Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kai szemszöge:
Feltehetően még magamnak sem tudnám megmagyarázni, hogy mit is keresek itt valójában. Miért kockáztatok mindent csak azért, hogy itt lehessek?
Már az indulásomkor tudtam, hogy nem fogom tudtára adni érkezésemet, hiszen nem bukhatunk le újra. De akkor meg miért ülök kint az autómban, a háza előtt? Miért érzem azt, hogy ettől a közelségtől őszintébben hat majd, mikor kimondja, hogy minden rendben? És ez miért nyugtatna meg engem oly nagyon? Bolond vagy, Kim Jong In. Menthetetlenül bolond.
- Hallo? -szól bele a tárcsázott szám tulajdonosa, nem sokkal később, miután a várakozásomat kísérő búgás abbamarad.
- Nem zavarok? -hangom halk, s igencsak bizonytalan. Furcsán érzem magam a helyzettől, melyben vagyok. Olyan, mintha bujkálnék előle vagy mintha valami perverz lennék, aki kémkedik. Ilyenről persze szó sincs!
- Kai? Szia! -ismer meg azonnal, annak ellenére, hogy még sosem beszéltünk telefonon. -Nem, nem zavarsz! Minek köszönhetem a hívást? -szokásos, kedves stílusával találkozom, s ez jelentősen oldja a bennem felgyülemlett stresszt.
- Én csak szerettem volna bocsánatot kérni. A napokban megpróbáltam többször is, de valahogy sosem sikerült. -idézek fel magamban minden egyes alkalmat, mikor próbálkoztam, ám mindig közbejött valami. Többnyire Suho által lettem megállítva -szokatlanul sokszor fordult hozzám mindenféle aprósággal-, és persze a srácok sem hagytak nyugtot nekem. Néha viszont épp Olivianak kellett sietnie valahova, ami miatt nem tarthattam fel. Hiszen mégsem intézhetem el annyival az egészet, hogy "Bocsásd meg, hogy gyökér voltam.", majd sétálhatok tovább teljes nyugalomban.
- Erre nincs semmi szükség! -egy már ismerős, korábban is hallott mondat üti meg a fülemet. Néha úgy érzem, mintha azt gondolná, hogy bármit megtehetünk vele és neki csendben el kell viselnie, mert csak egy alkalmazott. De nem így van. Egyáltalán nem úgy tekintünk rá. Azt hiszem kijelenthetem, hogy a banda nagy része inkább barátként áll hozzá. Mint mindenhol, ebben is van kivétel, de őt inkább hagyjuk, mert csak ideges leszek tőle.
- Én mégis szükségesnek érzem! -mondom ki hangosan, amit gondolok. -Sajnálom, hogy aznap csak úgy elrohantam és otthagytalak. De tudod...
- Krystal. -böki ki mondandóm lényegét, melyre szerettem volna kilyukadni. -Tényleg nem kell ezt csinálnod, Kai! Megértem. -megmagyarázhatatlan, de részben zavar, hogy így reagál. Zavar, hogy őrjítően kedves. Zavar, hogy nem tudok olyat tenni, amivel a szemében hibáznék. De, ami a leginkább zavar az az, hogy nem tudom, miért érzem ezt így. Nem az a célom, hogy megbántsam, egyszerűen csak furcsa, hogy ha sérti is valami, nem mondja ki. Elnyomja magában.- Ő a barátnőd és aggódtál, nehogy félreértse!
- Igen, így volt.
- És... Mit mondtál neki? -hangja oly félénk, oly bátortalan. Kérdéseket vet fel bennem, melyeket inkább elhessegetek, nehogy még inkább összekuszálják az így is komplikáltnak mondható dolgokat bennem.
