Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Kai szemszöge:
El sem tudnám mondani, mennyire örülök, hogy jelenleg ilyen kevesen tartózkodunk csak a lány birodalmában. Rajtam kívül egyedül ő és Xiumin vannak a sminkszobában, így egy pillanatig sem kell félnem attól, hogy bárkinek is feltűnik, milyen hosszú ideje figyelem őt. Mialatt ő Minseok sminkjével van elfoglalva, képtelen vagyok levenni róla a szememet, hiszen olyan rég láttam már... Bőven van mit bepótolnom a látványából.
Lágy hangja még a szokásosnál is kedvesebben, s bájosabban cseng, gyönyörű arca pedig egyenesen ragyog a boldogságtól. Jót tett neki, hogy végre otthon lehetett, a szüleivel. Tudom, mennyire vágyott már erre, ám eddig nem teljesülhetett ez a kívánsága. Korábban mesélt már nekem erről, de valahogy nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű honvágy lakozott benne, ahogy azt sem, hogy ennyire jót tett volna neki ez az utazás. Pedig, ha csak sejtettem volna... Nos, azt hiszem, már mindegy.
Jó érzéssel tölt el, hogy így, ilyen kitűnő állapotban láthatom őt viszont, majdnem két teljes hét után. Az azonban már kevésbé, hogy még mindig nem beszéltünk egymással az eset óta -ami nagyrészt az én hibámból adódóan alakult így. Ha akkor nem fordult volna el, minden gond nélkül megcsókoltam volna, cseppet sem gondolva a tetteim következményére. Ellenben így, esélyt kaptam arra, hogy mérlegeljem magamban, helyes döntés lett volna-e megtenni. Négy hét telt el a történtek óta, de még mindig nem tudtam választ találni erre a kérdésre. Hűséges ember vagyok, habár neki sikerült olyan mértékben elvennie az eszemet, hogy ennek a szónak még a létezését is elfelejtsem arra a röpke időre, míg vele voltam. Ezen felül pedig, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy át kéne-e lépnem azt a bizonyos határt közöttünk. Olivia mindig is olyan volt számomra, mintha a lelki társam lenne. Sosem hittem benne, hogy ilyesmi létezhet, egészen a legelső találkozásunkig. Már akkor tudtam, hogy ő más -hogy különleges-, mikor megláttam kint fagyoskodni a csarnok előtt, azt követően, hogy Chen kivitette őt a biztonsági őrrel, a próbanapján. Egy részem nagyon is vágyik rá, hogy magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat, egy másik részem ezzel szemben meg sem akarja kockáztatni, hogy elveszítsem egy olyan lány barátságát, aki iránt így érzek, míg szintén egy másik részem reménykedik abban, hogy az, ami Krystallal köztünk volt, helyrehozható -bár ki tudja, mi lenne jobb hosszabb távon.
- Minden rendben?
- Mi?
- Nagyon elgondolkodhattál. Észre sem vetted, hogy Xiumin kész lett. -és valóban. Hiába nézek körül a helyiségben, mást nem vélek felfedezni Liven és rajtam kívül. A gondolataimba feledkezve fel sem tűnt, hogy idő közben magunkra maradtunk.- Már csak te vagy vissza. -mutat az előtte lévő székre, én pedig mivel már nagyon jól ismerem a járást, egyből odasétálok, és helyet foglalok egyenesen vele szemben.
- Hogy vagy? -az utolsó simításokat végezte rajtam, mikor végre rávettem magam, hogy megszólaljak.
- Köszönöm, remekül! Szerencsére feltöltődtem az otthon töltött idő alatt, úgyhogy most újult erővel vághattam neki a munkának. -gyönyörű, zöldeskék szemeiből csak úgy árad a boldogság, mely rám is pozitív hatással van. Megnyugtat a tudat, hogy jól van.- És te? -kérdez vissza csendesen.- Hogy érzed magad? Gondterheltnek tűnsz.
