Felhőkarcoló

66. rész

Jackson

– Jövő hét péntek?

– Sikerült megtalálnod a telefonodat? – Egyikünk sem köszön, ahogy Yugyeom felveszi a telefont, és csak a szemeimet forgatom, ahogy csöpög a gúny a hangjából. Az a szerencséje, hogy nincs itt.

– Észrevetted, ha nem vagy kéztávolságban, akkor baszott nagy lesz az arcod?

– Észrevetted, hogy úgy viselkedsz néha, mintha az apám lennél? – Szinte látom magam előtt, ahogy fintorog, és már magamon kívül mosolyodom el azon, mekkora paraszt tud lenni.

– Szóval péntek?

– Nekem oké.

– Zsír.

– És jönnek Amberék is? – Már ráznám le, de ahogy megint kérdez, a fülemhez ég a telefon, és nem tudom, mennyire fejtsem ki neki, mert annyi mindent nem tud rólam jelenleg, hogy egy kicsit megijeszt.

– Igen. És Mark.

– Mark? – Ledöbben, szinte hallom, ahogy eltörik a hangja, és már csaknem a pulzusát méri. – Komoly?

– Zavarna?

– Nem, dehogy, nem. Csak nem szokott velünk jönni sehova, főleg nem úgy, hogy te hívtad. – Lassan feloldódik a hangja, elereszt egy mosolyt, és egészen biztos vagyok abban, hogy ugyanazzal a szöveggel akar jönni, mint mindenki más. De fogalma sincs arról, Mark mennyire nem csak egy szimpla haver. – Ez a múltkori miatt van?

– Hallottál róla?

– Igen, anyuék mondták, beszéltek Rickyvel. – Neki semmilyen téma, talán még a vállát is megrántja mellé, amíg én egy kicsit összerezzenek. Igaz, hogy már jó pár nap eltelt azóta, és Markkal olyan a helyzet közöttünk, mintha semmi nem történt volna, én mégis aggódom. Annak ellenére is, hogy apa rákényszerítette a sofőrjét, ezért sehova nem megy egyedül, de csakis azért, mert a pasit nem találják sehol.

Mintha a föld nyelte volna el.

– Csak szeretném, ha jól érezné magát.

– Simán. Rajtam nem múlik. – Vigyorog, mindig is sokkal nyitottabb volt nálam, ami most először nyugtat meg ennyire. Tudom, hogy Marknak eddig egész életében még nem volt alkalma arra, hogy a barátaival legyen, úgyhogy remélem, ez teljesen elvonja majd a figyelmét legalább egy kicsit.

Mark

– Mark, jó reggelt.

– Jó reggelt. – Összezavarodva köszönök, ahogy még csak be se lépek az irodába, Ricky már egy izgatott mosollyal fogad, ami nagyon nem vall rá. – Jó kedved van?

– Mindjárt megérted. Le se pakolj. – Ellép az asztalától, én meg úgy, ahogy vagyok, kabátban és a laptoptáskámat szorongatva fordulok utána, ahogy elindul kifelé. – Én ezt már egy ideje fontolgattam, és a múltkori balhé ellenére is, amibe az éjszaka fulladt, nagyon szép eredményeket értél el a konferencián. – Csak beszél és beszél, amíg én a szavakat keresve követem, és értetlenül nézek Naeunre, mert elmegyünk mellette, majd a lift helyett a másik irányba indul.

– Nem egészen értem, hová szeretnél kilyukadni, Ricky.

– Türelem. – Nem tudom, hogy az izgatottságot, vagy a vigyorát hallom ki jobban a hangjából, mindenesetre mintha nem is ő lenne az. – Szeretnék adni neked valamit – szólal meg végre, mikor befordul az első ajtón pár méterrel később, én meg csak állok a küszöbön a használatlan szobában, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam. – Neked hála a Team Wang kiterjeszkedik New Yorkba, mert az amerikaiak aláírták a szerződést.