Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Chanyeol szemszöge:
Meg sem tudnám mondani, mikor jutott utoljára egy kis időm magamra az utóbbi hetekben. Szinte sosem volt olyan pillanat, amit egyedül töltöttem volna, az estéket leszámítva, mikor már mindenki aludni tért. Természetesen engem is beleértve. Azonban most végre adatott egy ilyen lehetőség és én úgy határoztam, hogy boldogan élek vele. Míg egy páran elmentek szórakozni az egyik közeli bárba, és a többiek a saját kis dolgaikat intézték, addig én hatalmas lelki nyugalommal öltöztem át, dugtam be a fülesem, s húztam fel a futócipőmet, hogy kiszellőztethessem a fejem egy frissítő kocogás alatt. Igen... Tartott ez az elhatározás egészen addig, míg az indulásom első minutumában megláttam Baekhyunt kiszállni a liftből, egy igencsak megtört, teljesen szétcsúszott állapotban lévő lány társaságában, aki alig állt a lábán. A haja az arcába lógott, hiszen még a fejét sem tudta rendesen tartani. Nem tudtam hirtelen hova tenni ezt a teljesen szokatlan helyzetet, mígnem alaposabban szemügyre vettem a lányt.
Olive?!
- Baekhyun! -sietek a segítségére, mielőtt Liv lábai végleg felmondják a szolgálatot és magával rántja a földre szerencsétlen srácot.- Vele meg mi van? -a másik oldalról átkarolom vékony derekát, karját pedig átlendítem a vállamon. Ilyen közelről veszem csak észre, hogy sír. Könnyei megállíthatatlanul folynak végig nyúzott, szomorú arcán, de egy árva hangot sem hallani. Abban sem vagyok biztos, hogy ébren van-e egyáltalán. Az alkohol szag mindent eláraszt -csak úgy árad belőle és a ruháiból. Alaposan felönthettek a garatra.
- Nem tudom. Nemrég hívott, hogy menjek érte, de nem tudtam kihúzni belőle semmit. -nem tudom eldönteni, hogy vajon emiatt ilyen ideges vagy valami más áll ennek a hátterében, mindenesetre látszik rajta, hogy sík ideg. Végül is érthető, mivel ők ketten nagyon jó barátok. Biztos csak aggódik érte, akárcsak én.- Figyelj, Chan, rád bízhatom őt? Tudom, hogy nem a legjobbkor, de akadt még egy kis dolgom, ami nem várhat. -azt hiszem ez egyfajta válasz a kérdésemre. Részben bizonyosan ingerült Olive állapota miatt, de le merném fogadni, hogy más oka is akad.- Csak annyit kell tenned, hogy adsz neki egy kis vizet, aztán lefekteted. Ígérem, sietek vissza! -ahogy kiadja az utasításokat, már száll is vissza a felvonóba, s egyhamar már csak hűlt helyét látni.
- Persze, megoldom. Menj csak nyugodtan! -intézem szavaimat az immáron csukott ajtóknak. Összezavarodtam. Történt valami, amiről csak én nem tudok?
Könnyebb dolgom volt, mint azt kezdetben gondoltam volna. Attól féltem, hogy ellenkezni fog, de Olive szó nélkül megtett mindent, amire kértem. Hagyta, hogy alaposan megmossam könnyáztatta arcát, s nem ellenkezett a majdnem egy liternyi víz ellen sem, amit megitattam vele, pedig biztosra veszem, hogy nem lehetett túl kellemes letuszkolnia a torkán ilyen mennyiséget, mikor amúgy is mindig keveset iszik. Sikeresen rávettem arra is, hogy egyen pár falatot, mielőtt lefektetem aludni, aztán mikor végre ágyba került, hideg vizes borogatást tettem a nyakára és a homlokára, hátha enyhíthetem kicsit a szédülését és a hányingerét.
