Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Napok teltek el a veszekedésünk óta, és ő még mindig ugyanolyan hajthatatlan, mint volt. Nem hajlandó hozzám szólni, de még csak rám nézni sem, sőt mi több, a srácokkal sem áll szándékában kommunikálni, akik aztán végképp nem tehetnek semmiről.
Egymagában álldogál a színpadon a főpróbát megelőzően, nem sokkal azután, hogy Chunsoo elkészült a sminkjével. Mivel a férfi látta rajtam, hogy én sem vagyok éppen túl jó állapotban, átvállalta a maradék pár srácot, és arrébb tessékelt, hogy szellőztessem ki a fejem. Ekkor pillantottam meg őt, a reflektor fényében ácsorogva, ahogy látványosan a gondolataiba mélyedve mered a semmibe. Nem értem őt. Persze, természetes, hogy zavarja ez az egész, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogyan fújhat fel ennyire egy ilyen jelentéktelen dolgot. Talán csak oda kéne mennem hozzá, és megölelni őt? Rettenetesen megbántott azzal, amiket a fejemhez vágott, de tudom, hogy csak ideges volt, és a düh beszélt belőle, nem gondolta komolyan, amit mondott. Semmire sem vezetne, ha most még én is megharagudnék őrá, így hát félretéve minden negatív érzelmet, csendben odasétálok hozzá, s hátulról óvatosan megölelem.
- Jobban vagy? -habár eredetileg cseppet sem így terveztem, hangom most mégis halkan, s bizonytalanul cseng. Mélyen legbelül őszintén bizakodom benne, hogy a válasz számunkra és a kapcsolatunkra nézve kedvező lesz, de a megérzéseim ezzel szemben valahogy egészen mást mondanak -és sajnos nem is alaptalanul:
- Eressz el!
- Hát, azt hiszem, ez egy elég egyértelmű válasz a kérdésemre... -csúszik ki a számon az első gondolatom a reakcióját illetően, de igazából ennél többet nem is tudnék mondani, mert nem éppen erre számítottam.
- Miért, mégis mit vártál? -fáradt, üveges szemekkel mered vissza rám, mintha csak egy élettelen bábú lenne. Chanyeol...? Aggódva kémlelem őt tovább, alighanem átvizsgálva a tekintetemmel minden egyes porcikáját.
- Azt gondoltam, hogy csak egy kis időre van szükséged, hogy tisztázni tudd magadban a dolgokat. -felelem lehajtott fejjel, ujjaimat tördelve idegességemben.
- Szerinted nem ezzel próbálkozom attól a pillanattól kezdve, hogy minden előzmény nélkül a képembe vágtátok, hogy smároltatok? -nem túlzottan igyekszik visszafogni magát, bár igazán jól tenné, mivel bárki meghallhat minket, akinek nem kéne.- Ó, és ha ez még nem lenne elég, még véletlenül sem tőletek kellett megtudnom, hanem Jongin barátnőjétől, akit veled csalt meg! -Hogy mondod?!
- Azt sem tudod, miket beszélsz! Megcsalásról szó sincs! -ha neki szabad fennhangon beszélni, akkor nekem is. És ez most pont kapóra is jön, legfőképp azért, mert ha felhúznak, én magam sem tudok másképp kommunikálni.
- Ja, igen, persze... El is felejtettem, hogy nálad egy csók nem számít annak. -csap a fejére, mint akinek hirtelen eszébe jutott, hogy igen, én bizony ilyen vagyok. Miért ilyen gyerekes, idióta? Esküszöm, legszívesebben most helyben megütném! De persze tudom, hogy nem tehetem meg, hiszen most én vagyok a csúnya, gonosz, rossz barátnő, akinek nem túl rózsás a helyzete, ugyebár, és nem kéne tovább rontani a jelenleg is elég elfuserált helyzeten.
