Mark
– Hogy kedvelem-e? – makogok teljesen megilletődve, azt hiszem, már csaknem megnémulva attól, ahogy lebénul az állkapcsom. – Miért mondasz ilyeneket?
– Talán zavarba hoztalak? – Ricky a homlokát ráncolva hárít, mert azt hiszem, épp annyira lepi meg a zavart reakcióm, mint engem az, amit kérdezett. – Ne haragudj, nem akartam. Hagyjuk a témát, ha szeretnéd. – Végül ennyivel lerendezi a dolgot, kifarol, a csend pedig itt kattog kettőnk között.
Percek telnek el így, és nem tudok másra gondolni, csak arra, amiket kérdezett. A teljesen indokolatlan aggodalma, a tőle szokatlan kíváncsisága a magánéletem és a fiával való kapcsolatom iránt.
Nem is tudom, mit mondhatnék, Jacksonon pörög az agyam, azon, hogy mégis mennyi minden történt, ami miatt ennyire megváltozott a kettőnk kapcsolata.
– Igen.
– Hm?
– Kedvelem őt – nyögöm halkan, a saját szívemet nyelve, mikor túl hevesen dobban meg. Mégis mi van a testemmel? – Ez ennyire látszik?
– Azt hiszem.
– Csúcs – sóhajtom magam elé azon kattogva, hogy vajon Jacksonnak is ugyanilyen egyértelmű-e. Bár belegondolva hogy lehetne az neki, ha még én sem vettem észre?
– Talán ez baj?
– Nem, nem. Csak nem egészen értem, miből érződik ez annyira.
– Soha nem voltál elutasító vele. – Úgy válaszol, mintha nem venne észre semmit abból a nyugtalanságból, amitől bukfencezik a gyomrom, bár lehet, hogy csak jól leplezem. – Jackson hatalmas bunkó volt. Rossz kimondani, mert a fiam, de ez van. Borzalmasan bánt veled, te pedig szenvedtél, de tűrted. Először azt gondoltam, hogy szimplán csak ennyire toleráns vagy, aztán megmentetted az életét és azóta is figyelsz rá – rántja meg a vállát egy halvány mosolyt eleresztve, nekem meg fogalmam sincs, min szórakozik. – Láttam, hogy aggódsz érte.
– Persze, hogy aggódom, az első sorból néztem végig az egészt. És nem tettem semmit.
– Mert nem hagyta. – Magát lehalkítva néz rám újra, de alig tudom pár másodpercig tartani a tekintetét. – Tudod, milyen makacs.
– Talán egy kicsit forrófejű.
– Kicsit? – Ricky hangosan felhorkant egy gyenge mosollyal, ami annyira őszinte, hogy talán még ő is meglepődik rajta. – Kezelhetetlen. Még most is képesek vagyunk a legkisebb gyökérségen is véres harcot vívni. Ő önfejű és kiállhatatlan, én meg felkapom rajta a vizet, és egy fél perc alatt megint ugyanott tartunk. Én szabályozom, Jackson meg lázad. – Mert úgy kezeli mindenki, mint egy tízéves kisgyereket. Van annyi eszem, hogy ezt nem vágom rá, csak ülök szorosan összezárt szájjal és azon gondolkodom, vajon tudok-e valami olyat mondani, amivel Jacksonnak adok igazat, de Ricky-t nem bántom meg. – Néha fogalmam sincs, mi van a fejében. Mégis mit akar?
– Talán rá hagyhatnád.
– Ezt most hogy érted?
– Tudod... hogy azt csinálja, amit gondol.
– De akkor hibát hibára halmoz majd.
– És az baj? – kérdezem fél pillanatra nézve a szemeibe, majd vissza a kezeimre, mert őszintén nem merek kiállni a főnökömmel szemben. Nem adhatok neki gyereknevelési tanácsokat, bármilyen nyilvánvaló, hol rontja el. – Az ember abból tanul, ha hibázik, így szerez tapasztalatokat, hogy mi éri meg neki és mi nem. Biztos te is rontottál már el sok mindent az elején.
![](https://img.wattpad.com/cover/320742359-288-k864891.jpg)
ESTÁS LEYENDO
Felhőkarcoló
FanficMilyen érzés a szegénységből a kellemetlenül gazdag emberek közé csöppenni alig húsz évesen? Dél-korea, Hongkong és Japán egyik legnemesebb emberének a keze alatt dolgozni? Találkozni azzal, aki a világon a legjobban gyűlöl, - aztán baromira belesze...