Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Olivia szemszöge:
A megbeszélt időpontnál néhány perccel korábban érkeztem a kávézóba, s habár valójában egy számára nagyon is jó hírt akartam éppen megosztani az egy ideje már késlekedő Baekhyunnal, mégis elképesztően ideges voltam. Magam elé révedve kevergettem türelmetlenül a nem olyan rég készhez kapott limonádémat, s időnként feszülten vetettem egy-egy pillantást a karomon díszelgő órámra. Azok után, amiket aznap a fejemhez vágott, kénytelen voltam végre igazán magamba szállni, és átértékelni a babával kapcsolatban mindent, amit csak lehetett. Nem áltattam magam hazugságokkal, természetesen tudtam jól, hogy a legjobb barátomnak igaza van. Továbbá azzal is tökéletesen tisztában voltam, hogy bármennyire is szeretném tovább halogatni ezt az egészet, nem tehetem -az idő sürget, hiszen határozottan megmondta; két hónapot kapok, s ebből fél már így is eltelt.
Más helyzetben talán nem vettem volna ennyire véresen komolyan a szavait, viszont ez most merőben más volt. Sosem adott még ultimátumot nekem semmiben, vagy fenyegetett volna bármivel is -noha ezek mind elhanyagolható apróságok ahhoz képest, ahogy akkor beszélt velem. Vagy, ahogy akkor nézett rám. Az elszántság a szemeiben szinte halálra rémített. Kétség sem fért hozzá, mennyire komolyan gondolja azt, amit mond. Ez az őrült képes lenne gondolkodás nélkül feladni miattunk az egész életét, a karrierjével, a saját boldogságával és minden egyébbel együtt, melyeket ezidáig hosszú-hosszú évekig gondosan építgetett. Mélyen meghatott, hogy tudom, rá még akár egy ilyen, szélsőséges esetben is számíthatnék, ha erre kerülne a sor. Egy ekkora áldozatot hozni azokért, akiket szeretsz... végtelenül felelőtlen, ám sokat mondó döntés. Olyasvalami, amit nem várhatok és soha nem is fogok elvárni tőle. Sosem tudnék annyira önző lenni, hogy a saját boldogságomat az övé elé helyezzem. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy megtegyem.
Beszélni fogok Chanyeollal, már eldöntöttem. Azt még nem tudom, hogy hogyan vagy, hogy pontosan mikor, de így lesz. Mert így kell lennie.
Bele sem merek gondolni abba, hogy mi lesz, ha Anyáék egyszer megtudják, hogy szakítottunk -ugyanis igen, halványlila fogalmuk sincs róla. Egy szóval sem mertem nekik megemlíteni ilyesmit, mert egyrészt nem akartam csalódást okozni nekik, másrészt pedig túl fájdalmas lett volna újra feleleveníteni magamban a történteket. Ezen felül pedig ott van az az elhanyagolhatatlan tényező is, hogy még mindig szerelmes vagyok a Lapátfülűbe. Nem akartam, hogy Anyáék esetleg rossz embernek lássák, vagy becsmérlő szavakkal illessék akár a jelenlétemben, akár nem, mert bárhonnan is nézem, azt nem élném túl. Tudom, hogy Chanyeol nem rossz ember -egyszerűen csak olyan, mint én; olyasvalaki, aki rossz döntéseket hoz, aztán makacs módon kitart mellette, ameddig csak lehet, néha még annak ellenére is, hogy tudja, mekkora butaság az, amit tesz.
Chanyeol szemszöge:
- Baek! -intek az út túloldaláról éppen átszaladó srác felé, majd kezemet fáradtan a kabátom zsebébe csúsztatom.- Meglepődtem, mikor hívtál. -Hogy is ne tettem volna. Jó ideje nem beszéltünk már egymással úgy igazán -bár azt azért még hozzátenném, hogy én mással sem különösebben. Valahogy mindig sikerült elkerülnünk egymást, ezért is jöttem most el. Úgy éreztem, talán jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. Hogy talán segít majd egy kis időre elterelni a még mindig nyomasztó gondolataimat.- Azon meg főképp, hogy ide. Sosem szoktunk ide járni. -nézek végig az épületen érdeklődve. Nem is tudtam, hogy Baekhyun újabban az ilyen egyszerű, eldugottabb helyeket kedveli. Mindig is imádta a nyüzsgést és az embereket, így hát igencsak meglepődtem a mostani választásán.
- Igen, ez igaz. De hidd el, nem véletlenül vagyunk itt. -jelenik meg egy enyhén félénk mosoly az arcán, amely már alapjában véve is aggodalomra ad okot az esetében. Hiszen gondoljunk csak bele; Byun Baek Hyun és a félénkség? Teljességgel lehetetlen, s összeférhetetlen párosítás.- Yeol, nézd, hosszú évek óta a legjobb barátom vagy...
- Oké, állj! Ne folytasd! -hallgattatom el viszonylag még az elején. Egyértelmű, hogy mesterkedik valamiben, de nem tudom, hogy jelenleg van-e elég energiám vagy humorom bármi ilyesmihez.- Mi folyik itt?
- Igazság szerint az ok, amiért idehívtalak ma, az az, hogy feltétlenül mutatnom kell neked valamit. -feleli kissé nehézkesen, bizonytalanul mosolyogva. Mintha ő sem lenne teljes mértékben biztos abban, hogy jó ötlet az, amit csinálni készül.
Habár az ajkai felfelé görbülnek, arca, s szemei egészen más érzelmekről árulkodnak. Én mégis irigykedem; az idejét sem tudom már annak, mikor voltam képes utoljára mosolyt erőltetni magamra. Az őszinte, szívből jövő verzióról meg inkább ne is beszéljünk. Távolról talán még rémlik, milyen érzés is volt igazán boldognak lenni egykor, de már ebben sem vagyok egészen biztos. Mintha nem is a valóság létezne az emlékeimben, hanem csupán egy mézes-mázos álomvilág szüleménye lenne minden, mi bennem él.
Látom, hogy valami nincs rendben vele, s talán csak épp ezért döntök úgy, hogy maradok. Nem akarom így, ilyen állapotban magára hagyni a legjobb barátomat, s bevallom, én sem szívesen lennék most egymagam. A szívem mélyén igenis vágytam a társaságra olykor-olykor, mégsem tudtam tenni annak érdekében, hogy el tudjak viselni bárkit is magam mellett. Egészen idáig.
- És az a valami ilyen felkonferálást igényel? -kérdem közönyösen. Próbáltam ugyan nem megbántva őt, némi érdeklődést csempészni a hangomba, de ez végül sajnos még csak egy egészen kicsit sem sikerült. Túlontúl fáradt volt a lelkem már a hazugságokhoz, még ha az csupán egy ilyen aprócska füllentést is jelentett volna.
- Nem. Az a valami egy félbeszakítatlan felkonferálást igényelt volna, de szokásodhoz híven megint türelmetlen vagy. -paskolja meg a vállam játékosan. Vagy legalább is valami olyasmi. Furcsán, zavartan viselkedik, ami rá egyáltalán nem jellemző. Mintha ma nem igazán lenne önmaga.- Felkészültél?
- Nem tudok felkészülni arra, amiről semmit sem tudok. -vonom meg a vállam egykedvűen, ő pedig finoman közelebb tessékel a kávézó hatalmas üvegéhez, egyenesen szembe fordítva engem azzal.- Nem egészen értem, mit... -pillantok le rá értetlenül. Rám sem nézve lép közelebb ekkor már ő maga is, majd vonakodva ugyan, fejével egy meghatározott irányba biccent.
Tanácstalanul vezetem vissza a tekintetemet az üvegre, még mindig nem tudva, mégis mit kéne keresnem, vagy látnom. Aztán, egyszer csak megpillantok valakit. Szinte érzem, ahogy az idő megáll körülöttem, s rajta kívül minden és mindenki elmosódni látszik a látómezőmben.
Nem, ez nem lehet... Talán ismét csak az elmém űz csúfos játékot velem.
- Ott, jobb oldalt. -mutat pontosan arra a pontra, mely ekkorra már az én figyelmemet is sikeresen megragadta. Arra a pontra, ahol ott ül ő, gyönyörű, szőke tincseibe burkolózva.
Hát mégis igaz lenne?
*****
Üdvözlök mindenkit újra!
A részek előrehaladtával, lassan szinte már kezdtem úgy érezni, hogy sosem jön el ez a pillanat. Ám csodák csodájára, mégis megtörtént.
Ahogy azt a rész elején is olvashattuk, Olivia végre rászánta magát arra, hogy a közeljövőben egy találkozás keretein belül mindenről beszámoljon a gyermeke apjának, ami már önmagában is hatalmas dolognak számít. Azonban itt van nekünk Bacon drága is, aki csapdát állított a szerelmespárnak, ezzel jelentősen megsürgetve az eseményeket.
Mit gondoltok, innen mégis hogyan tovább? Vajon mi fog történni az elkövetkezendő részekben?
Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok, ezen kívül pedig hálásan köszönök minden szavazatot, illetve kommentet is!
Őszintén remélem, hogy ti nagyobb egészségnek örvendtek, mint a ti Író nénitek és, hogy a lehető legkellemesebben telik a hétvégétek!
