Egy hajóban evezünk || S.M.

120.

A tarkómon felálltak az apró pihék Shawn pillantásától. Kissé remegő kezekkel pengettem végig az acélhúrokat. Nagyokat lélegeztem. Egy ideig csak a szívem dobogásának ütemére figyeltem, majd felidéztem a dal sorait.

Lefogtam az akkordot, aztán pengetni kezdtem a húrokat. Több ideig húztam az első, ének előtti verzét, mint ahogyan az eredetileg volt, mivel muszáj volt összeszednem magamat. Lehajtott fejjel, szorosan lehunyt szemmel kapargattam a bátorságomat, egy különleges pillanatban pedig dúdolni kezdtem.
Az ujjaim szinte automatikusan mozdultak, járták a saját útjukat, míg a figyelmem hetven százalékát arra összpontosítottam, hogy a hangom ne legyen hamis és ne csússzon el. Még így is csak rettenetesen halkan mertem dúdolni, a gitár szinte elnyomta a gyenge hangomat.

Aztán a refrén előtt, amikor már úgy voltam vele, hogy abbahagyom és kifújom az addig görcsösen bent tartott levegőt Shawn bekapcsolódott.
Rögtön elhallgattam, míg ő tisztán, hibátlanul, ám a szokásosnál mélyebben énekelte a refrént. Nem mertem felnézni, ám tovább játszottam, minden egyes másodpercet kiélvezve abból, hogy kísérhetem őt. A hangja hirtelen fénnyel töltötte meg a szobát, - akár egy angyal áriája - csak utólag jöttem rá, hogy nem miatta láttam világosságot. Annyira összeszorítottam a szemeimet, hogy csillagok táncoltak előttem, a bőröm pedig folyamatosan bizsergett a gyönyörűségtől. Az idő lelassult, én pedig nem bántam volna, ha örökké így maradunk, a dalt énekelve. Mert Shawn rántott magával, s akarva-akaratlanul kinyitottam a számat, nagy levegőt vettem és a második refrénnél bekapcsolódtam mellé.

Nem törődtem azzal, hogy többször is hamis voltam, abban a pillanatban nem érdekelt, hogy Shawn hallja a förtelmes énekhangom, ahogyan az sem, hogy mit gondol róla. Belemerültem a közös zenélésbe. Élveztem hogy együtt változik a hangunk, ahogyan egy különleges, megismételhetetlen szimfóniává alakul, s áttér abba a fázisba, ahol már nincs Shawn és nem vagyok én, csak mi vagyunk. A hangunk pedig elválaszthatatlan, ugyanúgy elkülöníthetetlen, ahogyan mi is azok vagyunk. A lány, aki régen félt és a fiú, aki a barátságért cserébe semmit sem kért. S akkor nem érdekelt, hogy hány lány van még a világon, aki helyettesíthetne engem, mert ott volt velem a személy, az egyetlen, aki kárpótolt mindenért.

A dal végén, az utolsó visszatérésnél pedig kérdés nélkül lefogtam a húrokat, ezzel elhallgattatva a hangszert, majd a kezdés óta először felnéztem, Shawn pedig habozás nélkül kiénekelte a "you watch me" fölső hangjait, s csukott szemmel, kiegyenesedve olyan erősen és tisztán tartotta, hogy kirázott a hideg és képtelen voltam becsukni a számat.

Csak bámultam rá teljesen lefagyva, a szemeimbe pedig könnyek gyűltek a kimondhatatlan érzéstől, amit a zene okozott bennem. S alig egy néhány másodperc alatt vége lett, a kezeim pedig önkéntelenül bűvölték tovább a gitárt, a szám pedig Shawnnal együtt fejezte be a dalt, aki elkapta a pillantásomat és a vigyorát egy pillanatra sem leplezve végig a szemeimbe nézett.

A gitár elhallgatott, a hangunk elhalt. Elnyelte a szoba tompa csendje, amit csak súlyos lélegzetvételeink lágy zaja tört meg. Shawn csillogó barna szemei nem engedték, hogy félrenézzek. A pillantásába belesűrített minden örömet, fájdalmat, megbocsátást és még valamit. Együttérzést. Az együttérzéssel pedig határozottság járt.

- Megígérem, hogy végig melletted leszek. Érted, Ro? Nem foglak cserben hagyni. - suttogta még mindig hullámzó mellkassal. A szavai ismerősen csengtek; tudtam, hogy nem először mondja ezt nekem, de azt képtelen lettem volna felidézni, hogy mikor hangzott el először a szájából.
Abban a pillanatban pedig nem akartam mást, csak sírni. Sírni, amíg el nem alszok a karjaiban, hagyni, hogy letörölje az arcomra csorduló könnyeket, hallani megnyugtató szavait, érezni, hogy az ujjai a hajamba szántanak és a forró lehelete csiklandozza a bőrömet. Azt akartam neki mondani, hogy szeretem, hogy képes lennék bármit megtenni érte, ehelyett azonban csak ültem ott teljesen összezavarodva.

- Ez... egyszerűen nem lehet igaz. Nincs olyan, hogy most itt ülök veled, ahogyan az sem igaz, hogy meg fogok halni. - az utolsó szó hallatán megrándult, de nem szakított félbe - Talán csak megőrültem és az egészet beképzelem, és nemsokára fel fogok ébredni. Shawn Mendes... Mit akarhat pont tőlem Shawn Mendes? Egyáltalán mikor kezdtél el kötődni hozzám? - szegeztem neki a kérdést. Nem voltam heves, sem rosszindulatú. Egyszerűen bizonytalan, ám az nagyon nagy mértékben. Ő pedig átlátott rajtam, mintha már évek óta jól ismerne.

- Tudod, hogy min mentünk keresztül - válaszolt remegő hangon. Nagyon szelíd volt, akár egy hegyi patak. Ez lett volna ő? Egy kristálytiszta Bach? - Nem várom el, hogy elhidd. Csak annyit kérek, hogy hagyd, hogy veled legyek.

Ó! Az előbb még biztosított arról, hogy nem hagy cserben, mintha nekem lenne szükségem rá, most meg azt kéri, hogy maradhasson, mert neki van szüksége rám?