Working with EXO | SZÜNETEL

5.// Életmentő

A barna bőrüléses járgány eszméletlenül extravagáns külsővel rendelkezik, mind kívülről, mind belülről -a volán mögött ülő személyről nem is beszélve. Azt kell mondjam, a stylistok igazán kitettek magukért. Bézs színű nadrág, mélybordó, sötétbarna galléros ing -mely szemet gyönyörködtetően vált szinte eggyé felsőtestével-, valamint színekben hozzá passzoló nyakkendő és lábbeli. Kabátja, s zakója idő közben -az ülésfűtésnek köszönhetően- lekerült róla, ezzel ellentétben, rám egy fehér, se nem vékony, se nem vastag pulcsi került -az autó csomagtartójából-, melyen nagy, fekete betűkkel díszelgett az EXO felirat, illetve Baekhyun neve egy négyes szám kíséretében.
Más helyzetben valószínűleg már réges-rég félálomba merülve élvezném a kocsikázást a meleg pulóver ölelésében, ám jelenleg kissé nyugtalanít a gondolat, hogy nem egy hétköznapi ember oldalán hajtanám álomra a fejemet. Feszélyezve érzem magam annak ellenére, hogy egyetlen rossz vagy kellemetlen pillanatot sem tudok felidézni Baeket illetően.

- Fázol még? -töri meg a csendet lágy hangjával.- Ha gondolod, feljebb kapcsolhatom a fűtést! -ajánlja fel kedvesen, s rövid ideig rám irányítja figyelmét az úttest helyett. Újra azokkal a gyönyörű, kék kontaktlencsékkel találom szembe magam, mint az első találkozásunknál.

- Nem szükséges, köszönöm! Kezdek átmelegedni. -válaszolom, közben pedig a rajtam lévő, néhány számmal nagyobb ruhadarab ujjával játszadozom, melyet ő maga is észrevesz, s egy halvány, ám annál zavarba ejtőbb mosollyal nyugtáz. Ne értsétek félre, Baekhyun nem kifejezetten az esetem -már ha egyáltalán van olyan-, de mivel nem ismerem, így már attól is zavarba tudnék jönni, ha hosszabb ideig nézne rám. Butaság, tudom. Viszont eleinte mindenkivel így vagyok és ez baromira idegesítő tulajdonság.

- Úgy hallottam, hogy a srácok megkedveltek téged. -a sávváltással egy időben kezd új téma boncolgatásába. Talán felvillanyozódva kéne lennem ennek tudatában, de valahogy mégsem így reagálok rá.

- Akkor nem hallottál mindent... -motyogom csendesen, az általam babrált fehér anyagot vizslatva. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy megkedveltek volna. Vagyis oké, el kell ismernem, néhányuknak szimpatikus voltam, de ott van például Sehun, akivel egyetlen szót sem váltottam még és nem is tűnt túl lelkesnek, mikor rólam volt szó -ami teljesen érthető, hiszen nem vagyok fontos személy. Aztán ott van Suho, aki igencsak kifejezte ellenszenvét irányomban már a legelső alkalommal. Őt követi még Chanyeol, aki úgy érzem, kifejezetten nem kedvel engem, bár ez utóbbi hat meg legkevésbé mind közül.

- De igen. Tudok mindenről. -vágja rá habozás nélkül. -Suho és Chanyeol alapjáraton nem ilyenek. Nem kizárt, hogy rossz passzban találtad őket és ezt rajtad vezetik le. Hidd el nekem, jó lesz minden! -szavai, mint a Xanax, úgy hatnak rám. Szorongásom a másodperc tört része alatt elillan, s nem érzek mást, mint nyugalmat és azt, hogy biztonságban vagyok. Ez volt az a pillanat, ahol megtört a jég... Bizalmamba fogadtam őt, s innentől kezdve tudtam -vagy inkább megéreztem- ő fog hozzám legközelebb állni.

A hazafelé vezető utat végigbeszélgettük. Rengeteget nevettünk, mindenféle butaságon. Nem voltak kínos csendek vagy feszült percek, egyszerűen csak mi voltunk, felhőtlen őszinteséggel és jókedvvel. Nem tudnám felidézni, mikor volt részem ilyenben utoljára.

- Megérkeztünk. -támaszkodik a kormánynak, miközben kissé lejjebb hajolva kikukucskál a szélvédőn, szemrevételezve a kintről csodásan romos hatást keltő, szinte már szétesőben lévő házikót, melyben lakom. Idefelé direkt szóltam neki, hogy tegyen ki az utca végén, mert nem akartam, hogy ezt a mesés építményt lássa, de hát... mintha a falhoz beszéltem volna. Tudom jól, nem kéne szégyenkeznem, hiszen semmi megalázó nincs abban, hogy egy ilyen helyen lakom. Csupán a tudat zavaró, hogy ők a fényűzőélethez vannak szokva, ami bizony meg sem közelíti ezt.