Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
2017. január 9-ét írunk, a helyszín pedig nem más, mint a gyönyörűnél is gyönyörűbb Dél-Korea. Hogy hogyan kerül egy magamfajta lány pont ide? Nos, ez pofonegyszerű. Kislány korom óta álmodoztam róla, hogy Koreában élhessek, s ezért meg is tettem minden tőlem telhetőt -mint látjátok, sikeresen. Nem volt a legkönnyebb feladat, ezt elismerem. Viszont soha, egyetlen apró pillanatig sem bántam meg, hogy kitartóan küzdöttem. Már akkor, hosszú évekkel ezelőtt lenyűgözött a kultúra, a zene, az emberek és velük együtt minden más is. Nem túlzok. Tényleg minden, még az ételek hangzása is, bár ez igencsak mókásan hangzik, nemde? Nem mondom, hogy egyszerű volt megszokni a hirtelen váltást, miután ideköltöztem, de idővel, mint mindenbe, ebbe is belejön az ember vagy legalább is hozzászokik előbb, esetleg utóbb. A legnagyobb nehézség természetesen a nyelv volt, hiszen hiába hittem azt, hogy tökéletesre fejlesztettem a tudásomat, merőben más volt, ahogy itt beszélnek az emberek.
Egyedül élek Szöulban, egy egyszerű kis lakásban, mely tulajdonképpen egy fürdőből, s egy konyhával egybenyitott hálószobából áll. Semmi extra, igazából. Mindennél jobban törekedtem egy ehhez hasonló lakhely találására, hiszen nem az volt a célom, hogy a munkám által megkeresett pénzt zsákszámra szórjam a palota méretű házamra, melyben úgyis egyedül élek majd. A szüleim anyagilag való támogatása viszont annál inkább lebegett a szemem előtt.
18 évig viselték gondomat, minden szó nélkül és bármit megkaptam, amit csak akartam. Nem voltak ugyan nagy elvárásaim, csupán egy kellemes, hétköznapi életszínvonal fenntartása, de egy rossz szavam sem lehet, mert akadály nélkül teljesítették ezt. Közben, 16-17 éves koromban, az Édesanyám elvesztette az állását, így egyre nehezebben tudtunk kijönni egy-egy hónapban. Ekkor döntöttem úgy, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszaadjam nekik mindazt, amit eddigi életem során nekik köszönhettem. Sminkesnek tanultam, ám az iskola mellett munkát is vállaltam, hogy a fizetésemből állni tudjam a tanulmányaimat fedező költségeket. Ezzel ugyan nagy terhet vettem le szüleim válláról, ám még ezt követően sem voltam elégedett, úgy éreztem, hogy ez nem elég segítség és ennél sokkal, de sokkal többet érdemel az a két csodálatos ember, akik szerető gondoskodással felneveltek.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel sikerült olyan állást találnom, ahol a végzettségemnek megfelelő pozíciót tölthetek be, melyet nem utolsó sorban imádok is. Egy éve már annak, hogy a P. Young vállalatnál dolgozom -ugyebár sminkesként. Ez a cég tulajdonképpen más, nagyobb cégeknek, rendezvényeknek, televíziós műsoroknak, és egyéb eseményeknek, alkalmaknak biztosít profi sminkeseket, rövidebb vagy akár hosszabb időre is. Az eddigi legnagyobb projekt, amiben szerencsésen részt vehettem, nem más, mint egy másfél hétig tartó, igencsak neves divatbemutató sorozat, mely során rengeteg ember fordult meg a kezeim, ecseteim, s egyéb kellékeim alatt. Káprázatos sminkeket, olykor maszkokat, vagy épp testfestéseket készíthettem ez idő alatt. Nem is beszélve arról, hogy a munkám gyümölcse számtalan magazinból visszaköszönt rám, nem kis dicséretnek, s csodálatnak örvendve.
