Felhőkarcoló

80. rész

Jackson

– Mit mondtál?

– Mark hazamehet, ha akar. – Ahogy ezt képes megint kimondani, én lesokkolok, és minden létező negatív érzés átrohan rajtam, mert a legborzalmasabb dolog hagyta el a száját. – És mivel itt ez a beteg állat, aki komoly fenyegetést jelent számára, rettenetesen félek felhozni ezt a témát.

– Te... Te el fogod küldeni?! – villanok fel, ahogy eljut az agyamig, mit mond, a szívem ketté reped, és érzem, hogy alig kapok levegőt. Megint dührohamom lesz, már hiányzott. – Te ezt... Te ezt nem teheted...

– Én csak megkérdezem, hogy a biztonsága érdekében hazamegy-e, vagy kockázat és itt marad. De a döntés az övé. – A hajába túr, ahogy félbeszakít, és érzem, mennyire nem érti, miért leszek ezerszer zaklatottabb nála. – Sajnos fel kell tennem neki a kérdést.

– És szerinted mit fog mondani?

– Szerintünk haza akar majd menni. – Anya az, aki nagy nehezen válaszol, engem meg pofán vág már a feltételezés is, és szinte megfulladok, akkorára dagad a torkom. – Nem szeret itt lenni a családja nélkül, és ezt el kell fogadnunk.

– De...

– Jövő héten szerdán úgyis hazaviszed, nem? – Mintha meg sem szólalnék, apa úgy vág a szavamba, én meg kénytelen vagyok lenyelni minden indulatomat. Igen, pár múlva Mark családjával leszek, és már alig várom. Vártam. – Dorine felhívott, és elmesélte nekem, hogy mentek. Amint találkozni fog velük, vissza se akar majd jönni.

– Mégis hogy mondhatsz ilyet? – Annyira zaklatott leszek, anya pedig már megnémulva néz, mintha teljesen össze lenne zavarodva attól, ahogy újra és újra felszikrázom. Nem, én ezt rohadtul nem akarom.

– Én csak azt mondom, amit gondolok. És két hét múlva beszélek Markkal.

***

Csak az pörög a fejemben, amit anyuék mondtak, pedig már vasárnap este tizenegy óra van. Nem Marknál vagyok, mert megint rohadtul dolgozott egész hétvégén, ami miatt egy percre se láttam, és egyelőre fogalmam sincs, ezért utáljam jobban apát, vagy mert komolyan képes lesz esélyt adni neki a hazaköltözésre.

Fogalmam sincs, mit kéne gondolnom, mert magamban úgy érzem, hogy nagyon, nagyon jól megvagyunk Markkal, sőt. Múltkor még azt is benyögte, hogy örülne neki, ha félig odacuccolnék hozzá, most mégis tele vagyok kételyekkel.

És ha apuéknak igaza van?

– Yugyeom?

– Mi az, tesó? – A kómás, rekedt hangja tölti be a szobámat, mert a telefonom kihangosítva hever az ágyamon, amíg én fel-alá járkálok. Azt hiszem, aludt, jelenleg mégis vagyok annyira önző, hogy nem érdekel. – Gáz a hangod.

– Kérlek, segíts.

– Mi történt? – Lassan kitisztul a hangja, ahogy az enyém egyre nehezebb lesz, mert felhergelem magam a semmivel. Iszonyat mázlim van, hogy már fordulhatok hozzá ilyen problémákkal, mert most egyedül megőrülnék. – A frászt hozod rám.

– Apa tönkreteszi az életemet.

– Mit művelt már megint?

– Lehetőséget akar adni Marknak, hogy hazamenjen. Véglegesen. – A hajamba túrok, a hatalmas padlótól plafonig tartó ablakomon bámulok kifelé, de még ez sem nyugtat meg. Mark miatt iszonyatosan régen voltam ennyire ideges mostanában. – Mit csináljak?

– Mármint konkrétan hazaküldi, vagy csak...

– Csak esélyt ad.

– Ja, ennyi? – kérdez vissza már sokkal nyugodtabban, amíg én a homlokomat ráncolva bámulom a telefonomat vagy két méterről.