Egy hajóban evezünk || S.M.

143.

- Akkor... szeretnél filmet nézni? - kérdezte a háta mögött összekulcsolva a kezeit. Így olyan aranyosan ártatlan kisgyerek látványát nyújtotta, hogy alig tudtam megállni, hogy ne ölelgessem szét. Bár elképzeltem magamban a jelenetet, emiatt nem is válaszoltam, s csak akkor kaptam észbe, amikor összetalálkozott a tekintetünk.

- Persze - köhintettem.

- Nézhetjük a kanapén, a tévében is, - pillantott hátra, az előtér felé - vagy itt, a laptopmon.

Itt, a laptopján? Ezen a hatalmas ágyon fekve, betakarózva, összebújva? Már a gondolattól is kezdett melegem lenni.

- Nézzük itt - próbáltam a lehető legközömbösebb lenni, de... nem igazán sikerült. Az izgatottságtól pír szökött az arcomra, amit a fiú bizonyára észrevett. Mosolyogva bólintott, majd az ágy - te jó ég - felé bökött.

- Helyezd magad kényelembe. Hozok takarót - mondta.

Új agyalnivalóm akadt. Hogy lehet elegánsan bemászni egy ágyba? Talán le kellett volna ülnöm a szélére, majd onnan óvatosan beügyeskedni magam a közepére, de ez annyira nem én lettem volna! A másik utat választottam.

Négykézláb, visszafojtott nevetéssel másztam a puha matracra, döbbenten figyelve, hogy hogyan mélyed be alattam. Aztán elterültem az ágyon, amiről még így sem lógott le egyetlen végtagom sem, de néhány másodperc múlva viszonylag normális ülőhelyzetet vettem fel, hogy Shawn ne lássa mennyire elragadtattam magam.

Mikor visszaért felém dobta a sötétkék pokrócot, amely sikeresen landolt a fejemen. A dolog kísértetiesen hasonlított arra, amikor Shawn először "adta oda" nekem a pulcsiját, ám ezúttal nem mormogtam érte, mert halkan kuncogni kezdett, ami megmelengette a szívemet. Közben Shawn lekapcsolta a villanyt, s a szobát egy másik fényforrás világította meg gyéren, mégpedig az ágy sarkánál álló kisebb, háromszög alakú lámpa, amelyet addig észre sem vettem. Mire lehámoztam magamról a plüsstakarót, ami - hozzá kell tennem - extrém puha és enyhén Shawn-illatú volt, a fiú már a laptopját rakta le az ágyra, s szemtanúja lehettem annak, hogy hozzám hasonlóan mászik fel az ágyra, csak egy fokkal visszafogottabban.

Aztán a hátát az ágytámlának vetve kinyújtotta a lábait és elhelyezkedett mellettem. Abban a fél másodpercben, míg előrenyúlt a laptopért érvek és ellenérvek ezreit sorakoztattam fel magamban, hogy közelebb kellene-e mennem hozzá.

Nos, ha lenne egy shipperünk, aki furcsa neveket aggaszt a kettősünkre, mint mondjuk Shose, vagy Rown - azért be kell vallani, a shipneveink nem a legjobbak - akkor az a szegény shipper már régen meghalt volna a Shawnnal való szenvedésemet látva. Bár ha túlélte volna, s szemtanúja lehetett volna az ottani eseményeknek, akkor a haját tépve ordítozott volna velem, hogy "bújj már hozzá, te idióta, különben soha az életben nem fogtok összejönni". Merthogy én meg sem mozdultam.

Végül Shawn vette át a shipper feladatát, s egy finom utalással jelezte, hogy nem bánja, ha közelebb húzódom hozzá. Igazából ez... olyan, mintha csak egy elcsépelt fanfictionben történhetne meg.

- Ro, onnan nem fogod látni a filmet - szólt Shawn, szigorúan a gépe képernyőjére koncentrálva. Mindketten kihasználtuk, hogy a fiúnak másra kell figyelnie, így kissé sután, de kínos pillantások kíséretétől mentesen kúsztam közel hozzá. Kissé meghaltam belül, amikor megéreztem a Shawn-illat férfidezodorral való keveredését. Egyszerűen nem tudtam mit kezdjek a gyomrom ostoba lakóival, azokkal a szerencsétlen hangyákkal - amik majdnem pillangók, de mégse -, így zavaromban Shawn felkarjába temettem az arcomat.

Akkor jöttem rá igazán, hogy rövidujjú pólóba vedlett át, mert csupasz karját markolászva éreztem, ahogyan megfeszülnek az izmai. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen apró dolog is jelent majd számomra valamit. Talán ő sem, mert hirtelen levegőért kapott, amikor hozzáértem, mégsem merült fel bennem a gondolat, hogy nem szeretne maga mellett tudni. Egyetlen pillanatra néztem fel az arcára, amelyet a lámpa narancsos, tompa fénye vont be lágyan, megőrizve a sötét árnyékokat a bőrén, s elfogott egy igen ellentétes érzés. A lehető legközelebb akartam lenni hozzá, ugyanakkor annyira dobolt a vér a fülemben, lüktetett a szívem és bizsergett minden részem, hogy nem tudtam meddig bírom még ki. Mégis jó érzés volt.

Nem tudtam, Shawn hogyan érezhetett akkor, de ő sem volt a legnyugodtabb. Éreztem, a bőre szinte elektromos kisüléseket keltett ott, ahol hozzáértem, mégsem engedtem el, helyette, csak összébbhúztam magamon a takarót, és magamban imádkoztam, hogy kezdjük végre el azt a nyavalyás filmet. Az talán elvonja a figyelmemet arról, hogy kivel is vagyok hol és milyen helyzetben. Talán.