Egy hajóban evezünk || S.M.

54. Ígéret

- Na, és most mi lesz? - kérdezte Shawn, miután biztonságos távolságban elhelyezkedett. Újabb adag vért töröltem le a számról, aztán megvontam a vállamat.

- Megvárjuk, hogy elálljon a vérzés...? - vetettem fel.

- És ha nem fog? - szegte fel a fejét kétkedőn - Rose, tennünk kell valamit! Nem hagyhatjuk, hogy így maradj! Mi van ha ez a betegség...

Elhallgatott, beharapta az alsó ajkát. Tudtam, hogy mire gondol. Mi van, ha halálos?

- Minden rendben. Már jobban is vagyok. - mosolyogtam rá. Az igazság azonban az volt, hogy úgy éreztem, mintha szó szerint kifolyna belőlem az erő. Hátradőltem.

- Rose... - mozdult felém Shawn. Kezemmel megálljt intettem.

- Csak ledőlök egy kicsit, oké? Nem fogom halálra aludni magam, vagy valami hasonló. - halványan felnevettem. Shawn feszes arca minden elárult.

Örültem, hogy aggódik értem. Jó érzés volt, hogy valaki törődik velem. Lehunytam a szemem.

15:44

Aludni ugyan nem tudtam, de a kis pihenés után sokkal jobban voltam. Már nem folyt vér az orromból és a szemeimből sem.

- Látod? - ültem fel. Shawn még mindig ugyanott ült és engem figyelt. - Már meggyógyultam. - köhintettem. Megfeszítette az állkapcsát, de aztán elmosolyodott.

- Tudtam, hogy erős vagy - sóhajtott megkönnyebbülten.

- De aranyos! Szerinted erős vagyok? - nyújtózkodtam ki. Kapart a torkom.

- Az vagy - bólintott, majd felém nyújtott egy palackot - Kérsz inni?

- Nem, kösz. - visszafeküdtem.

Felnéztem a felhőtlen, kék égre és a csillagnézegetős éjszakánk jutott eszembe. Olyan morbidnak tűnt, hogy egy ilyen szörnyű dolog - a baleset - miatt gyűjthetek közös élményeket Shawnnal. Úgy tűnik nincsenek jó dolgok rosszak nélkül és fordítva.

Fura érzés kerített hatalmába, mintha a tüdőm vízzel telt volna és elnehezítette a mellkasomat. Levegőért kaptam, de egyszerűen nem tudtam oxigént magamba szívni. Köhögni kezdtem, fulladoztam. A torkom elszorult a levegőhiánytól, a szemeim kidülledtek az erőfeszítéstől, ahogyan próbáltam felülni.

- Rose! - hallottam Shawn tompa hangját.

Már semmi sem számított, csak az, hogy lélegezhessek. A nyomás majd' összepréselte a mellkasomat. Shawn egy pillanat múlva felrántott, én pedig oldalra gördültem, s a számból fémes ízű folyadék ömlött a homokra. Vért hánytam.

Köhögve prüszköltem, levegőért kaptam, közben sajgó mellkasomra szorítottam a kezeimet. Shawn pánikba esve toporgott mögöttem; végül leguggolt mellém és hátrasimította a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba.

Folyamatosan újabb adag véres folyadék tört fel a torkomon és alig győztem köpködni, s közben levegőt venni. Alig hagyott alább a rohamom, Shawnra néztem,  hogy jól van-e. A látvány megdöbbentett.

Shawn orra és szemei kivörösödtek, könnyben úsztak. Az arckifejezése hasonlított arra, amikor a Mercy klipjében felbukkant a vízből. A sírás szélén állt... miattam. Megfájdult a szívem.

- Shawn... - köhögtem. Az arcomat beborította a vér, ezzel nem nyújthattam túl bizalomgerjesztő látványt.

- A fenébe... - motyogott remegő hangon. Újabb köhögőroham tört rám úgy, hogy belefájdult a torkom, ám alig köptem ki néhány csepp vért.

Shawnra támaszkodva felálltam, távolabb támolyogtam, a csónak másik felére, ott pedig összeestem volna, ha a fiú nem tart meg. Szánalmasan gyenge voltam, sírni szerettem volna.

- Kérlek, segíts! - néztem Shawnra könyörgőn. Leültetett, majd leszakított egy darab anyagot a pólójából. Letörölte az arcomról a mocskot, aztán leült elém.

- Rose, nem hagyhatsz egyedül engem. Eljegyeztelek, emlékszel? - mosolyodott el. Miközben beszélt kibújt egy könnycsepp a szeméből. - Meg fogsz gyógyulni, rendben? Nem hagyom, hogy rosszabbul légy. Megígérem.

- Nem ígérhetsz olyat, amit nem tudsz betartani - mondtam neki rekedtes hangon.

- Nem is tettem - fújta ki hangosan a levegőt.

Akkor már én is sírtam, csak Shawn látványától. Felé nyúltam és gyengéden letöröltem azt a magányos könnycseppet az arcáról.

***

Shawn hagyta, hogy a combjára fektessem a fejemet, aztán betakargatott a pulóverével. Míg én igyekeztem az ereimben tartani a véremet, addig ő a hajamat, illetve a hátamat simogatta. Ettől úgy éreztem magam, mint egy kiscica, de nem bántam, mert jól esett és megnyugtatott. A fejem azonban lüktetett és hirtelen fázni is kezdtem. Nem volt kérdés: felment a lázam.

- Shawn, azt hiszem... - szólaltam meg.

- Megint jön? Felsegítselek? Mit tegyek? - szakított félbe aggódón. Felemeltem a fejemet és nagy nehezen feltornáztam magam. A segítsége nélkül nem ment volna.

- Nem, azt hiszem...

- Lázas vagy? - fürkészett. Erőtlenül bólintottam, s letöröltem a verejtéket a homlokomról.

Kutakodni kezdett a gyógyszeres dobozkában, majd a kezembe nyomott egy tablettát, amit kérdés nélkül lenyeltem. Néhány korty vizet is sikerült letuszkolnia a torkomon. Akkor már nem foglalkoztam azzal, hogy elkaphatja tőlem, mert makacs volt, és nem ment el mellőlem.

Visszafeküdtem, ő pedig a Never Be Alone-t dúdolva vigyázott rám.