Egy hajóban evezünk || S.M.

124.

Régen nem igazán fogtam fel, hogy - úgymond - hangulatember vagyok. Akár másodperceken is múlhatott az, hogy valakire mosolyogni fogok, vagy éppenséggel leordítom a fejét valami teljesen jelentéktelen dolog miatt.

Eme roppant előnyös tulajdonságom okozta azt is, hogy annyit bőgtem, amikor köztem és Shawn között szépen szólva nem stimmeltek a dolgok, és azt is, hogy a liftben állva - szigorúan lehajtott fejjel - nem azon gondolkoztam, hogy mi lesz ezek után velünk, hanem azon, hogy mi lesz magával Shawnnal.

Nem ez volt az első alkalom, hogy megfogalmazódott bennem a gondolat, miszerint keresnem kellene Shawnnak egy olyan lányt, aki méltó hozzá. Valakit, aki hasonlóan ártatlan, kedves és szeretetreméltó, mindig jót akar, bájos megjelenésű, egyszóval megfelelő számára. Persze tudtam, hogy rengeteg ismerőse van, de az énekesnőket - Camila Cabelloval az élen - nem láttam méltónak ahhoz, hogy boldoggá tegyék a kis védencemet.

Aztán villámcsapásként ért utol a tény, hogy egyáltalán nem kéne ilyenekre gondolnom. Hiszen ki vagyok én, hogy megítéljem ki alkalmas neki és ki nem? Komolyan azt hiszem, hogy én, egy szerencsétlen, haldokló amerikai lány majd megmondja neki, hogy mit tegyen? Hirtelen kirázott a hideg a saját undorító fontoskodásomtól.

Egyszer már eljutottam arra a szintre, hogy sima srácként tekintsek Shawnra. Csak azt nem tudtam felidézni, hogy abból az állapotból hogyan kanyarodtam vissza a rajongáshoz. Márpedig mostmár aztán tényleg sürgetően hamar meg kellett volna értenem, hogy ő csak egy fiú. Joga van döntéseket hozni, - olykor nagyon fontosakat is - és egyáltalán nincs szüksége arra, hogy az irányításom alá vegyem a szerelmi életét. Sőt, jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy semmit sem kellene irányítanom.

Tehát, míg lefelé dzsanáztunk a meg-megálló fülkében eldöntöttem magamban, hogy szépen meghúzódom a háttérben, nem fogok fontoskodni, s legfőképpen; hagyom, hogy Shawn tegye, amit jónak lát. Ő pedig éppen kimentett a kórházi rabságból, szóval a legekevesebb az volt, hogy csendben teszem, amit kér.

Csak a vak szerencsének és a passzívságunknak köszönhettük, hogy anélkül léptünk ki az utcára, hogy bárki megállított volna bennünket. Alig csikordultak meg a talpam alatt a kavicsok, máris belénk csapódott egy hatalmas széllöket, ami lefújta a kapucnit a fejemről, majd tépkedni kezdte kócos tincseimet. Csak akkor esett le, hogy nem ártott volna egy fésűt kérnem, hogy emberi kinézetet varázsoljak magamnak, mert így úgy nézhettem ki, mint egy menekült, de akkor már késő volt.

- A kocsi arra van - mutatott Shawn a távolba. Nem is tudom mit várt, mit reagálok, hiszen csak nagyon erősen hunyorogva tudtam kivenni néhány alakot, ráadásul az sem segített, hogy egy falevél telibe csapta az arcomat. A számra került kosztól prüszkölve csináltam valami bólintásféle mozdulatot, mire a fiú maga után húzva elindult.

Kimondhatatlanul örültem annak, hogy egyszer sem nézett hátra, mivel akkor szemtanúja lett volna annak, hogy csodálattól csillogó szemekkel bámulom - már amennyire tudom - az enyémet fogó kezét, s kínosan ügyelek arra, nehogy megmozdítsam az ujjaimat, ezzel esetlegesen véget vetve az egésznek.

Ötvenhat - igen, számoltam - lépés után Shawn megragadta egy fekete autó hátsó ajtajának fogantyúját, majd gyakorlott mozdulattal hátrahúzta azt, félreállva pedig betessékelt a furgonszerűségbe. A kézfogásunk ott ért keservesen véget, amit lebiggyesztett ajkakkal fogadtam. Miután betette a gitáromat a csomagtartóba Shawn bepattant mellém a bőrülésre, én pedig elvarázsolva figyeltem bicepszének kitüremkedő izmait, miközben nagy csattanással újra a helyére csúsztatta az ajtót. Rám nézett, mire én egy gyors mosoly után szigorúan előre kezdtem bámulni. Akkor jöttem rá, hogy sem én, sem pedig Shawn nem ül a vezetőülésben, de időm sem volt megszólalni, mivel John megtörte a még csak kialakulóban lévő csendet.

- Minden simán ment? - fordult hátra, Shawnhoz intézve a szavait.

- Tökéletesen - bólintott az. Míg ők egymásra vigyorogtak én félredöntött fejjel vizsgáltam John vonásait. Mindegy, hogy mi volt a munkája, mégsem láttam ijesztőnek, s abban a pillanatban el sem tudtam volna képzelni, hogy képes lenne bántani akárkit is. Olyan szelíd óriás vonásai voltak, és meglehetősen szimpatikus arca, főleg, mikor mosolygott. Félreértés ne essék, azért Shawnhoz nem ért fel. Csak hogy tisztázzuk.

- Üdv a fedélzeten, kislány! - fordult felém a testőr - Hű, én a te helyedben sokkal rosszabbul néznék ki. Az átlagemberek nem bírnak ennyi időt Shawn mellett.

Mosolyogva fogadtam a szavakat, már csak azért is, mert eszembe jutott, hogy hogyan játszott a férfi annak idején Stuarttal.

- Nos, köszönöm. Nem tagadom, valóban megterhelő mellette lenni. A legtöbben már régen kimúltak volna fangörcsben. - sandítottam a fiúra, aki megjátszott sértettséggel fonta össze a kezeit a mellkasa előtt. John felnevetett, majd visszafordulva beindította az autót.

- Komolyra fordítva a szót - kezdte, miközben elindult az úttesten - Meggyógyultál már?

Shawn megfeszült mellettem, én pedig összerezzentem. Futó pillantást vetettem láthatóan közömbös arcára, és rögtön tudtam, hogy senkinek nem mondott semmit. Hálás voltam érte.

- Igen, már jól vagyok - mosolyogtam. Valóban nem éreztem rosszul magam.

- Remélhetőleg nemsokára véglegesen hazaengednek.

- Helyes, helyes - bólogatott a kopasz férfi - Na és hova lesz a fuvar?

- Nem tudom mi a terv. Hazamehetnék rendbe szedni magamat? - kérdeztem Shawntól. Elhúzta a száját.

- Persze, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem fogtok hirtelen elrepülni egy másik kontinensre - nézett mélyen a szemeimbe. Az eset említése nem várt, rossz érzést keltő emlékeket idézett fel bennem. Kristálytisztán emlékeztem az alig egy nap alatt leforgó eseményekre, Stui pityergésére, nagyi ölelésére, a tekintetére, amikor a kezébe csúsztattam a What If I Told You a Story papírját azzal, hogy adja oda Shawnnak, aki mit sem sejtve ellátogat majd oda. A szívszaggató ürességre, amit a floridai ház elhagyása vonzott maga után...

S mégis, olyan sok rossz dolog ellenére most újra Shawnnal vagyok, mert a sors, amit félig-meddig mi irányítottunk minduntalan egymáshoz sodort bennünket, amiért igazán hálás voltam.