Egy hajóban evezünk || S.M.

28. Kétely

07:27

Shawn végre kegyeskedett felébredni, aminek kimondottan örültem, tekintve, hogy halálra untam magam. Olyannyira, hogy képes voltam megpucolni egy halat, és sushit készíteni reggelire.

Már attól is elfogott a hányinger, ha ránéztem, de mégis leerőltettem néhány falatot a torkomon, hogy legyen némi energiám. Nyálkás volt, sós és gyomorforgató.

Undorodó pillantásokkal illettem a fiút, miközben ő eszegetni kezdte a halhúst, amit nem túl kedvesen ledobtam elé. Nem tudom miért viselkedtem bunkón, igyekeztem visszafogni feltörekvő idegességemet, de hatalmába kerített az érzés, hogy ennek nem így kellene lennie. Nem kellene egy csónakban tengődnöm egy popsztárral. Baljós gondolataimnak hangot is adtam.

- Meg kellett volna halnom. - jelentettem ki komoran. Shawn megdermedt, a szájában megállt a falat, amit addig rágott. Végigfuttatta az arcomon jeges pillantását.

- Miket beszélsz? - szólalt meg olyan dermesztő, lekicsinylő hangsúllyal, amit soha, de soha nem fogok elfelejteni. Ökölbe szorult a kezem.

- Te nem így gondolod? - förmedtem rá - Nem lett volna jobb, ha meghalunk? Ha nem próbálok meg hősködni, és nem húzlak ki? Ha hagyom, hogy elsodorjon a víz? Ha egyáltalán nem akartam volna túlélni ezt az egészet?

Shawn szemében csalódottsággal vegyes düh csillant. Beletúrt sötétbarna hajába, ezzel hátrasimítva homlokába lógó tincseit, majd megrázta a fejét.

- Nem. Az lett volna jobb, ha valaki mást mentesz meg, nem engem. - jelentette ki halkan, mégis minden szavát tisztán hallottam.

A döbbenettől levegőért kaptam, a szívem hevesebben dobogott, a fejem megint lüktetni kezdett.

- Ezt hogy érted?

- Tudod, hogy értem. Több tucat ember volt ott. Mindenkinek családja van, akik már nem láthatják őket, pedig szükségük lenne rájuk. De te... te nem őket, hanem engem húztál ki. Bárki életét megmenthetted volna. Fontosabb emberek életét. - nézett mélyen a szemeimbe.

A tény, hogy Shawn képes így beszélni megrémített. Talán anyunak igaza volt, és ő tényleg teljesen más, mint akinek mutatja magát? Hiszen neki is családja van! Ugyanakkor mélyen, nagyon mélyen igaza volt valamiben. Talán mást is megmenthettem volna.

- Halottak voltak. - morogtam. Megpróbáltam elhitetni saját magammal is. Mind halottak voltak.

- Én is úgy néztem ki, mint egy halott, nem igaz? - húzta alig észrevehető, gúnyos mosolyra a száját. Könnyek kezdték csípni a szememet.

Vajon tényleg megmenthettem volna mások életét is? Tényleg segíthettem volna embereken? Tényleg hagytam őket meghalni? Hagytam őket meghalni.

A felismeréstől összerándult a gyomrom, a hirtelen jött, saját magam iránt érzett undort képtelen voltam elnyomni. Sosem mosom majd le magamról, hogy emberéleteket hagytam elveszni. A gondolattól, hogy miattam családok maradtak apuka, anyuka, vagy éppen gyermek nélkül sötét ködként telepedett a szívemre, sűrű felhőként árnyékolta be elmémet.

A kezem remegett, a szám meg-megrándult, miközben próbáltam összeszedni magamat. Shawn, aki eddig a támaszom volt, most ellökött magától, egy mély, sötét szakadékba taszított, s akármilyen kétségbeesetten próbáltam tartani magam, a föld kicsúszott a talpam alól. Ez már nem játék volt, nem holmi virtuális valóság, ahol újrakezdhetsz bármit. A való világban csak egy esélyem volt. Én pedig rosszul döntöttem, és már nem hozhatom vissza őket.

Nem tehetek semmit.

Shawn néma maradt. Nem szólt semmit akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a támogatására. Ő is ember; egy ponton - akár akarja, akár nem - megunja a sok nyugtatgatást, az üres, soha meg nem valósuló ígéretet rejtő szavakat. Nekem pedig meg kellett volna értenem ezt. Viselkedhettem volna felnőttesebben.

Abban a nyomorult helyzetben azonban a düh elvakított, méregként áradt szét az ereimben, és elnyerte az irányítást felettem. Már nem akartam mást, mint egy sértést a fejéhez vágni, bosszút állni, amiért rávilágított a hibámra. Kicsinyes, és szánalmas voltam, és ezt még ott, abban a pillanatban is tudtam.

- Tényleg rosszul döntöttem. Hagynom kellett volna, hogy megfulladj. - a szavak tőrökként hagyták el a számat, süvítve tartottak Shawn felé, aki rezzenéstelen arccal fogadta őket.

Azelőtt még soha nem mondtam ilyen súlyos dolgot senkinek, főleg nem egy olyan embernek, aki ennyire fontos volt számomra.