Egy hajóban evezünk || S.M.

80. Rólad

Onnantól fogva némán meredtem magam elé. A repülőtéren is, s a taxiban is, a hazafelé tartó úton. Újra átgondoltam azt, amit a repülőn levezettem.

Shawn Mendes jobbat érdemel bla bla bla... Annyira idiótának éreztem, hogy ezzel hitegettem magam, holott jól tudtam, hogy a szívem mélyén bármilyen lehetőséget megragadnék, hogy vele lehessek. Pont ezért nem értettem, hogy miért taszítottam el magamtól.

S aztán megérkeztünk. A londoni házunk régimódi volt, fehérre meszelt falakkal, a város szélén lévő környéken. Úgy állt ott a szemerkélő esőben, mint egy lepusztult, ugyanakkor büszke parasztház. Gyűlöltem.

Anyu izgatottan nyitotta ki a bejárati ajtót. Még az sem ronthatta el a kedvét, hogy a kocsiban egész úton figyelmen kívül hagytam a kérdéseit és nem foglalkoztam azzal, hogy mit mond nekem. Nem tudtam teljesen felfogni, hogy képzelődtem és Shawn egy óceánnyi távolságra van tőlem.

Mint a régi időkben.

Segítettem bevinni a bőröndjeinket, aztán a sajátommal együtt bezárkóztam a régi, kopott szobámba, hogy elkezdhessek visszarázódni a szürke kisegér módjára élt életembe. Mostantól semmi cukrászdában melózás, tengerparton lógás és popsztárokkal való vitatkozás az érzéseimről.

Csak egy baj volt. A régi Rose meghalt, amikor találkozott Shawn Mendessel. Az új Rose pedig menthetetlenebbnél menthetetlenebbül beleszeretett - még jobban mint a régi - és nem akarta elengedni. Mégis el kellett neki, mert nem jöhettek össze. Történet vége. Pont. Vagy mégsem?

Előkaptam a vadiúj telefonomat és villámgyorsan kiörvendeztem magam, hogy aztán fel tudjam rakni töltőre. Új kártyát kaptam bele, amit nem bántam, tekintve, hogy a régi számom talán illetéktelen kezébe is bekerülhetett.

Aztán fogtam a régi, pislákoló mobilomat és felmentem Shawn Instagram oldalára, hogy üzenjek neki. Csakhogy nem jutottam el odáig, hogy írjak is neki, ugyanis megakadt valamin a szemem. Egy videón, amit körülbelül két órája töltött fel. Habozás nélkül rámentem és hangot adtam rá.

Shawn, az én Shawnom kócos - de még mindig eszméletlen jó - hajjal, sima, fekete pólóban, egy szintetizátorral ült a kamera előtt. A felvétel elég közelről készült, csak a felsőteste látszódott rajta, és szemcsés volt, mintha sötétben készítette volna. Már az első másodpercben a kamerába nézett, nem is bánatos, sokkal inkább dühös tekintettel. Aztán énekelni kezdett.

- This is... my confessional, - kezdte mélyen, lassan lenyomva a zongora billentyűit. Visszatartott lélegzettel figyeltem. - pen and paper 'round... gonna write this down. Saying... things you never thought, that were on my mind, let the truth pour out... Cause I'm tired of the games... I won't lie, no I'm not okay! You were wrong! You're the blame... Now the world knows your name...

Nem tudtam megállni. Egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon. Shawn egészen addig lefelé nézett, de akkor egy pillanatra felemelte a fejét, s úgy tűnt, mint a szemembe nézne. Mintha látná a fájdalmat, amit okozott nekem.

Aztán folytatta a dalt, amit addig sosem hallottam, ámbár szívszaggatóan gyönyörű volt.

- So here you go... You finally getting a song about you on the radio. Are you happy now that you broke me down, now... I curse the day that I met you... I hope you know this song is about you... This is no mistake, yes I meant to... I hope you know this song is about you... This song is about you... - fejezte be. A videó automatikusan újraindult, én pedig hagytam, hogy szóljon.

Újra és újra.

Aztán megpillantottam, mit írt Shawn a poszt alá.

"Tudod, hogy ki vagy"

Tudtam, hogy ki vagyok. A dal nekem szólt. Rám volt dühös.

Mivel nem hittem, hogy miattam gyorsan költött volna egy dalt, rákerestem és megtaláltam az eredeti, Olly Murs által énekeltet. Miközben könnyezve folyamatos lejátszásra állítottam, megnéztem Shawn többi oldalát is, de semmi aktivitás jelét nem találtam. Kongó üresség fogadott Facebookon és Snapchaten is. Mígnem megakadt a szemem egy tweeten. Aaliyah Mendes tette közzé, mindössze négy mondatból állt.

"Gratulálok. Tudd, hogy még sosem utáltam ennyire valakit, akivel nem is találkoztam. Jól megcsináltad. (Tudod, hogy ki vagy)"

Ha ez lehetséges volt, erre még jobban összetört a szívem. Kétségem sem volt afelől, hogy nekem szólt. Szóval Shawn egész családja tudja már, hogy mekkora rohadék vagyok...

Mindegyikőjük utál, s még ha nem is írták ki a nevemet, az emberek kutatni fogják, választ keresnek majd a történtekre. Legszívesebben feladtam volna magam a rendőrségen, mert úgy éreztem igazán bűnös vagyok. Shawnnak segítségre volt szüksége, én pedig se szó, se beszéd otthagytam. Biztosan azt hiszi, hogy miatta tűntünk el, hacsak a nagyi nem mesélte el neki az egészet. Reméltem, hogy nem tette. Jobb lett volna, ha nem tudja, hogy mennyire tehetetlen vagyok. Inkább legyen mérges rám, mint másokra.

- Hát, legalább érez irántam valamit. Dühöt... - mondtam magamnak félhangosan.

Próbálva abbahagyni a sírást, kinéztem az ablakon. Az eső elállt, de az égbolt szürke volt, beárnyékolta az egész utcát. Beárnyékolta a lelkemet is.