Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kimerítő tizenhárom órás úton vagyunk túl, amely alatt -mindenféle túlzás nélkül- egy szemhunyásnyit sem aludtam. Felváltva gondoltam a szüleimre és arra, hogy elég hosszú idő után végre újra otthon lehetek, míg máskor attól rettegtem, hogy vajon ki fognak-e rúgni, továbbá, hogy mi lesz a koncertekkel és a többivel Chanyeol nélkül.
Természetesen mindent megpróbáltam, hogy valahogy rávegyem, szálljon le a gépről, amíg még teheti. Végső elkeseredésemben még azt is a fejéhez vágtam, hogy akkor utazzon egyedül, mert én így nem vagyok hajlandó egy tapodtat sem mozdulni. Ott akartam hagyni, de egyből visszarántott a helyemre és nem hagyta, hogy távozzak.
Egy ideig jót szórakozott a ficergésemen és azon, hogy minden erőmet bevetve próbálok megszabadulni tőle, viszont miután észrevette, hogy a közvetlen környezetünkben lévő utasok kezdenek felfigyelni ránk, nemes egyszerűséggel leguggolt elém, megfogta a kezem, s mélyen a szemembe nézve így szólt:
- Nem hagylak magadra. - hangja határozottan csengett, és bár szerettem volna másképp gondolni, mégis jól tudtam, hogy itt már nem nyerhetek. Bele kell törődnöm abba, hogy ő bizony velem fog jönni. A hazámba. A családomhoz. Az otthonomba.
- Kérlek! Nem akarok gondot ebből. -szinte már suttogva kérleltem őt, s kissé megszorítottam kezeit. A kétségbeesésemet ha akartam volna sem tudnám elrejteni. Arca a valószínűleg igencsak szánalmas látvány hatására, amit nyújtottam, meglágyult, s megengedett magának egy halvány mosolyt.
- Egyezzünk meg! Néhány napig veled maradok. -szögezte le, ellentmondást nem tűrve. Egyértelműen a tudtomra adta, hogy a terv ezen részével nem szállhatok vitába, hisz ez már eldöntetett általa.- Utána pedig, ha még mindig azt szeretnéd, hazajövök minden szó nélkül. -érthető okokból igen erősen kételkedtem az imént hallottakban. Viszont mikor a szemébe néztem, képtelen lettem volna azt mondani, hogy hazudik. A lehető legőszintébb szempár nézett vissza rám abban a pillanatban.
- Mindenféle akadékoskodás nélkül! -szavaimat mutatóujjam felmutatásával nyomatékosítottam, s kissé szigorú arckifejezésemmel még inkább tudtára adtam, hogy ennek pontosan így kell majd történnie, ha eljön az ideje. És mi az, hogy néhány napig? Mégis meddig tervezünk maradni?
Az út hátralevő részében végig próbált szóval tartani, s ezáltal elterelni a gondolataimat, azonban ezek mégsem olyan dolgok, melyeket egyik pillanatról a másikra képes elfelejteni az ember vagy csak simán figyelmen kívül hagyni.
Ha rajta múlott volna, az egész utat végig beszélgetjük, ami egyrészt nagyon-nagyon jól esett, másrészt viszont mély aggodalommal töltött el.
Jól esett, mivel tudtam, hogy csak és kizárólag azért jártatja ennyit a száját, hogy nekem jobb legyen. Baekhyun valószínűleg említette már neki, hogy szinte mindenből lelkiismereti problémát csinálok, így hát esélyt sem akart adni arra, hogy a haszontalanul bugyuta gondolataim megrohamozzanak.
