Felhőkarcoló

51. rész

Ricky

‒ Igen, Naeun? ‒ veszem fel a telefont egyből, mikor megcsörren a kezemben, miközben egyik lábamról a másikra állok. Már negyed órája várok egy rohadt papírfecnire, amiért tulajdonképpen az ország másik felébe utaztam, és nem mostanában tudok majd hazamenni.

‒ Ricky, el kell mondanom valamit. ‒ Gyengén szól bele a telefonba, én meg egy pillanatra elfelejtek idegeskedni a várakozás miatt, mert lefoglal az a bizonytalanság a hangjában. ‒ Markról van szó.

‒ Mi történt?

‒ Van egy fickó, aki zaklatja ‒ mondja óvatosan, mégis tombol benne az aggodalom, én meg nagyon is összezavarodom. ‒ Pont most történt.

‒ Miről beszélsz?

‒ A recepción voltam a lányokkal, mikor Mark épp sietett haza, és egy férfi ment oda hozzá. Arról kérdezgette, miért megy haza mindig ilyen későn, miért mindig a hatvanhetes busszal jár, és nem kéne minden reggel fél hatkor beindulnia dolgozni.

‒ Mi van? ‒ blokkolok le egy fél pillanat alatt, és még azt is elfelejtem, miért vagyok itt. Egyszer teszem ki a lábam Szöulból. Egyetlen egyszer, és már ez van. ‒ Mégis ki ez?

‒ Nem tudom, de a lányok azt mondták, már múltkor is leszólította őt, és naponta többször is képes bejönni. ‒ Beáll a csend, mert hirtelen elhallgat, az agyam pedig annyira beindul, hogy képtelen vagyok faggatni, hogy kimondja azt, amit magába fojtott.

‒ Ez biztos?

‒ Igen, még én is hallottam.

‒ Mi a szar. ‒ Az arcomhoz nyúlok, a halántékomat dörzsölöm, mert hirtelen nem tudom, mit kéne tennem. ‒ Azt akarom, hogyha legközelebb meglátjátok, azonnal repüljenek rá a biztonsági őrök. Értesz?

‒ Igen, persze.

‒ Ne feltételezzünk semmi rosszat, de nem lehet tudni, milyen szándékai vannak. ‒ Végül nyugodtra veszem a hangsúlyt, belül mégis kicsit felkavarodom, mert ennyi erővel a feleségemmel is megtörténhetne. Jacksonnal. ‒ Mark nem panaszkodott rá?

‒ Nem, tudod milyen visszafogott az a fiú ‒ mondja ő is kicsit visszavéve a hangja remegéséből. ‒ Szerintem akkor sem mondaná el, ha fegyvert tartana a fejéhez. Kicsit megijedtem, hogy őszinte legyek.

‒ Ennyire ijesztő a pasas?

‒ Azt mondta, hogy Mark milyen helyes, jól néz ki, aztán egyik pillanatról a másikra bedühödött, és a fejéhez vágta, hogy pont olyan, mint a volt feleségének a fia, akit gyűlöl. Összevissza beszélt. ‒ Hadar, miközben néha közbevág az autók zaja, úgyhogy valószínűleg éppen hazafelé tart. Már este tíz óra van, de ő csak most indul haza a családjához.

‒ Jézusom ‒ nyögöm be halkan, egy pillanatra a plafonra meredve. ‒ Mióta járkál be?

‒ Két hete. És ezek szerint képes a munkából hazáig követni őt. ‒ Kihallom a kinti hideget a hangjából, bár fogalmam sincs, hogy a tömeg vagy a téma súlya zaklatja fel ennyire. ‒ Az édesanyámat is zaklatták már, és vagy két évig elhúzódott, egy hajszálon múlt, hogy tragédia legyen a vége. Hidd el Ricky, hogy komolyan kell venni.

‒ Figyelj, Naeun, nem kell aggódni, rendben? ‒ Próbálom lenyugtatni, legalább egy kicsit, de az a helyzet, hogy nem megy valami könnyen, mert én sem tudok teljesen higgadt maradni. ‒ Mást is zaklat?

‒ Nem, csak Markot.

‒ Rendben, majd én elintézem. Nem fog a közelébe menni, ha rajtam múlik. ‒ Végül ennyivel elintézem, és miután egy halvány köszönés után bontjuk a vonalat, máris a névjegyzékembe merülök azt az egy nevet keresve, ami után megint a fülemnél sípol az ötéves telefonom, ami nem tudom, hogy nem krepált még be. ‒ Ahyeon?