Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Baekhyun szemszöge:
Elismerem, eleinte nem hittem el, hogy igaz lehet, ám mégis csak úgy tűnt; Olive végre összeszedte a bátorságát. Mikor a banda kész katasztrófaként végződő koncertjét követően Sehun felhívott, Olivia már rég tudott Chanyeol sokkolóan váratlan kirohanásáról. Azt hiszem, nagyjából ez volt az a pont, amikor azt mondta, "Elég volt. Eleget vártam.". Habár egyetlen szóval sem említette, túl jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mennyire aggódik érte valójában. Azt mondta, reggel az első dolga lesz ellátogatni hozzánk, hogy beszéljen vele, s amennyiben nem találja ott, bizony megvárja, tartson az akármeddig is. Eltökélt volt, ezt meg kell hagyni, de még így sem tudtam száz százalékosan hinni abban, hogy nem hátrál majd ki a helyzet alól. És láss csodát; mégsem nem tette.
Reggel korán ébresztett. Megkért, hogy vigyázzak Hyunjoora, amíg ő távol van, persze csak abban az esetben, ha ráérek. Mondanom sem kell, azon nyomban kiment az álom a szememből. Láttam rajta, mennyire ideges, viszont azt is láttam, mennyire akarja ezt az egészet. Ekkor már kétség sem fért hozzá, tudtam jól, hogy nem fog meghátrálni. Hogy végig fogja csinálni, legyen bármennyire is nehéz. És legfőképp azt, hogy legyen bármilyen rossz is ez a számomra, kutya kötelességem támogatni őt. Hiszen mi mást tehetnék? Utoljára még magamhoz öleltem, tudva, hogy a megállapodásunk ezekkel a rohanó másodpercekkel tulajdonképpen semmissé vált, majd miután sok sikert kívánva neki, egy gyors puszit nyomtam a feje búbjára, elérkezett a pillanata annak, hogy elengedjem. Végleg, s visszafordíthatatlanul. A közös jövő, mellyel mindeddig magamat álltattam, egy szempillantás alatt vált semmissé. De ő mosolygott, és ez valamelyest engem is kárpótolt. Boldognak akartam látni, ő pedig ezt az utat választotta magának a boldogság felé.
Miután elment, képtelen voltam másra gondolni. Csak az járt a fejemben, hogy vajon odaért-e már, hogy vajon sikerült-e találkozniuk, és ha igen, akkor Chanyeol vajon tudja-e már az igazat. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Nem tudtam volna megmondani, pontosan mennyi idő telt el Olive távozása óta, de talán úgy egy órányi őrlődést követően szólalhatott meg a telefonom, az ő nevével a képernyőjén.
- Na, hogy ment? -a szívem a torkomban dobogott, és esküszöm, még a hangom is megremegett, ahogy igyekeztem a tőlem telhető legvidámabban beleszólni abba az átkozott készülékbe, noha valójában majd szétvetett az ideg.
- Esélyem sem volt beszélni vele. Épp, hogy leparkoltam, és Anyáék már hívtak is... -sóhajtott fel gondterhelten. Azonnal tudtam, hogy valami nem oké, de biztosra akartam menni, így inkább rákérdeztem.
- Minden rendben?
- Nem, semmi sincs rendben! -uralkodott el rajta a teljes kétségbeesés, ami engem sem tett valami higgadttá.- Baek, a szüleim itt vannak, Koreában.
- Mi?! -akadtam ki kicsit hangosabban a kelleténél.- És én erről miért most hallok először?
- Azért, amiért én is. Fogalmam sem volt róla, hogy látogatóba jönnek egy hétre... Meglepetésnek szánták.
