Felhőkarcoló

61. rész

Mark

– Mark, kicsim. – Anya hangjára egészen kicsi összeugrik a szívem, és egyből elönt az a kellemes melegség, mert annyira rég láttam. – Hogy vagy?

– Jól. – Csak ennyit vagyok képes kinyögni, miközben az ágyamon fetrengek a plafont bámulva, miközben azt hallgatom, hogy kint szól a tévém. Mostanában mindig bekapcsolom, mert nem bírom ezt a néma csendet. – És ti? Minden rendben?

– Azon kívül, hogy nagyon hiányzol, igen. – Mély levegőt vesz, felsóhajt, nekem meg egy egészen kicsit lelkiismeret-furdalásom lesz már csak attól, hogy egy szót sem mondtam még el neki abból, hogy van az a férfi, aki konkrétan követ.

Ha megtudná, vagy ő jönne fel világvégét rendezni, vagy engem vinne le magához, és egyiket sem szeretném.

– Küldtem pénz, anya.

– Igen, megkaptuk, köszönöm. – Mosolyog, a hangja tele van hálával, az én szívem meg a megkönnyebbüléssel. – Mondd csak, mikor szándékozol hazajönni?

– Nem tudom, annyi...

– Munkád van. Tudom – veszi ki a számból a szót, amire a számat húzom, és kapok még egy okot, hogy rosszul érezzem magam. – Kevesebbet kéne dolgoznod, nem gondolod?

– Nem hinném, hogy így lenne.

– De akkor mégis mikor fogsz hazajönni? – Számonkérően kérdez, mégis érzem a hangján azt a halvány mosolyt, mert csak cukkol. Eszméletlenül hiányzik. – Most komolyan.

– Nem tudom, valamelyik hétvégén biztosan meg tudom oldani.

– Hozd el Jacksont is. – Konkrétan rám parancsol, én meg megmerevedek a sötétkék takarómon fetrengve, mert ez nagyjából hideg zuhanyként ér.

– Jacksont?

– Apáddal szívesen találkoznánk vele megint. Nagyon megkedveltem. – Amíg ő önfeledten mosolyog, addig én kikerekedett szemekkel bámulom a városi fényeket a plafonomon, és egyre inkább az jár az agyamban, hogy basszus. Róla sem tudnak semmit. – Itt vagy?

– Igen. Igen. – Hebegve csak ennyit tudok kiszedni magamból, mert csak arra tudok gondolni, hogy Jackson Wang a barátom, és még halvány ötletem sincs, ezt mégis mikor és hogyan mondjam el nekik. – Majd megkérdezem, ráér-e.

– Mondjuk lehozhatna autóval, és neked se kéne buszozni. Azt főzöm, amit csak enni szeretne.

– Oké.

– Oké?

– Átadom majd.

– Mondd, minden rendben? – kérdezi kicsit kibillenve, mert a hangomat elnyeli az a rengeteg hirtelen jött gondolat, amitől lebénulok belül.

– Persze.

– Akkor majd jöttök?

– Igen. Nagyon hiányoztok. – Kénytelen vagyok belemenni annak ellenére is, hogy Jacksont nem kérdeztem meg, de azt hiszem, kedveli őket. Anya egészen levette a lábáról, mikor feljöttek az ünnepekre.

– Te is nekünk. Vigyázz magadra, kérlek.

Jackson

Több mint egy órám ment el arra, hogy elkészüljek, Yugyeomtól szinte rohantam haza, lefürödtem, és a fél gardróbomat kipakoltam, mire eldöntöttem, mégis mit akarok felvenni. Ha ebből nem lenne elég egyértelmű, Markkal találkozom, mert a múltkor megbeszélt mozit valami furcsa módon semmi nem akadályozta meg eddig.