Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
*Egy hónappal a lány távozása után*
Jongin szemszöge:
Annyiféleképpen igyekeztünk meggyőzni Chanyeolt, hogy az, amit tesz, nem helyes -senkivel szemben sem, de legfőképp vele és Oliviaval szemben nem. Bárhonnan is nézzük, az ő kapcsolatuk közel sem nevezhető hétköznapinak -minden eddig felmerülő nehézség ellenére is egymás karjaiban kötöttek ki végül, illetve kitartottak a másik mellett, gondolkodás nélkül, történt bármi -a szakításuk okát leszámítva, persze. Ha a találkozásuk nem nevezhető sorsszerűnek, akkor mégis mi az, ami csak és kizárólag ezzel a szóval írható le?
Hosszú heteken át próbálkoztunk -már amikor egyáltalán alkalmunk adódott rá-, de sosem jártunk sikerrel. Lassan rá kellett jönnünk, hogy amíg szépen akarjuk intézni a dolgokat, nem fogunk előrébb jutni, így hát meg kell emberelnünk magunkat, és -mivel máshogy nem megy,- csapdába kell csalnunk őt. Na, nem mintha olyan hű, de nagy csapdáról lehetne szó. Ez az elhatározás viszonylag még friss volt mindannyiunk számára, ami egyet jelentett azzal, hogy az égvilágon semmilyen tervünk sem akadt. Szinte még időnk sem volt jobban belegondolni a részletekbe -amit több, mint valószínű, hogy amúgy is rettenetesen túlagyaltunk volna-, mikor is a megoldás -jelen esetben maga az áldozatunk- tálcán kínálva magát, jelent meg egyenesen elöttünk -vagyis inkább a szobájában.
A szakításuk óta nem sokszor futhattunk bele az aktuális szállásainkon Chanyeolba, ám ezen a szép, pénteki napon valamilyen csoda folytán mégis kivételt tett, s éppen ez okozta a vesztét -ami nekünk jelen esetben csak és kizárólag jót jelentett. Abban a szent pillanatban, hogy átlépte a küszöböt, éreztem, hogy cselekednem kell, amíg még itt a lehetőség az orrom előtt.
Így hát megtettem. Cselekedtem.
Pillanatnyilag még az sem érdekelt, hogy esetleg halálra ver majd, ha -belépve a szobába, s kulcsra zárva az ajtót magam mögött- megemlítem neki Olive nevét. Habár azt is lemerném fogadni, hogy nem feltétlenül kéne előhozakodnom a lány nevével ahhoz, hogy ilyen reakciót váltsak ki belőle. Tisztában vagyok vele, hogy látni sem akar, és, hogy legszívesebben a föld alá kívánna. Ahogy azt is tudom, mennyire utálja a helyzetet, hogy mindennek ellenére el kell viselnie engem nap, mint nap, mert mást ugyebár nem tehet. Én is utálom érte magamat, így hát megértem őt -részben legalább is. Nyilván senki sem tudja százszázalékosan átélni, amit Chanyeol, de azért lehet sejtésünk arról, milyen lehet most neki.
- Mit keresel itt? -nem számítottam meleg fogadtatásra tőle, és azt kell mondjam, nem is hazudtolta meg önmagát.
- Nézd, Chan, beszélnünk kell! -igyekszem a lehető legóvatosabban ügyködni a kulccsal a hátam mögött, próbálva elkerülni, hogy észrevegye, miben mesterkedem, de sajnos mikor a zár hangosan kattan egyet, jelezvén, hogy innen már nincs kiút, egyértelművé válik számára, hogy ez nem csak egy sima, baráti látogatásnak lett betervezve.
