Felhőkarcoló

15. rész

Jackson

A sötét szinte teljesen beitta magát a szobámba, mióta ki se teszem innen a lábam. Csak fekszem az ágyban a behúzott függönyeim mögé bújva, vasárnap óta azokkal a lehetetlen gondolatokkal a fejemben.

Valóságos lenne minden, amit akkor mondtam? Ami ott, abban a lehetetlen helyzetben elhagyta a számat, amikor Mark végleg kiborított? Azóta nem tudok semmi másra gondolni, csak arra, ahogy kifakadt a belsőm, talán még én sem tudtam róla, hogy így éreznék. Hogy ez az egész ennyire súlyos.

Ott, a motorháztetőn ülve még televoltam dühvel, és ez az egész addig nem kavargott bennem ilyen felismeréssel, amíg magamra nem maradtam a szobámban. Talán tényleg baj van velem?

A hajamba túrva fordulok egyik oldalamról a másikra, az arcomat még inkább a párnába fúrva, még csak egy kis motivációt sem érzek arra, hogy egyetemre vagy edzésre menjek. Ha apa ezt megtudja, megöl, kicsinál, de még csak ez sem érdekel. Úgy érzem, hogy nincs már jelentősége.

– Hé. – Egy halk kopogás után nyílik az ajtóm egy poros nyikorgással, bennem pedig megáll az élet. Yugyeom két napja járt itt, de pár felületes szónál többet nem váltottunk, azóta senki meg se környékezett. Egyedül a takarító hozott fel nekem néha enni, de még azt se nagyon tudtam legyűrni. – Jackson, mi van veled?

– Semmi. – Halkan morgok a párnába, ahogy anya a halk lépteivel beljebb jön, majd érzem, ahogy besüpped mellettem a matrac, ami szinte már levegőért könyörög.

– Napok óta nem láttalak. Azt hittem, folyton iskolában vagy meg vívsz. – A hangja iszonyatos pánikot fojt vissza, ami kissé összeráz belül. Nem akarom, hogy aggódjon miattam. – Baj van? Mi volt vasárnap?

– Semmi. – A torkomban akadnak a további szavak, ahogy visszagondolok arra a nyomorra.

Igen, tudtam, hogy Mark nem a legnagyobb luxusból jött ide, de még csak fogalmam sem volt arról, hogy ilyen szintű a nyomor ott. Valamit megváltoztatott bennem, és még jobban gyűlölöm ezt az egész helyzetet, mint azelőtt.

– Jina mondta nekem a konyhában, hogy vasárnap óta itt fekszel egyhelyen. Már lassan öt napja ki sem mozdultál innen. – A tenyere a hátamon landol, viszont nem tudok vele foglalkozni, hiszen ahogy meghallom a takarítónő nevét a szájából, a gyomrom felfordul egy egészen kicsit. – Mégis mi van veled?

– Semmi, anya.

– Talán nem vagy jól? – Egy hatalmasat nyelve még közelebb húzódik, majd mikor látja, hogy meg se mozdulok, egy kisebb sóhajjal felkel. Itt hagy, már azt hiszem, kimegy, viszont mikor a kinti fény szinte megvakít, ahogy elhúzza a sötétítőfüggönyömet, a fejemre húzom a takarót. – Ez nem jó így. Vasárnap óta ide vagy bezárva és már csütörtök koradélután van.

– Csak fáradt vagyok.

– Mégis mitől? Folyton alszol, alig eszel, nem mész sehova. Mi van a barátaiddal? Amber, Yugyeom, BamBam? Miért nem mész velük valahova?

– Nincs kedvem.

– Jackson. – A nevem megtörik a torkából kirobbanva, már azt sem tudom, honnan jön a hangja, csak összehúzom magam, ahogy a takaró eltűnik rólam lassan, óvatosan. – Nem ismerek rád. Teljesen kifordultál magadból.

– Ez úgysem számít. Amikor apa megtudja, hogy se edzésen, se egyetemen nem voltam négy napja, úgyis megöl.

– Az engem nem érdekel. – Ahogy türelmetlenül csattan fel, a szemeim lassan kinyílnak, majdnem átégeti a rég nem látott fény a retinámat, de nem izgat. Sokkal jobban le vagyok sokkolva azon, amit anya mond. – Nem érdekel se az edzés, se az iskola, amíg te nem vagy jól.