Felhőkarcoló

92. rész

Jackson

Mark a karom után kap, mert Bambam megteszi azt a pár métert, és a poharat, amit eddig a kezében szorongatott, egy laza mozdulattal vágja feléjük. Elképedve nézem én is, ahogy a lány elrebben Yugyeomtól, aki a kezét felemelve lép hátrébb, és csak tanácstalanul nézi végig, ahogy Bhuwakul már a tömegen keresztül próbál eltűnni innen.

– Mark. – Csak ennyit nyögök ki, mert a semmiből elindul a lába, olyan görcsösen koncentrál a fiúkra, hogy alig figyel a lába elé.

El sem jut az agyamig, mi van, kell jó pár pillanat, mire leesik, hogy ami az előbb történt, talán nagyobb szám, minthogy Mark azt kérte, költözzek hozzá. Már a gondolattól kiszakad a szívem, ezért inkább csak a barátomat figyelem, aki pánikolva siet a fiúk után, mert miután Bambam kiviharzik, Yugyeom úgy követi őt.

Mintha más szinte észre sem vette volna, egy-két ember kivételével beszélgetnek és táncolnak tovább, én meg egy életre elteszem magamban, hogy annyira életképtelen barátaim vannak, hogy egy laza bulit sem tudunk megtartani.

– Mark, hagyd őket – szólok utána, mintha hallhatná, miközben ő csak Yugyeomot figyeli, mert a több mint száznyolcvan centije miatt kitűnik a tömegből. Nagy nehezen összeszedem magam, és Mark tempóját behozva épphogy elkapom a karját, amire megtorpan.

Az arcomra néz, mikor magam felé húzom, szinte látom rajta azt az értetlenséget, mert nem tudja, mit csinálok.

– Hagyd őket, oké? – hajolok a füléhez, ami annyira összezavarja, hogy a homlokát ráncolva tol el magától.

– Te láttad, mi történt?

– Igen.

– Most Bambam biztosan a padlón van. A barátaik vagyunk – néz a szemembe, mikor elveszi a kezét az érintésem alól, miközben én csak arra tudok gondolni, amit kért tőlem. Költözzek hozzá.

Mégis miért ver ilyen hevesen ettől a szívem?

– Ez nem a mi dolgunk. Ha ők kinyírják egymást, ez van, tegyék azt, majd lesz valahogy. – Próbálom meggyőzni, ami azt hiszem, félig-meddig sikerül is, de akkor sem vallaná be, hogy igazam van, ha az élete múlna rajta. Azt hiszem, egyre makacsabb. – Nem szólhatsz bele, mert ők bolondok és részegek, te meg naiv és sérülékeny vagy.

– Ez nem igaz.

– Bhuwakul egy pillanat alatt kettétör téged, ha ideges. Ne akarj a közelében lenni, kérlek, mert nem jönnél ki belőle jól. – Az arcát figyelem, ahogy lassan elhagyja őt az előbbi pánik, és kisimulnak a vonásai. A száját húzza, mert elfogadja, amit kérek, de egy kicsit sem tetszik neki. – Oké?

– De...

– Mark, komolyan – nyúlok a keze után megint, de most nem húzódik el, csak tanácstalanul figyeli az arcomat, mikor teljesen feladja, hogy a srácok után rohanjon. – Inkább gyere, és táncolj velem.

– Táncolni? De én nem tudok.

– Kétlem, hogy így lenne – húzom magam felé egészen észrevehetetlenül, amíg az arcára kiül az a zavar, ami remélem, soha nem fog eltűnni belőle. – Csak gyere, ha iszol pár pohárral, már könyörögnöm sem kell majd.

Yugyeom

– Bambam!

– Hagyjál!

– Hé, állj meg, kérlek.

– Húzz innen – fordul felém egyből, mert nem tud lerázni. A konyha közelében vagyunk, és az itteni tömegből kiindulva, azt hiszem, a buli csak most fog igazán beindulni.