Egy hajóban evezünk || S.M.

12. Szenvedés

13:00

Rettenetes meleg.

A Nap pontosan felettünk állt, s nagyon úgy tűnt, hogy jól érzi magát, mert nem akart továbbállni. Mindketten bevizeztük a pulóverünket, és a fejünkre terítve próbáltuk megvédeni magunkat a rosszulléttől.

Tekintve, hogy Shawn már napszúrást kapott, nekem különösen figyelnem kellett magamra. Nem hiányzott, hogy megbetegedjek, mert akkor senki sem tudott volna gondot viselni kettőnkről.

Némán szenvedtünk, vagy éppen szóláncokat alkottunk halálos unalmunkban.

Amikor megkordult a gyomrom elkezdtem gondolkodni azon, hogy honnan tudnánk ételt szerezni. Akármennyire szerettük is volna, a láthatáron nem volt szárazföld, ami biztos élelemforrást biztosított volna számunkra. El voltunk veszve, a szó szoros értelmében.

- Horgászbotot kell csinálnunk. - mondtam Shawnnak, amikor beugrott az ötlet.

- Na és miből? - szisszent fel, amit rossz jelnek vettem.

- Mi bajod? - néztem rá komoly tekintettel.

- Semmi. - hazudott. Egy óvatlan mozdulatából azonban rögtön észrevettem a problémája okát.

- Fáj a karod. Hadd nézzem meg! - kértem.

Vonakodva, de elhelyezkedett, hogy jól rálássak. Nagyon csúnya égési sérülés volt. A vállától majdnem a csuklójáig felhólyagosodott a bőre. Néhol fehér volt, több helyen pirosas, a bicepszén pedig egészen begennyesedett.

- Na? - várta türelmetlenül a diagnózist, mintha ő nem láthatná milyen állapotban van a karja.

- Ez borzalmasan néz ki. - mondtam ki kerek perec - Biztosan nem tett jót neki a reggeli uszikálásod a szennyes, sós vízben.

- Fenébe... - szorította össze a száját, amikor megérintettem a sebet - Nem tudod bekötözni valamivel?

- Égési sérülést nem kötözünk! - hüledeztem - Levegő kell neki, meg hideg vízzel kellene folyatni, de... nekünk csak levegőnk van. - vontam meg a vállamat.

- Legalább az van. - nézett fel az égre, ahonnan a Nap még mindig perzselt bennünket.

- Próbáld meg nem érinteni semmihez. Remélem nem fertőződik el, mert a végén még le kellene vágnunk azt az izmos karodat. - paskoltam meg a hátát.

14:29

Nagyra becsült énekespalántám, társam a bajban, az én egyetlen Shawnom folyamatosan hány.

Most is őt nézem, ahogyan zöldellő fejjel, félig kihajolva a csónakból a fodrozódó vizet nézi, és készül az újabb rókázásra.

Betegsége azért is szörnyű csapás, mert nem hagyhatom, hogy kiszáradjon a folyadékvesztéstől, ergo sok vizet kell majd itatnom vele. Ebből az következik, hogy a néhány liter ivóvizünk egy pillantás alatt el fog fogyni. A dehidratáció következményei pedig... mindketten tudjuk, hogy micsoda.

15:02

- Jobban érzed magad? - hajoltam a csónak fenekén fekvő fiú fölé.

Ezzel némi árnyékot biztosítottam neki, amit félmosollyal nyugtázott. A világ legaranyosabb szájmozdítása volt az az egyetlen, apró mosoly.

- Kutya bajom. - suttogta.

Nagyjából másfél napot töltöttem el vele úgy, hogy egyikőnk sem a legjobb formáját mutatta. Sőt, ha nagyon őszinte akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy röpke huszonnégy óra alatt megjártuk azt, amit talán a több tíz éves barátok se.

Kezdjük ott, hogy megmentettem az életét. Ez önmagában akkora dolog, hogy fel sem tudom fogni kellőképpen. Én, egy egyszerű tinilány visszahoztam a nagy Shawn Mendest az életbe.

Ráadásul igyekszem is itt tartani.

Éppen emiatt nekiálltam horgászbotot készíteni. Legelőször számba vettem az összes dolgot, ami horogként szolgálhat, és kiválasztottam egy hosszabb tűt a varrókészletből.

A telefon oldalát segédeszköznek használva kellőképpen meghajlítottam a fémdarabot, és már készen is volt az egyszerű horog.

Rá való csalit azonban már nehezebb volt szerezni.