Egy hajóban evezünk || S.M.

145.

A szél a hajamba kapott és hátrafújta azt. Egy helikopterleszálló terpeszkedett előttünk a betonon, amely hatalmas volt, mégis csak töredékét foglalta el a tetőnek. Nem nézegettem sokáig, inkább a tető széléhez vezettem a fiút, majd elengedtem a kezét. Kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok, aztán ijedten utánam kapott, amikor felmásztam a több mint egy méter széles betonperemre, ami elválasztott minket a szédítő mélységtől.

- Megőrültél?! - hüledezett szorosan markolva a csuklómat. Mivel én már fent álltam, le kellett néznem rá. Furcsa érzés volt.

- Ne izgulj, csak gyere, mássz fel te is! - hívtam. A szél hátrafújta a tincseit, miközben értetlenül felnézett rám. - Nem fogunk leeseni. Bízz bennem!

Shawn elhúzta a száját, de végül beadta a derekát. Lassan, óvatosan felmászott mellém, aztán együtt ültünk le. Kisvártatva a perem legszéléhez araszoltam, majd lelógattam a lábaimat. Több tíz méternyi magasságban voltunk, így nem csoda, hogy lenézve görcsbe rándult a gyomrom az izgatottságtól. Shawn végül oda is követett, így már ketten uraltuk a magasságot.

Mikor meggyőződtem róla, hogy a fiú kissé lenyugodott, az álla alá nyúltam, felemeltem a fejét és előrefordítottam, mert addig folyamatosan csak lefelé tudott nézni. Aztán én is a kilátásra fókuszáltam.

Odalent miniatűr autók suhantak a sárgás fényben megvilágított utakon, buszok és villamosok gurultak lomhán, járókelők lépkedtek, ami felelevenítette az egész várost. Folyamatos nyüzsgést láttunk, ami erős kontrasztban állt az épületek büszke mozdulatlanságával, az éjszaka feketeségével, a lámpák fényével. A távolban, fentebb, a gyengülő fény összeolvadt a mélykék égbolttal, s ha egészen felfelé fordítottuk az arcunkat, akkor láttuk a vakítóan fehér, sarló alakú holdat, körülötte pedig az apró csillagokat, amelyek fényes égkövekként csillogtak. Én pedig ott ültem a másik holddal, Shawn Mendessel, aki körül megannyi csillag fénylett, de akkor csak én voltam ott neki. Egyedül én.

- Hű - nyögte ki több pernyi csend után. - Ez csodálatos.

- Igen, már értem, miért áradozott mindenki erről a helyről. Valóban gyönyörű látvány - sóhajtottam elégedetten. Shawn rám nézett egy pillanatra, majd elmosolyodva visszafordította a fejét. Bennem pedig összegyűlt a bátorság ahhoz, hogy feltegyek neki egy kérdést. - Shawn... neked... hány barátnőd volt eddig?

Akkor már lehajtott fejjel morzsolgattam az ujjaimat, remélve, hogy az árnyékoktól nem látszik az arcomon, mennyire zavarban vagyok.

- Igazira gondolsz? - kérdezett vissza kis szünet után. Bólintottam.

- Igazi igazira, akit... szerettél is.

Shawn nem nézett rám, továbbra is a várost fürkészte, ami megkönnyítette a dolgomat. Nem kellett azon agyalnom, hogy vajon mire gondolhat, ennek ellenére mégis azt tettem. Feszülten vártam a választ, felkészítve magam a legrosszabbra, arra, hogy a válasz teljesen összetöri majd a lelkem reménykedéseit. Becsuktam a szemem, amikor Shawn megszólalt.

- Egy.

Aztán nem mondott többet. Tévedtem magammal kapcsolatban. Azt hittem, hogy az fog fájni, ha rájövök, hogy Shawnnak milyen sok kapcsolata volt, mégis ez a három betűs szó, ez a szám volt az, amely a padlóra vitt. Csak egy. Eddig egyetlen egy lányt volt képes szeretni.

- Mennyi ideig tartott? - kérdeztem halkan.

- Két évig.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lettem rögtön irigy arra a lányra, holott még a a nevét sem tudtam. Felmerültek bennem a jó öreg kétségek, amik csúnya kérdéseket küldtek az agyamba.
Komolyan elhiszed, hogy Shawn téged is szeretne? Azok után, hogy volt egy lány az életében, akivel két hosszú éven át együtt volt, és akiről bizonyára a dalai nagy részét írta? Szerinted te is lehetnél olyan? Ugyan már!

- Na és miért... - kezdtem, de közbevágott.

- Külön utakra kerültünk.

- Sajnálom - mondtam gyorsan. Buta dolog volt ilyet kérdezni tőle.

- Te ne sajnáld. Én se sajnálom. Így legalább találkozhattam veled - küldött felém egy szomorkás mosolyt. - Na és neked hány barátod volt, Ro?

Oké, hatalmas nagy hiba volt belekezdeni ebbe, de akkor már nem mondhattam, hogy inkább hagyjuk. Shawn várta a választ, én pedig féltem, de attól függetlenül semmit sem szerettem volna eltitkolni előle. Tehát válaszoltam:

- Egy se.