Felhőkarcoló

79. rész

Mark

Iszonyat gyorsan telik a hét, Jackson pedig már a második éjszakát töltötte nálam, pedig még csak szerda van. Szerintem Ricky-ék azt sem tudják, hogy nincs otthon, ő meg hiába rohangált egész nap, tanult, volt Seominál, utána mégis inkább hozzám jött át, mintsem haza pihenni.

Most mégsem tudok rá koncentrálni, mert azon kattogok, hogy egy nagyon fontos tárgyalásom lesz, és Ricky azt akarja, hogy én tartsam. Már tíz perce fel-alá járkálok a papírokat szorongatva a mellkasom előtt, és a pulzusommal próbálok csinálni valamit. Mindig így fogok félni?

– Mark? – Nyílik az ajtóm, és ahogy beszökik a főnököm hangja, egy tizedmásodperc se kell, hogy visszazuhanjak a fejembe. – Miért járkálsz folyton?

– Máris megyek, nem fogok késni.

– Tudom, nem ezért jöttem. – Elmosolyodik egy kicsit, ahogy pánikkal telt hangon válaszolok. Nem bírom sokszor ezt a munkahelyi stresszt, még csak húsz éves vagyok, mások jó, ha harmincöt évesen idejutnak. – Nem értem, hogy izgulhatsz ennyire mindig, aztán mikor beteszed a lábad a tárgyalóba, a leghatározottabb és legprofibb vagy mindenki közül.

– Össze fogom szedni magam – motyogom a szívemet nyelve, mert ez most jólesett tőle. Mindig olyan kedves velem. – Nem kell aggódnod.

– Tudom, nem is ezért jöttem. Lenne egy jó hírem. – Beljebb jön, egy félmosollyal nyúl a zsebébe, és egy papírfecnit nyom a kezembe, de meg sem nézem rendesen, ugyanis lefoglal az a vegyes érzelemkavalkád az arcán. – Tessék.

– Ez mi?

– A sofőröd névjegykártyája, aki a lakásod elé megy, valahányszor el akarsz menni otthonról.

– Mi? – kérdezek lelesve a kezemre, de egyből vissza is nézek rá, mikor eljut az agyamig a dolog. – De Ricky...

– Őszintén ledöbbentem, hogy nem szóltál nekem erről. Jackson mondta el helyetted, hogy a lakásod sem biztonságos. – Egyből a szavamba vág, a hangja annyira megkeményedik, mint még korábban soha, mikor velem beszélt, ez meg rendesen megszeppent. Konkrétan lecsesz. – Azt hittem, ennél racionálisabb vagy.

– Nem akartam több problémát.

– Akkor lesz probléma, ha nem sikerül megfelelő biztonságot teremteni neked, ami nem lesz nehéz, ha titkolózol, Mark Yi-en Tuan. – Egyre élesebb lesz a hangja, mert hiába a magánéletemről van szó, kihasználja, hogy a főnököm, mert tudja, hogy azzal nagyobb hatást ér el nálam. Én meg csak álldogálok egyik lábamról a másikra, és nem merek a szemébe nézni. – Ahyeon azt mondta nekem, hogy egész hétvégén nem tetted ki a lábad a lakásodról. Mondd, te ennyire félsz?

– Biztonságosabbnak tűnt odabent. – Csaknem elsuttogom magam, ahogy ránézek, ő pedig teljesen elkomorodik, bármennyire nem akarja megmutatni, én akkor is látom. – De oké. Rendben. Köszönöm a segítséget – nézek le a kártyára megint, amin azt a rövid nevet figyelem. Denny.

Amerikai?

– Ma már ő visz téged haza. – Megtöri a néma töprengésemet, ahogy megint felém nyúl, egy apró, fekete, kör alakú valamit nyom a kezembe, amit még csak behatárolni sem tudok. A homlokomat ráncolva forgatom meg, de csak egy alig kivehető, fekete gomb van rajta, semmi más. – Ez legyen nálad mindig, ismétlem, minden egyes pillanatban, bárhol is legyél. Ezzel csak rá kell csipognod, ami átküldi a telefonjára a tartózkodási helyedet, ő pedig indul is érted.

– De hát hogyan?

– Hogy érted, hogy hogyan?

– Ugrásra készen áll egész nap, mert bármikor kellhet nekem? – Értetlenül nézek fel rá, ahogy tudatosul bennem a helyzet abszurditása. Nekem erre tényleg szükségem van? – Ez iszonyatosan irreális. Nincs családja, hogy...