Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Baekhyun szemszöge:
Néhány pillanat erejére teljes mértékben megnémul. Egy árva szót sem szól, én pedig nem tudom eldönteni, hogy vajon ez idő alatt észrevette-e már a lényeget vagy sem -avagy a lány hasát. Azt akarom, hogy tudja: Olivia babát vár, viszont nem vagyok benne biztos, hogy abból a szögből, ahol állunk, ez számára mennyire lehet szembetűnő.
- Ha most tényleg ezért hívtál ide, akkor már itt sem vagyok. -stílusa lekezelő, tekintete pedig oly fagyos, hogy egy másodpercre magam is beleborzongok.
- Várj! -kiáltok rá rögvest, ő pedig nagy-nagy meglepetésemre nem hagy egyből faképnél.- Nézd meg jobban! -mutatok végig a lányon. Csendben tűröm, hogy jó alaposan végigmérje őt, majd mikor szemei hirtelen elkerekedni látszanak, már biztos vagyok benne: tudja. Zavarodottan hátrál néhány lépést, s maga elé révedve keres válaszokat a benne felvetődő megannyi kérdésre, végül azonban mégis érzelemmentes ábrázattal fúrja barna szempárját az enyémbe, amit nem is tudok nagy hirtelenjében hová tenni.- Nem fogsz bemenni? -szegezem neki a kérdést türelmetlenkedve, mivel egy tapodtat sem hajlandó mozdulni.
- Nem. Elment a kedvem a kávézástól.-feleli hűvösen, elindulva közben a másik irányba. Egyből utána eredek.
- Mit láttál?
- Semmit. Nincs ott semmi olyan, amire időt kellene pazarolni. -morogja bosszúsan az orra alatt. Hát ezt nem hiszem el... Belé meg mi ütött?
- Chanyeol! -a karját elkapva állítom meg.
- Mi van?! -rántja ki magát a kezemből dühödten, s fordul újra velem szembe.- Az orrom alá akarod dörgölni, hogy azért viselkedsz ennyire furán az utóbbi időben, mert felcsináltad? Hát gratulálok! Tessék, most örülsz?! -alig hiszem el, amit hallok. Szinte azonnal elönt a méreg, és képtelen vagyok kontrollálni magam.
- Jó lenne, ha vigyáznál a szádra! -lököm neki a falnak, teljes erőmből nekifeszülve, szorosan tartva őt a felsőjénél fogva. A meglepődöttségtől mozdulni sem bír, én pedig épp ezt kihasználva kezdek bele a remélhetőleg őt észhez térítő monológomba.- Te is pontosan tudod, hogy ez nem igaz. Nézz rá! Hát nem látod, hogy mekkora a hasa? -eszem ágában sincs a szájába rágni minden apró részletet. Megígértem Olivenek, hogy nem én leszek az, aki Chan tudtára adja, hogy gyermeket vár tőle, és tartom is magam ehhez. Igyekszem egy szóval sem említeni neki, hogy az övé, habár ettől függetlenül célzásokat teszek rá, mert olybá tűnik, igenis szükséges.- Na, és az arca? Látod az arcát? Látod, milyen beesett és meggyötört? És látod az egyre csak vékonyodó karjait? Egy egészséges ember nem ilyen! Azóta nem láttam őszintén boldognak, hogy kirúgattad. Ha így folytatja, ez okozza majd a vesztét. Hát tényleg ezt akarod? -emelem fel a hangom idegességemben. Egy árva mukkot sem szól, és ez megőrjít. Egyszerűen nem tudom, mitévő legyek.- Még mindig szereted őt, ezt mindketten jól tudjuk. De, ha esetleg az idióta büszkeséged fontosabb is, mint ő, akkor legalább a babára gondolj! Ő nem tehet semmiről.
