapásként ér az a név, ami szinte hallhatatlanul esik ki a száján.

Összerezzenek, már reflexből nyúlok a nyakamhoz, a hajamba simítok, majd egy gyors torokköszörülés után a fejemet csóválom.

– Úgysem érne rá.

– Miért, beszéltél vele?

– Nem, csak apa is mindig este tizenegy körül ér haza, gondolom dolgoznak.

– Csúcs. – Ismét csak a rosszallás telik tőle, az a halvány sértődöttség, amit jelenleg a világ felé érez. – De amúgy beszéltél vele?

– Kivel?

– Markkal.

– Miről? – Ahogy egy gyenge fintorral nézek magam mögé megint, ő csak felvonja az egyik szemöldökét, majd inkább elengedve a dolgot hátradönti a fejét.