Egy hajóban evezünk || S.M.

77. Szülinap

15 nap az Európa Turné kezdetéig

A szülinapom reggelén vidáman csiripeltek a madarak, jókedvűen és kipihenten ébredtem, majd az étkezőbe leérve egy puszival köszöntöttem Shawnt, aki palacsintát sütött nekem.

Nem, csak vicceltem. Ezt csak álmodtam.

A kegyetlen, szürke valóság az volt, hogy hajnali háromkor a nagyiék álltak meg az ágyamnál, hogy felkeltsenek. Püffedt fejjel, a sírástól bedagadt szemekkel, holdkórosan felültem és megpróbáltam kivenni a sötétben homályos alakjukat. Erre felkapcsolták a villanyt.

A szokásosnál több idő kellett, mire a szemeim megszokták a fényt, s mikor végre láttam is valamit, egy dobozt nyomtak a kezembe.

- Boldog születésnapot, Rosie! - suttogták. Értetlenül néztem a nagyszüleimre, majd a szépen becsomagolt, tégla alakú dobozra.

- Köszönöm - mondtam annyira lelkesen, amennyire csak egy törött szívű, elgyötört ember képes. Legszívesebben elraktam volna az ajándékom, hogy ne is lássam, mert nem érdemeltem meg ezek után, de a nagyiék visszafojtott lélegzettel vártak rám.

Óvatosan kibontottam az ezüstszínű masnit, majd letéptem a kék csomagolópapírt a dobozról. Mikor rájöttem, hogy mi az, tányérnyi nagyságú szemekkel meredtem rájuk.

- Tudtuk, hogy használhatatlan a telefonod, és azt is, hogy nem szóltál róla anyádnak. Igazán ez a legkevesebb, amit most érted tehetünk. - nevette el magát nagypapa. Megforgattam a kezemben az iPhone dobozát, s egyre sűrűbben pislogtam. Nem a legújabb kiadás volt, nem is a legdrágább, de egy működő telefon.

- Édesanyád nem szereti ezt a márkát, de... - kereste nagyi a szavakat. Nem tudtam megszólalni, csak megráztam a fejem és hálás tekintettel megöleltem őket. Mosolyogva magukhoz szorítottak.

- Most pedig öltözz fel, és hozd ki a bőröndjeidet, rendben? Fél óra múlva indulnotok kell. - sóhajtott nagyi.

Összeszorult szívvel bólintottam, mire ők csendben elhagyták a szobámat.

Újra a dobozra néztem, amiben a telefonom lapult és arra gondoltam, hogy mennyire, de mennyire szeretem a nagyszüleimet...

Nem akartam őket itthagyni. Tetszett a szobám, szerettem a Nagy D-ben melózni, és bármikor kisétálhattam a tengerpartra, ha egyedül akartam lenni. Londonban egész nap a szobámban kuksolva az esőtől ázott utcát néztem, s sosem mozdultam ki, már csak azért se, hogy nehogy találkozzak egy régi ismerősömmel.

Miután elkészültem, keserű világvége arccal megragadtam a bepakolt hátizsákomat, hogy a vállamra dobjam, amikor a kezem megakadt valamiben. A táska pántjának apró, rejtett, belső oldalú zsebéből egy összehajtogatott papír sarka lógott ki. Kirántottam a kicsire gyűrt lapot és hevesen dobogó szívvel széthajtogattam. Az volt, amit reméltem. A What if I Told You a Story. Végigfutottam az ismerős sorokon, majd boldogan a mellkasomhoz szorítottam a dalt.

Megvan. Shawn fel tudja énekelni és kiadhatja az új albummal.

Csak egy gond volt. Soha többé nem találkozom Shawnnal, hogy odaadhassam neki.

A lelkesedésem rögtön alábbhagyott. Fogtam egy tollat, és kiegészítettem a dalszöveg legutolsó sorát.

"What if I told you, that he's okay?"

Nem azért írtam, mert kellett bele. Nem is azért, hogy megcsillogtassam a verstudásomat. Egy üzenetnek szántam. Reméltem, hogy ha Shawn elolvassa, akkor megérti a jelentését, és tudni fogja, hogy ezzel mit akartam elmondani neki.

Mindketten továbbléptünk. A múlt elmúlt.

Kivittem az egyetlen egy bőröndömet, amiben minden ruhám és a cuccaim nagy része - az új telefonommal együtt - lapult. Anyuék az asztalnál ültek és éppen a reggelijük maradékát pakolták el. Stuart olyan álmos volt, hogy csaknem ültében elaludt. Anyu is ásítgatott, a nagyiék pedig még mindig pizsamában gubbasztottak és várták, hogy a távozásunk után visszaaludhassanak.

- Jó reggelt, Rose... - köszöntött anyu nem túl kedvesen - Későn jöttél. Gyorsan egyél valamit, aztán induljunk.

- Nem vagyok éhes - mondtam dacosan. Megvonta a vállát.

- Akkor nyomás.

Leszedte Stuit a székről, aki félig lehunyt szemekkel nézett rám, aztán a nagypapával elkezdték kivinni a csomagjainkat a kocsiba.

- Nagyon vigyázz magadra, Rosie! - lépett elém a nagyi egy süteményesdobozzal.

- Én... én még vissza szeretnék jönni. - nyeltem egy nagyot. Nagyi megölelt, kis híján összenyomta a sütiket rejtő dobozt, s úgy láttam, hogy könnyek csillognak a szemében.

- Bármikor visszajöhetsz - biztosított róla, hogy szívesen látnak.

- Köszönök mindent. Tényleg mindent.

- Erős vagy - tolt el magától mosolyogva. A könnyeimmel küzdve bólintottam, aztán Stuart kezét megragadva a kocsihoz sétáltam.

Beültettem a félig alvó öcsimet a kocsiba, majd elhelyezkedtem mellette. Kisvártatva anyu is beszállt, meg nagypapa is beült a volán mögé. Pizsamában. Felnevettem volna, ha nem nyomta volna a vállaimat mázsás súly.

S mikor az autó motorja felbőgött, eszembe jutott valami.