Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel friss kávé, s palacsinta illatára ébredek, miközben a nap sugarai lágyan cirógatják az arcomat. Idejét sem tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen kipihentnek. Szinte még magamnál sem vagyok, mikor kezemmel óvatos tapogatásba kezdek magam mellett, Chanyeol után kutatva, kinek hűlt helyét sem találom.
Ne! Kérlek, ne!
A szemeim azonnal kipattannak.
- Jó reggelt! -köszönt mosolyogva. Az ágy szélén ül, s boldogságtól csillogó szemekkel néz vissza rám.
- Hát mégsem álom volt.-ülök fel hirtelen, s kétségbeesetten magamhoz ölelem.- Tényleg itt vagy. -legszívesebben a szuszt is kiszorítanám belőle, de időközben persze észbe kapok, és azonnal elengedem.- Te jó ég, ne haragudj! Azt hiszem, egy kicsit elragadtattam magam.
Halványlila gőzöm sincs, mégis hányadán állunk jelenleg egymással, de egy ilyen ölelés még talán túlontúl korai volt, azt hiszem.
- Hoztam neked reggelit.
- Köszönöm! -intézek felé egy hálás pillantást, miközben az ölembe helyezi a tálcát, melyen a fenséges illatokat árasztó palacsinták díszelegnek.- Ez micsoda? -pillantok meg egy papírlapot a tányér mellett.
- Mire lementem, már ott várt a konyhában. -adja a kezembe egyből.- A szüleid hagyták nekünk.
- És mi áll benne? -kíváncsian nézve rá, teszem vissza a lapot az előző helyére.
- Nem olvasod el? -nevet fel jóízűen, mire megrázom a fejemet, és a számba tömök egy nagyobb falatot. Azt akarom, hogy ő olvassa fel. Olyan régen hallottam már a hangját, szeretném kiélvezni minden másodpercét annak, hogy újra hallhatom.
- Légyszi~!
Nem is kell sokáig kérlelnem. Miután bevetem a nehéztüzérséget -avagy az ártatlan kiskutya szemeket-, s ő erre csak az alsó ajkába harapva elmosolyodik, már tudom is, hogy nyert ügyem van.
*****
Még most is képtelen vagyok felfogni, hogy itt vagyok. Reggel még azt is alig hittem el, hogy Chan végre újra mellettem van, most pedig a szüleim meglepetésének hála -avagy a szabadnapnak, amit ajándékba kaptunk-, mindössze másodpercek választanak el attól, hogy újra láthassam őket.
Anyáéknál jobb nagyszülőt elképzelni sem tudnék, de komolyan. Mintha ösztönösen tudták volna, mire van szükségünk jelenleg. Ahogy valószínűleg azt is tudták, hogy egyből tiltakozni kezdenénk, amint felvetik ezt az egész szabadnaposdit, s éppen ezért hagyták el a házat Hyunjooval már kora reggel. Persze, tölthettük volna kettesben a napot Nyuszifüllel -ami minden bizonnyal csodálatos lett volna-, de nem tudtam volna megbirkózni a lelkiismeretemmel, ha továbbra sem lépek semmit. Nem dőlhettem hátra, mint aki jól végezte dolgát, miközben tudom, hogy ők valószínűleg halálra aggódják magukat értem, vagy éppenséggel dühösek rám, abszolút jogosan. Megannyi kérdés kavargott a fejemben, de csak egy számított igazán. Chanyeolt ugyan visszakaptam, de vajon mi van a többiekkel? Tudnom kell! És nekik is tudniuk kell, hogy miért viselkedtem velük úgy, ahogy. Tartozom egy magyarázattal. Illetve milliónyi bocsánatkéréssel.
Nem is igazán tudnám szavakba önteni, pontosan mit érzek, ahogy most itt állok. Olyan hihetetlennek tűnik, hogy pillanatokon belül újra láthatom őket.
Úgy nézhetek ki, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Egyszerre félek, vagyok ideges, boldog és izgatott. Rettegek attól, hogyan fogadnak majd, hiszen hetek óta nem fogadtam a hívásaikat és nem is kerestem őket. Tartottam tőle, hogy Hyunjoo a legrosszabbkor ébred majd fel, s kezd éktelen sírásba. Mégis hogyan magyaráztam volna meg nekik? Újabb hazugsággal? Pont ez az, amit nem akartam. Így inkább ignoráltam őket. Az üzeneteiket, a hívásaikat, mindent.
Olyan nagy elhatározással indultam útnak ma reggel, és mégis kocsonyaként remegő végtagokkal szobrozok itt már ki tudja mióta. Chanyeolt már korábban előre küldtem, és megkértem, hogy amennyiben a fiúk nem egy szobában tartózkodnak, ne túl feltűnően, de legyen szíves összeterelni őket, mert szeretném egyszerre letudni mindannyiukat. Felteszem, ő sem tudja, mi a fenére várok ennyi ideig, de megértő és nem siettet. Nem bombáz üzenetekkel, miszerint jó lenne, ha lépnék végre, ehelyett csupán egyet kapok, melynek hirtelen minden szavát elhiszem, s melyben az áll, "Képes vagy rá!". A biztató szavaktól felbuzdulva nyitottam be gondolkodás nélkül az ajtón, melyet eddig oly kétségbeesetten vizslattam.
A leírhatatlan, kellemes érzés mellett, amely hatalmába kerít, hatalmas, fojtogató gombóc nő a torkomban, ahogy meglátom őket. Mintha hosszú idő után végre valahára hazaértem volna. Pontosan ugyanolyannak tűnnek, mint mindig. Könnyekig hatódva vésem az emlékeimbe ezt az egyszerű, ugyanakkor káprázatos a pillanatot. Baekhyun tekintete szegeződik rám legelőször, nem sokkal később pedig már a többiekét is magamon érezhetem.
- Meglepetés. -húzódik egy félénk mosolyra az ajkam.- Vagy mi.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, miért így köszöntöttem őket. Mindig is béna voltam az ilyesmiben, de persze annyi sütnivalóm nekem is volt, hogy tudjam, valamit azért mégiscsak illik mondani. Hát, nekem ezt sikerült.
- Mi a... -tornázza fel magát ülőhelyzetbe Jongin, míg ezzel szemben, Baekhyun épp ellenkezőleg tesz. Mélyet sóhajtva ül fel a mögötte lévő komódra. Megkönnyebbült volna? Feltételezhetően igen. Neki sem lehetett könnyű ennyi időn át titkolózni a többiek előtt. Ám miattam mégis megtette.
- Haver, mi volt abban a teában? -kérdi Minseok, Chanyeolra nézve.- Azt hiszem, képzelődöm.
- Olive...? -A konzol, melyet Jongdae eddig a kezében szorongatott, nagy csattanással a földön végzi. Tátott szájjal mered rám, minek láttán Xiu is újra felém fordul.
- Oké, akkor talán mégsem. Én is őt látom.
*****
Sziasztok!
Nagy örömömre szolgál, hogy ezúttal nem kell olyasmit írnom, hogy közel fél év telt el a legutóbbi feltöltés óta. Remélem ti is legalább annyira örültök ennek a remekhírnek, mint amennyire én teszem.
Mit gondoltok, milyen reakciókra számíthatunk majd a srácoktól?
Ti mit tennétek a helyükben?
Köszönöm szépen, hogy ma is velem voltatok, továbbá hálásan köszönök minden kommentet, csillagot és megtekintést, amivel megajándékoztok!
Szívből remélem, hogy jól indult a hetetek és, hogy minden a legnagyobb rendben veletek!
Találkozunk legközelebb, de addig is vigyázzatok magatokra!
