Egy hajóban evezünk || S.M.

25. Múlt

22:30

- Ó, igen! Most felettünk van. - húztam el a számat, amikor a villámhoz rögtön dörgés is társult, ezzel kísérteties hatást keltve.

Az istennyila pillanatnyi megvilágításában mindig Shawnra néztem, aki gondterhelten térdelt mellettem, annyira közel, hogy a vállunk összeért. Ha nagyon pontos akarok lenni azt mondom, hogy a vállam hozzáért az ő felkarjához, persze csak pulcsin keresztül. Sajna...?

- Nem értem. Miért nem esik az eső? - sóhajtott Shawn két mennydörgés közt. Hiába vártuk a megváltó csapadékot, a felhők nem nyíltak meg felettünk.

A szél azonban percről percre erősebbé, hidegebbé vált. A következő villámnál elkaptam a fiú pillantását.

- Úgy tűnik ez csupán egy villámvihar. - suttogtam. A dörgés elnyelte a hangomat.

Villámvihar.

Lassan ízlelgettem a szót, miközben régi emlékek rohamozták meg az elmémet.

A szél süvítése, az ablak nyikorgása, az ajtó zörgése, ami behallatszódott a nappaliba, mind halálra rémítettek akkor, négy éve. Azon a bizonyos napon anyuval a kanapén összebújva, az előttünk lévő kisasztalon meggyújtott gyertya magasra nyúló, kecsesen hajlongó lángját bámultuk. Egyikünk sem szólt semmit, habár tudtam, hogy legszívesebben kibeszélné magából a bánatát.

Akárhányszor megdördült az ég összerezzentem, ő pedig mindannyiszor fáradtabban pillantott rám. A villámok a közelben csaptak be, konténereket tönkretéve, fákat kidöntve, és házakat lángra gyújtva.

De az eső nem esett akkor sem.

- Rose! - zökkentett ki a gondolataimból Shawn sürgető hangja. Megráztam a fejem, elhessegetve az emlékfoszlányt.

- Mi az? - kérdeztem a fiútól. Felé fordultam, ámbár nem láttuk egymást.

- Rosszul érzed magad?

Mintha anyu hangját hallottam volna. Azon a napon is, miután vagy tizedszerre rándultam össze egy-egy mennydörgés fülsüketítő zajától megkérdezte tőlem: "Rosszul érzed magad?", belőlem pedig kitört a zokogás.

Újra átéltem azt a pillanatot, amikor az édesanyám simogatni kezdte a hátamat, míg én a nagy hasát - Stuart lapult benne - átölelve bőgtem rajta. Aztán ő is könnyezni kezdett, majd sírt; szívszaggatóan sírt. Még mindig fel tudom idézni az akkori keserű érzést a számban, és az azóta is fennálló ürességet a szívemben.

Ugyanis akkor, azon a napon anyut felhívták. A hír amit közöltek vele megpecsételte a hátralévő életünket.

Akaratlanul is Shawn keze után nyúltam. Finoman végigsimítottam a pulcsijának ujján, mígnem megéreztem a bőrének hűvös felületét. Hagyta, hogy ráfektessem a tenyeremet a kézfejére, és összefonjam remegő ujjaimat az övéivel.

- Nem vagyok jól. - nyögtem ki nehézkesen. Újabb villám világította be a látókörünket, ezzel együtt Shawn kifejezéstelen arcát; kissé szétnyílt, telt ajkait, fekete szemöldökét, orrának jellegzetes, egyenes vonalát, szemei mély barnaságát, a világos bőre néholi finom pirosságát.

- Itt vagyok veled. Emlékszel? Itt vagyok. - duruzsolta halkan, nyugtatóan.

Ugyanilyen gyengéd volt anyu is, amikor velem kellett közölnie a hírt. Emlékszem, a telefonhívás után teljesen összeomlott, én pedig elbújtam a szobámban, addig, míg le nem nyugodott. Azután meglepően higgadtan, - később tudtam meg, hogy sokkot kapott - felhajtás nélkül közölte velem a hírt. Azt, hogy apukám meghalt.

- Apu lezuhant a repülőgéppel. - mondtam ki. Fájdalmas, maró könnyek gyűltek a szemembe. Shawn kezén keresztül éreztem, hogy összerezzen.

- Rose, én... - kezdte szánakozva, azonban félbeszakította egy dörrenés. Nem akartam, hogy folytassa az üres sajnálatot kifejező fecsegést. Egyszerűen el akartam neki mondani, hogy mi történt akkor.

- Apu vadászpilóta volt. Káosznak hívta a gépét, mert szerinte a legnagyobb káoszból is ki tudott jönni. Négy éve éppen gyakorlatoztak, amikor... amikor történt valami. Anyu sosem mondta el nekem, hogy micsoda, talán még ő sem tudta pontosan soha. A lényeg, hogy apu a gépével együtt lezuhant. Lezuhant, és senki, de senki nem volt, aki megakadályozhatta volna. Hagyták meghalni. - hevesen megtöröltem a szemem a szabad kezemmel - Utána pedig senki sem mondta nekünk, hogy minden rendben lesz. Összeomlott az életünk. Az emberek, különösen a katonák... idióták. Most pedig velem is megtörtént. Ha anyu megtudta, hogy lezuhant a gépünk, akkor... akkor nem tudom hogyan fogja kibírni. Nem tudja majd túltenni magát rajta. Érted, Shawn? Anyunak tudnia kell, hogy jól vagyok... - csuklott el a hangom véglegesen.

Úgy éreztem, a súly összeroppantja a szívemet.